IPIAPACS EGY, KETTŐ, HÁROM… JELEN! KORTÁRS IFJÚSÁGI NOVELLÁK; 2050 – IFJÚSÁGI NOVELLÁK A JÖVŐRŐL

Utazáskor valahogy mindig elmozdulnak bennünk a hangsúlyok. Az újonnan megismert tájak, emberek és közösségek mellett önmagunkról is újabb és újabb dolgokat tudunk meg. Így valójában nemcsak a szuvenírként vagy a trófeaként be­gyűjtött tárgyak révén vagy az új élmények, ismeretek és kapcsolatok által vá­lunk gazdagabbá, hanem azon keresztül, hogy ilyenkor valamennyire mindannyiszor kény­telenek vagyunk újra/átgondolni a világról és az önmagunkról kialakított korábbi nézeteinket.

Egy ilyen emlékezetes utazást biztosít olvasói számára a 2016-ban a Móra Könyv­­kiadó és a József Attila Kör közös gondozásában Jelen! címmel megjelent – ifjúsági kategóriában az Év Gyerekkönyve díját is elnyerő – kortárs ifjúsági novelláskötet. Napjaink különös, máskor pedig nagyon is megszokott helyeinek zegzugait járja be a kamaszok és családjaik, illetve a fiatal felnőttek hétköznapjait, problémáit bemutató tizenhét novella. A szövegek a 2015-ben Jelen! jeligével meghirdetett ifjúsági novellaíró pályázat nyertes és beválogatott műveiből, illetve felkért szer­­zők alkotásaiból áll. Együtt olvashatjuk tehát a pályázat első három helyezettjének (Nagy Ildikó Noémi, Molnár T. Eszter és Falussy Móric) írásait Acsai Roland, Bé­res Tamás, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Magyar-Nagy Mariann, Majoros Nó­ra, Sulyok Rozi, Véssey Miklós, Bencsik Orsolya, Dragomán György, Kalapos Éva Veronika, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka és Potozky László műveivel.

A kötetben felismerhetünk már korábban megjelent szövegeket is, ilyen többek között Dragomán György Máglya című regényéből beemelt részlet, Krusovszky Dé­nes A fiúk országacímű kötetének azonos című elbeszélése vagy Mán-Várhegyi Ré­ka Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetének nyitó darabja. A Jelen! írásai közötti kapcsolódási pontok e beemelt szövegek révén is bővülnek, hi­szen különleges színfoltot teremt például a mágikus szemléletmódot idéző rituálé, ahogy az osztályteremben a kamasz lány a levegőbe szórt por segítségével ke­resi az eltűnt/ellopott hajgumit, és szintén fontos és egyben megrendítő egy fiatal férfi szemszögén keresztül szembesülni a felidézett kamaszkori abortusszal. Ennek a keresésnek és múltidézésnek a lendülete ragadható meg a Jelen! több novellájában is. Kamaszok és fiatalok a családjaik, otthonaik és kapcsolataik szétesése közben, vagy meglepetésekkel teli találkozásokat felelevenítő drámai pillanatok és for­­dulatok közepette keresik azt, ami az övék: a helyüket, a biztonságot, az ottho­n(os)t az otthontalanságban, a valamilyen biztos pontot az idegenségben. Más­hol éppen a különbözőségüknek és egyediségüknek jegyeit, ami kisegíti a főszereplőket az őket körülvevő megszokott, de már-már szorongató „otthonosságból”. Ez utóbbi történik a kötet két utolsó, Gáspár-Singer Anna Strand és Mán-Várhegyi Réka Viszlát kamaszkor! című írásában, amelyek mintegy egymás tükörírásaivá vál­nak, miközben a kamasz főszereplők énkeresése mindkét esetben egy-egy bányató melletti fülledt családi együttlét alatt éleződik ki és teremt bonyodalmakat, ahogy a lányok az én- és testképük körvonalait igyekeznek megtalálni.

