...mert Nógrádit olvasni jó!

Nógrádi Gábor regények: PetePite - Az apu én vagyok, A bátyám zseni, Gyerünk haza! - válogattam, kerestem és kutattam. Azért nem kellett túl sokat. Azokat a könyveket akartam megtalálni, amelyek a legfordulatosabbak, legviccesebbek, legizgalmasabbak, legkalandosabbak.

Aki meghallja a szerző nevét, azonnal rávágja, hogy a Gyerekrablás a Palánk utcában. Pedig mennyi fantasztikus, össze nem téveszthető stílussal megírt, pörgős-forgós, lendületes, lányoknak és fiúknak egyaránt nagyszerű kikapcsolódást ígérő olvasmány került ki Nógrádi Gábor tollából (vagy számítógépe billentyűzetéből). Ezekből szemezgettem, mert Nógrádit olvasni jó.

PetePite – Az apu én vagyok

Az elején összeszorult a gyomrom, a kezdet tragikus volt. Főhősünk, a 11 éves Pete Péter anyukája két évvel korábban meghalt, és az apukára, Ádámra és kisfiára redukálódott kiscsalád igencsak nehezen éli meg a hétköznapokat.

Apa sokat kiabál, Pite – merthogy ez Péter beceneve – pedig sokat van a szobájában, addig sincs a mindig fáradt, özvegy apjával. Innen indul a helycserés támadás, megkezdődik a metamorfózis. Péter egyik nap majd szétfeszíti lábával az ágya végét, apja, Pete Ádám pedig eltűnik az óriási szülői ágyban. A gondolatok ugyanazok, csak a testek cserélnek helyet.

Az a néhány nap, amíg szereplőink megpróbálnak visszajutni saját testükbe, igencsak fordulatosra sikerül. Kiderül, hogy azok a tantárgyak, amelyek az apának egykor kiválóan mentek az iskolában, most Pitének okoznak gondot, és fordítva. Péter viszont palotaforradalmat robbant ki egy pillanat alatt a gyerekműsorokat gyártó DéDé TV birodalmában, amikor apja engedélye nélkül javasolja a reklámok megszüntetését az izgalmas műsorokból.

Persze a végén minden jól alakul, Ádám magától is rájön, Pite testében élve a hétköznapokat, hogy ki a megfelelő új anyuka kisfia számára, és Petya is rájön, hogy az édesapák helyzete egyáltalán nem könnyű, ha egyedül kell helytállniuk. Kázmér, a titokzatos nagybácsi pedig elrendezi, a helyükre illeszti a dolgokat.

Nógrádi szereti ezt a könyvét, látszik, hogy olyan mélyen próbál belebújni szereplői köntösébe, ahogy csak bír. Szereti az apát és a fiát is, mindkettőből előhozza a gyerekben és felnőttben meglévő, de rendszeresen bujkáló, ösztönös érzelemvilágot.

Láttam még régen a kilencvenes években a Big című amerikai filmet, Tom Hanksszel a főszerepben. Amikor a könyv elején ébredéskor másik testben ébred főszereplőnk, rögtön ez az egyszerű, de szeretnivaló, szórakoztató mozi ugrott be. Ott is adott egy kisfiú, akinek a vágya, hogy felnőhessen, egy nap valóra válik. Kalandokba bonyolódik, átesik első szerelmi viszonyán, és minden, ami felnőttes, megtörténik vele.

Én szerettem ezt a filmet, bár kétségtelen, hogy Az apu én vagyok átváltozós témában abszolút előnyt élvez. Ha majd a gyerekeim elérik a kiskamaszkort, és tele leszünk konfliktusokkal, ismét kézbe veszem ezt a könyvet, aztán az ő kezükbe is belenyomom. Hátha kicsit jobban megértjük majd egymást.

Egy apró hibája van azonban a könyvnek, még pedig a nevekkel kapcsolatban. A felcserélődésbe nemcsak az olvasó, de néha az író is belegabalyodik. Egy-két helyen nem tudott lépést tartani átformálódott szereplőivel, és Pitét Ádámnak nevezi.

A kis zökkenő még inkább megfűszerezi a történetet. A Petepite nem véletlenül nyerte el az Év Gyerekkönyve díjat 2000-ben és két évvel később a Nemzetközi Ibby-díjat. A könyv lendületes, szórakoztató, igazi nyári kikapcsolódást és izgalmakat tartogat a 10-14 éves korosztály számára.

Bátyám zseni – Tom és Geri 1.

Igazi első nyomozós regény. Megvan benne mindaz, ami egy 10-12 évesnek kedvet csinál a későbbi, valódi krimihez. Egy találmány, aminek lába kel, kalandos diáknyomozás néhány tanár bevonásával, kamaszos szerelmi szösszenetek.

