A hó fogságában - Könyvkritika

Nógrádi Gáborról és könyveihez fűződő emlékeimről már írtam A gonosz hét napja c. regény kapcsán, így magam ismétlésétől most eltekintek. Legyen annyi elég, hogy még most, huszonéves fejjel is örömmel veszem le a polcról az írásait, előbb-utóbb mind sorra is fog kerülni. Idén a korábban Nézz rám, Mami! címmel megjelent A hó fogságában került terítékre.

A történet nem is lehetne aktuálisabb: Karácsonykor a tizenkét éves Krisztinek le kell utaznia a nagymamájához falura, amíg szülei egy bécsi szállodában élvezik az apa főnökének vendégszeretetét. A lány gyűlöl Maminál lenni: büdös van, korán kell lefeküdni, a WC az udvar végén található, az egyetlen lehetőség az unaloműzésre pedig a tyúkkopasztás. Szerencsére csak egy éjszakát kell túlélnie, ám a túlélés rövid időn belül véresen komollyá válik. A hóvihar ugyanis megbénítja a forgalmat, ezzel elzárva a külvilág elől a tanyát. Mami ráadásul meg is betegedik, így Krisztinek minden lélekjelenlétére szüksége lesz, hogy átvészeljék az éjszakát.

Habár úgy tűnik, idén nem lesz fehér Karácsonyunk, hőseinknek bizony meggyűlik a baja a hóval. Talán mindenki emlékszik még az idei március 15-re, amikor hatalmas hóviharok tomboltak az egész országban, pillanatok alatt megbénítva a forgalmat. Nos, valami hasonlót kell elképzelni ebben a regényben is.

Érdekes látni, hogy egy ízig-vérig pesti lány hogyan viszonyul a falusi élethez. Én kisvárosban nőttem fel, mindkét nagyszülőm falun lakik, de talán még így sem érthetem meg, hogy Krisztinek milyen nagy különbség van a főváros és a tanya között. (Meg az is igaz, hogy én szerettem a mamáéknál nyaralni.) Nógrádi mégis remek érzékkel közelíti meg a témát: miután befejeztem a regényt, utána olvastam a tizenéves korosztály véleményének, és nagyon sokan kiemelték, hogy eleinte nem volt nekik szimpatikus Kriszti, de a végére nagyon megszerették. És valóban, a lány a legelején nem a legszimpatikusabb szereplő, ám később, amikor rájön, hogy mi az igazán fontos a családban, kedvelté válik. Talán egy írónak ez az egyik legnagyobb dicséret, amit kaphat: ha sikerül úgy megszólítani a gyerekeket, hogy azokban ilyen fokú érzelmek ébredjenek, ezáltal rájönnek arra, hogy mi a fontos az életben.

Számomra azonban nem csak emiatt volt élvezetes a könyv: nettó 130 oldalban annyi minden történik, mint amit más írók háromszor ennyiben mesélnek el. És itt nem kifejezetten magára a történetre gondolok pusztán, hanem sok másra: Kriszti karakterfejlődésére, a szerelem kibontakozására, a falusi élet bemutatására. Míg maga a sztori abszolút reális ütemben halad, arra is van idő, hogy bepillantsunk Bécsbe, illetve egy meteorológiai intézet mindennapjaiba is. És amit a legjobb, hogy nem éreztem egy percig sem, hogy a szerző összecsapta volna a regényt. Így, utólag belegondolva, még most is nehezen hiszem el, hogy ez a rövid könyv ennyi mindent el tudott mesélni.

Nekem talán jobban is tetszett, mint A gonosz hét napja, bár az is komoly problémákat feszegetett és meg tudta szólítani a gyerekeket. Ezt azonban sokkal közelebb érzem a valósághoz, pontosabban úgy vélem, sokkal több gyerekhez áll közelebb Kriszti problémája, mint Alexé.

Szerző: Chris_könyvese

Forrás: konyvkritikak.blog.hu