A Jelen! legtöbb írásában hangot kapó szereplők számára a továbblépéshez és egyáltalán a túléléshez fontos kapaszkodó a humor, de jellemzően nem a tréfás, könnyed fajtáival találkozunk itt, hanem sokkal inkább az irónián, önirónián, szarkazmuson, abszurdon át a groteszk változatos formáival. Legtöbbször a velük járó, egy-egy fanyar felismerés mozdítja ki az olvasót a komfortzónájából és szembesíti a mindennapok számos visszásságával, s talán részben fel is szabadít annak nyomása alól azzal, ahogy újra és újra átgondolásra késztetnek e szövegek bennünket vi­lágunkról, kapcsolatainkról és önmagunkról, amivel időnként változtatásra is sarkallhatnak.

A jelenbeli világaink összetettségét és többszörös rétegzettségét tükrözi a no­vellák sokszínűsége is, helyenként megmutatkoznak bennük napjaink szépségei, de leginkább mégis a hiánnyal, nehézségekkel és a mindennapok azon árny­ol­da­lai­val való szembenézés tartja össze e kötet írásait, amelyekkel a kamaszok vagy a fiatalok kénytelenek találkozni. Az időkezelés tekintetében viszont ki­emelkedik a kötet szövegei közül Acsai Roland Aki bújt című novellája, ami a je­lenből való kiszakítottságon/kilépésen keresztül, azaz egy időutazás révén mégis a jelenre mu­tat rá mint a mai ember életének esszenciális terére és ezzel együtt el­lent­mon­dá­sai­ra. A novella főszereplője egy kamasz fiú, aki egy bújócskázás közben eszmél rá, azért maradt egyedül, és azért tűnt el mindenki mellőle, mert ő „va­lahogy kiesett a jelenből, és a múltba került. Nem a távoli múltba, csak egy nappal korábbra.” (74.) Mindenki más a jelenben maradt, azaz számára a jövőben, onnan néz­ve viszont a jelen, akármilyen is az, az egyetlen biztonságot nyújtó világ, amit bármi áron el kell érnie.

Az utazás folytatódik az idei könyvhétre szintén a Móra és a JAK gondozásában megjelent 2050 – Ifjúsági novellák a jövőről című antológiával, amely viszont a jelenből és a közelmúltból a jövőbe repít bennünket. Az előző kötethez hasonlóan egy tematikusan meghirdetett novellapályázat eredményeként jött létre ez a novelláskötet is, ezúttal viszont az a kérdés került a középpontba, hogy milyen lesz 2050-ben a kamaszok élete, illetve milyen lesz akkor Magyarországon élni. A vállalt cél részben az ifjúsági novella műfajának revitalizálása volt, másrészt pedig újabb tehetséges pályakezdő szerzők felfedezése. A 2050 a 2017-ben meghirdetett pá­lyázat nyerteseinek (Makai Máté, Bégányi Dániel és Lapis József) novelláit, to­vábbi beválogatott szerzők (Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Jas­só Judit és Zelei Bori) pályaműveit, valamint felkért írók (Brandon Hackett, Lackfi János, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás, Totth Benedek)műveit tartalmazza.

A két novelláskötet közötti átjárást Acsai Roland említett novellája teremti meg, hiszen a 2050 13 rövidprózájának jövővíziója mintha Acsai időben tett bújócskázását folytatná: „Negyvenkilenc… ötven… Aki bújt, aki nem, megyek!” – kiáltotta Max, a novella kamasz főszereplője, mielőtt kinyitotta volna a szemét, és elindult vol­na felfedezőútjára. (76.) Ezek az írások azonban nemcsak a huszonegyedik szá­zad derekára kalauzolják el az olvasókat, hanem az időutazás révén tükröt is tartanak a ma embere számára, ezáltal olyan jövőbeli lehetséges világokat mutatnak be, melyeknek falán végigfutó szakadások valójában a jelen oldalán egyre szé­lesedő repedéseket és törésvonalakat leplezik le. Napjaink számos köztudott és burkolt problémájának kérdéskörét dolgozzák fel e novellák, és vetítik ki a jövőbe, megmutatva azok elképzelt folytatódását és lehetséges hatásait. Ide sorolhatóak többek között az életmódunk hatására megváltozott környezetünk megállíthatatlannak tűnő folyamatai; több novellában feltűnik az ívóvízhiány, a globális felmelegedés, légszennyezés, az éghajlatváltozás, a virtuális és a valós élettér összemosódása, ellentmondásai és veszélyei, az ember és a gépek viszonya vagy a migráció. Mindezek függvényében a 2050-es év megidézett világa igen izgalmasnak mu­tatkozik.