A szereplők között pedig megtalálható minden alapkaraktere egy frissítő, nyári olvasmánynak: egy valóságos gazember, Ottó, aki átver mindenkit, lop, csal és hazudik, ráadásul szerencsejátékos. Aztán találkozhatunk jóhiszemű, zseniális kamasszal, Gergővel, akitől nem nehéz kicsalni egyedülálló találmányát, a tolmácsgépet és testvérével, a kissé linkóci Tommal, akinek senki sem hisz, de mindenáron meg akarja védeni bátyját és annak újítását Ottótól.

Tom szervezi a nyomozást a kicsalt fordítógép és a szélhámos után: az információcsere a barátok közt - mint a mai, modern időkben sokszor - chaten történik, ahol természetesen a napi szerelmi ügyek is terítékre kerülnek. A kiskamaszok titkos gyűléseket tartanak az iskolában, és néhány tanárt is rávesznek arra, hogy segítsenek kideríteni az igazságot, és lerántani a leplet egy többéves hazugságsorozatról. Hogy sikerül-e a felnőtteket, a családokat és a tantestületet meggyőzni igazukról, és Ottó el tud-e menekülni a csúfos leleplezés elől, kiderül a regényből.

A történetet Tom szemszögéből látjuk, aki sokszor ábrándozik, álmodozik. Legtöbbször a Dezodóra című kedvenc sorozatában mélyül el, párhuzamot von, és azon keresztül elemzi a helyzetet: vajon ki fogja elhinni neki, hogy Ottó tényleg szélhámos és hazudik?

Ezzel együtt végigsuhan a gondolatai közt: Raul Degeneró is hazudik a rabszolgatestvéreknek, Lopeznek és Diegónak, hogy felszabadítja őket… mi lesz a következménye?

Tom és Geri ugyanabba a lányba szerelmesek, ennek kapcsán is felbukkan a szappanopera részlet: „És ha Diego csapná le Lopez kezéről Dezodórát?" Be kell, hogy valljam, ezek az elszórtan felbukkanó jelenetek rendkívül jól elszórakoztattak. Imádtam a párhuzamokat a könyvbeli valóság és az elképzelt, modern Rabszolgasors jelenetei között, arcot kaptak a dél-amerikai sorozathősök. Nagyon élveztem a kettő közötti szimbiózist, csakúgy, mint a kalandos, humoros regény egészét.

Gyerünk haza!

Hol van a haza? Merre van a család? Ez nem kérdés a londoni testvérpár, a 12 éves Robert és a 6 éves Eszter számára. Szüleik nyári vakációra küldik őket édesanyjuk szülőfalujába, Kokasra, rokonokhoz. Erzsike néni és Sanyi bácsi mindent megtesznek a nagyvárosi gyerekekért – ágytál a helyén, illatozó füstölt kolbász az asztalon, frissen levágott csirke a nénje kezében, budi a kertben, lavór a szoba közepén. Esztert sokkolja a temérdek „újdonság”, gyilkost kiabál szegény jó Erzsi nénire, miközben az a baromfi vérét csorgatja a földre, hogy ízletes lakomát készítsen a vendégeknek, és mint rendes, felvilágosult, angol állatvédő, hosszas sikítással eléri, hogy elengedjék a kertben láncra vert komondort, Bobit. A gyerekek kalandjai akkor kezdődnek, amikor elhatározzák, hogy mindenáron, szüleik határozott tiltása ellenére, hazatérnek. Különleges utazás veszi kezdetét: Robert lóháton, Eszter Bobi kutya társaságában poroszkál a szántóföldeken, úttalan utakon, ismeretlen ismerősökkel találkoznak, megismerik a magyar embereket, és olyan élményekkel gazdagodnak, melyek nyugatias gondolkodásukat finomítják, csiszolják.

A három kötet közül egyértelműen ez a kedvencem. A veszélyes-szomorkás kalandozás közben Nógrádi mindig pontosan találja meg, hol kell megfűszerezni a történetét egy csipet humorral. Például amikor Sanyi bácsi és iszákos Józsi szomszéd együtt indul útnak a kopott, berregő Trabanttal, hogy megkeressék az elveszett vendéggyerekeket. Szegény Trabant! Útközben egy tehén megeszi az egyik ajtóból a bélést – merthogy ez a csodaautó szálastakarmányból készült, igazi újrafelhasználható darab. Később még jó néhány darabjától megválik az öreg, guruló szerkezet, persze mindig vicces körülmények között.

Szökni próbáló kiskamaszoknak tökéletes választás. Biztosan otthon maradnak, és inkább elolvasnak még néhány Nógrádit!