A2050 tehát a jövőbeli életről, a három évtized múlva létező családokról, majdani városokról és környezetről készít egy igen alapos és sokszínű tablóképet. Min­degyik novella több síkot, témát, motívumot és réteget működtet, ilyen ér­telem­ben több írás is jóval túlmutat magán, egy-egy lehetséges regény csíráit is ma­gukban hordozva. Közülük Lapis József Protokoll című művét emelném ki, ame­lyet minden bizonnyal sokan olvasnának tovább regényformában is, vagy Bran­don Hackett Életjátékcímű, fordulatokban gazdag, igen lebilincselő írását. Utób­bi szöveg szintén egy ma is aktuális és roppant fontos problémakört dolgoz fel a jövőből. A történet szereplőjét, Petrát, a Budapesti Virtuális Gimnázium tanulóját egy ismeretlen alak zaklatni kezdi, meghekkeli a gondolatait és emlékeit. A zak­latás és a magánszféra megsértése során való áldozattá válást, illetve a továbblépés pszichológiai stációit ábrázolja hitelesen a szerző, mintegy utat mutatva a túléléshez felnőttnek és kamasznak egyaránt. Érdemes lenne e szöveget minden kamasznak megismerni.

Rendkívül izgalmasak a kapcsolódások e szövegeken belül, de az egyes novellák között is, ahogy több szálon is kötődnek egymáshoz. Így a kötet alapján egy olyan jövőkép körvonalazódik, ami különféle, sok esetben érzékeny társadalmi és emberi kérdést emel előtérbe, miközben szembesít az egyre tovább tökéletesített technikai fejlesztések és a digitális világ lehetőségeinek előre látható majdani áldásaival vagy épp veszélyeivel és csapdáival. Ezek további kérdéseket is generálnak az em­beri voltunkról. Az antológia több írásában visszatérő motívum az emberségüket el­veszítő humán lények képe, a legkiélezettebben Totth Benedek apokaliptikus hangulatú, egy lehetséges atomháborút vizionáló Átkelés című írásában láthatjuk őket emberekre és gyerekekre vadászó katonák alakján keresztül. Erős kontrasztot képeznek a több novellában is feltűnő nonhumán lényekkel, akik olykor mégis erő­teljes emberi vonásokkal bírnak, fontos helyet kapva családok életében, például pótanyává és pótnagyivá váló droidokként. Ez utóbbi természetesen szintén csak ideig-óráig működhet, hiszen a droidok mögött is emberek állnak, akik hatalmi vagy önös érdekeikhez használhatják eszközként őket. Elgondol­kod­­ta­tó a kö­tetben megjelenő kapcsolatoknak és élettereknek az elsivárosodása, kiürülése. Jó példa erre Gáspár-Singer Anna Pacsirta című novellája, melyben egy ka­masz lány szemszögén keresztül láthatjuk, hogyan csalja az apa az édesanyát, mit él át a féltékeny anya, a szülei válságát végignéző lány, hogy üresednek ki a kapcsolataik, és milyen képet nyújt az új felhőkarcolókkal és plázákkal tarkított város, amit beterít a szmog. Kérdés természetesen, hogy ezen a sivárságon túl lehet-e lépni: valóban a mindent látó pacsirta, vagyis az anya kémkedő drónja adhatja a megoldást a szülők kapcsolatának helyrehozatalára, és felülemelkedhet-e a család a már élhetetlenül légszennyezett városon azzal, hogy az egyik felhőkarcoló tetőtéri lakásába költöznek, ahol még tiszta a levegő? Mindeközben megrendítő a szellemileg és tes­tileg hanyatló, korábbi önmagát egyre inkább elveszítő nagyival való találkozás is. E jelenetben egy, csak látszólag meghitt családi ünneplés pillanatainak lehetünk tanúi, amikor például az unokának készített születésnapi tortát is tilos megkóstolni, hiszen nem tudni, mi minden került bele puszta szórakozottságból. A nagyi nemcsak egy idős, beteg ember alakját idézi, hanem érezhetően egy el/kitaszított társadalmi réteget testesít meg, amely számára már nincs hely a városban, jó esetben megtűrtként létezhet az ún. „szigeten”. Ez valójában nem igazi sziget, hiszen „a külvárosban fennmaradt, régi kertes házakat nevezik így, amelyeket az új lakónegyed építésekor a tulajdonosaik nem engedtek ledózerolni. A hatóságok kör­bekerítették őket, még nem tudni, mi lesz a sorsuk.” (162.) Ez a jövőbeli kép korábbról is ismerős lehet: akár Erdélyből a kommunizmus ideje alatti falu- és vá­rosrombolások képsoraiból, akár a jelenből is sokszor látott városrendezési eljárásokból, amely során az élhető, kertvárosi vagy zöld részeket is felszámolják az új la­kótelepek monstrumai miatt.

Szintén kiemelt helyet kap az ún. „halál utáni élet” kérdése, azaz hogy kikerülhető-e a gyász, s az elhunyt helyét átveheti-e például egy szoftver, vagy a hozzátartozó személyiség- és fizikai jegyeivel beprogramozott, felruházott robot? Lapis Jó­zsef novellájában az elvesztett édesanya helyét Kloé veszi át, a család droidja, aki a gyerekekről anyjuk helyett gondoskodik, amíg a no-droid mozgalom és az országban történő terrorcselekmények hatására el nem kobozzák a családtól a háztartási droidot. „Pár éven belül két anyát vesztettünk el, és egy épkézláb apát is. Kitti előbb a hárításba menekült, majd a lázadásba” – idézi fel Zalán, a novella ka­masz elbeszélője. Az édesanya képe és Kloé alakja eggyé olvad a gyerekek szemében, s ez utóbbi elvesztésével az időben elodázott gyász megélése a család számára már nemcsak kikerülhetetlenné válik, hanem hatványozottan tör elő. (9.) A Lapis-novellában nagyon is emberarcúvá válnak tehát a droidok, szinte megkülönböztethetetlenül vegyülnek el az emberek között. Zalán és a húga, Kitti is csak ak­kor kénytelenek szembesülni azzal, hogy emberismeretből valahogy mégis alulmaradtak, amikor lehullik a lepel a legjobb barátaikról.

Moskát Anita Gumicukorszív című novellájában kiélezetten térnek vissza e kérdések: az édesapa váratlan halálát eltérő módon éli meg az özvegyen maradt édesanya és a gimnazista lánya. Míg Lina meggyászolná édesapját, az emlékeiben szeretné őrizni őt és élni tovább, addig az édesanya átrendezi az otthonukat, s a Szel­lemnek nevezett szoftver segítségével igyekszik az apa állandósított jelenlétét biztosítani a lakásban. Így az apa egyfajta hologrammá átminősülve van jelen az éle­tükben. Lina a szülei ellen indított perben valójában nemcsak az intimitáshoz való jogáért küzd, hanem az emlékeiért és az édesapja halála után megélhető gyászhoz va­ló jogáért is.

Far­kas Balázs Lánchídvárosának főszereplője, Brigi a számára otthonossá vált virtuális világból kiesve döbben rá elhunyt édesapja hiányára, s miközben kétségbeesetten keresi az utolsó hozzáfűződő közös emlékeit, aközben a virtuális és a valós élet közötti különbségek is erős kontrasztot kapnak. Brigi ezekkel szembesülve ismeri fel, hogy nem az apáról elmentett felvételen fogja megtalálni őt, ha­nem az apukája által képviselt értékek megismerése közben, hiszen: „azt akarná, hogy olvassam a könyveit, hogy emlékezzek arra, ki volt ő igazán”. (92.)

Garaczi Zoltán Hibbantak Jeruzsálemea humor és az irónia eszköztárán ke­resz­tül közelít a felvetett kérdéshez a nagyfater történetében, aki nemrég maradt öz­vegyen. „Nagy­fater a hatvanötödik szülinapjára meglepte magát egy droidnagyival. Minden elő­zetes felvezetés nélkül meghívta a családot egy kis ünneplésre. Ott állt droidnagyi a szoba közepén, a nagyfater meg vigyorgott, meglepetés. Anyu hisztériás ro­hamot kapott.” (168.) – olvashatjuk a kamasz narrátor szólamát, aki majd Hol­lan­diából meglátogatja az időközben egy magyarországi nyugdíjas dombházakból ál­ló telephelyre emigráló nagyfatert, mivel az a vízszínt emelkedése miatt Magyar­or­szágon talál új életteret magának.

című írásában például az oktatás és a vizsgák egy olyan virtuális világban zajlanak, ami teljesen összemosódik a valóság és a mindennapok helyszíneivel; Lackfi János Tervezett kapcsolata egy modern, többszörösen megcsavart Pyg­ma­lion-történet a tökéletes társ megteremtéséről, s felmerül a ki teremt kit kérdése is; Bégányi Dániel Vuduja esetén elgondolkodtató, ahogy a kamaszok közötti kommunikáció félrecsúszásának jelenetét kivetíti a jövőbe; Zelei Bori Hangyafarmja egy, akár napjainkban is játszódó, há­rom nézőponton keresztül elmesélt megcsalástörténet is lehetne; Jassó Judit Sors bona című novellája egy Ma­gyar­­or­szág­ra hozott indiai testvérpár történetén keresztül majdani társadalmi változások bekövetkezésének vízióját teremti meg; a kötetzáró novella, Szöllősi Má­tyás Gerely című írása töredékesen egy szerelmi csalódás jelenetén ke­resztül a ka­masz fiú legváltozatosabb érzelmeit jeleníti meg, tetézve a megidézett apokaliptikus han­gulattal.

A fenti kérdések sorát érdemes bővíteni és további kapcsolódási pontokat ke­resni e novellák között, hiszen ezen írások remek alapot teremtenek a jelenünk és jövőnk viszonyáról való gondolkodáshoz. S bár a kötetnek nem vállalt célja, mégis fi­gyelemre méltó, ahogy az írások nagy részében fel-felvillan hosszabb-rövidebb időre egy-egy jövőbeli budapesti helyszín. Általuk Budapest jövőbeli városi térszerkezetének képe és elképzelt, lehetséges változásai is körvonalazódnak. Itt fontos megjegyezni, hogy a 2050-nel egy időben jelent meg az idei könyvhétre egy má­sik ifjúsági novellaantológia, a Budapest Off (Tilos az Á), amely a főváros egy-egy népszerű vagy kevésbé ismert helyszínét járja körül, bemutatva e város vonzó vagy épp viszolyogtató arcait is, amelyeket olykor csupán egy-egy utca köt össze vagy választ el egymástól.

A 2050 egy erős, egységes képet nyújtó, izgalmas novellagyűjtemény, úgy ka­la­uzolja el olvasóit a jövőbe, hogy egy pillanatig sem veszítjük el lábunk alól a ta­lajt. Szárnyalni segít majdani, a fantázia által legváltozatosabb formákkal és technikai megoldásokkal kialakított járműveken, épületek között és leendő otthonokban, de szereplői érzései, vágyai, kapcsolatai és szorongásai a mai emberéi is. Az antológia a témák és a szereplők révén elsősorban a fiatalokat szólítja meg, azonban ajánlom minden szülőnek és felnőttnek, kapcsolódjanak be ők is e kötet olvasásába, mert nemcsak remek olvasmányélményt nyújt, hanem kiváló alapot te­remthet a kamaszokkal és fiatalokkal való beszélgetésekhez a legkülönfélébb aka­dályok leküzdésében.

forrás: alfoldonline.hu /Zólyom Andrea Csilla/2019.02.08.