Nincs engedélyezve a javascript.

Minden, amit tudni akartál az Asterix képregényekről és még annál is több

2022. december 13.
a_tavoli_galliaban_elt_egyszer.jpg
1959

1959

Albert Uderzo lakásán a rajzoló és író barátja történelmi fontosságú ötletbörzét tart.

- Vegyük végig a francia történelmet meghatározó időszakokat – javasolja René.

- Hát ott van az őskor – veti fel Albert.

- Nem, olyan már volt – vágja rá a barátja.

- És Gallia, meg a gallok?


René lecsapott az ötletre, és pillanatok alatt összeállt az egész. „Két óra alatt eldöntöttük” – emlékszik vissza az író. A két alkotó akkor még nem sejtette, hogy ekkor alapozták meg a legelső Asterix-kötetet – az Asterix, a gallt – amely bevezette a köztudatban a világ leghíresebb képregényét.


MEGSZÜLETIK ASTERIX, A MEGTÖRHETETLEN GALL

MEGSZÜLETIK ASTERIX, A MEGTÖRHETETLEN GALL

Asterix karaktere egy augusztusi délutánon született meg, alkotói szerint „15 perc alatt”.


Az első Asterix történet a Pilote magazinban jelent meg folytatásokban 1959. október 29-től 1961-ig, amikor kiadták az első albumot Asterix, a gall címmel.


Ezután nagyjából évente jelentek meg új epizódok egyre növekvő sikerrel.

Az első albumból 6000, a másodikból 20.000, a harmadikból 40.000, a negyedikből 150.000, az ötödikből 300.000, a kilencedikből már 1,2 millió példány kelt el.

Fussunk végig a történeten!

Márffy Bence, magyar-történelem szakos tanár, youtuber a Fabulous Industries csatornán igen sok érdekességről rántja le a leplet videójában.

1961

1961

Az Editions Dargaud kiadja az első, Asterix, a gall című kötetet. Megszületett Asterix legendája, tele poénokkal, bunyókkal és anakronizmusokkal!


Julius Caesar i. e. 50-ben meghódította Galliát, kivéve egy Bretagne-i falut, melynek lakói a Panoramix druida által készített, egy kis időre emberfeletti erőt adó varázsital segítségével tudnak ellenállni a hódítóknak.


A falut négy légiós helyőrség veszi körül. A francia változat szerint: Aqvarium, Babaorum, Bacterium és Petibonum. A tapasztalt legionáriusok azonban sosem támadják meg a gall falut, mert ismerik a gallok erejét. Az újoncok többnyire megpróbálják Róma törvényeit érvényesíteni, de csalódniuk kell.


A gallok a történetben olyanok, mint a franciák: bátrak, szeretik a szabadságot, néha meggondolatlanok és veszekedősek, de nagyon szeretik a barátaikat; ami csak él és mozog, azt a mai szem és fül számára nem túl illedelmesen megeszik.

1967

1967

Az első Asterix animációs filmet Franciaországban 1967. december 20-án, Magyarországon 1987. március 26-án mutatták be a mozikban.

1975

1975

Magyarul először Újvidéken (Novi Sad), Jugoszláviában a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg a sorozat első darabja, amit 1988-ig további 24 füzet követett felváltva a Lucky Luke (akkor Talpraesett Tom, később Villám Vili) képregényekkel. Az Újvidéken kiadott részek fordítójaként Kopeczky Lászlót dicsérhetjük.

1979

1979

A magyarországi megjelenésre több, mint tíz évet kellett várni, míg 1979 októberében feltűnt Asterix az IPM Alfa folyóiratban, ahol havi folytatásokban összesen 15 Asterix történetet közöltek az újság 1990-es megszűnéséig. Az Alfában megjelent epizódok magyarítása Timár György költő érdeme.


A rendszerváltás után az Egmont kiadó is belevágott az Asterix képregények kiadásába, de félbehagyta a sorozatot, akárcsak a Forum, illetve az Alfa. A köteteken több fordító is közreműködött: Bíró János, Gellért Péter és Timár György. Érdekesség, hogy sem az újvidéki, sem az Alfában megjelent, sem az Egmont által először kiadott történetek sorrendje nem követte az eredeti francia kiadásokét.

1980

1980

René Goscinny 1977-ben bekövetkezett tragikus halála után Albert Uderzo megjelentette A megosztott falut, az első olyan Asterix-epizódot, amelyet egyedül készített.

1983

1983

Az első videojáték Asterix szereplésével az Atari 2600-ra készült.

1999

1999

Bemutatják az első élőszereplős filmet az Asterix és Obelix-et (eredeti cím: Astérix et Obélix contre César) címszerepben Christian Clavier (Asterix) és Gérard Depardieu (Obelix).


A film René Goscinny és Albert Uderzo képregénye alapján készült, a forgatókönyvet Gérard Lauzier írta, a filmet Claude Zidi rendezte.


Franciaországban 1999. február 3-án, Magyarországon 1999. december 23-án mutatták be a mozikban.

2013

2013

Október 24-én megjelent az Asterix és a piktek. Ezt az első történetet, amely a sorozat megalkotói nélkül készült, Didier Conrad rajzolta és Jean-Yves Ferri írta.

2014

2014

Asterix a Móra családtagja lesz Gondozásunkban 8 év alatt megjelent az összes klasszikus képregény (1-34 rész) és több rész az új alkotóktól is.

Asterixet és Obelixet a legendás fordító, Bayer Antal szólaltatta meg magyarul.

2023

Megérkezett az új mozifilm - Asterix és Obelix: A középső birodalom

380 millió kötet 111 nyelven!

380 millió kötet 111 nyelven!

Szeretett gall hőseink minden második epizódban elhagyják a kis armoricai falut, és egyre egzotikusabb helyeket keresnek fel: az Asterix és a piktekben Skóciát, az Itáliai futamban Olaszországot, de jártak már Spanyolországban, Svájcban és Belgiumban is. Sőt, más kontinensekre is eljutottak, A nagy átkelésben felfedezték Észak-Amerikát, az Asterix és Kleopátra Egyiptomban, az Asterix és a varázsszőnyeg Indiában játszódik.


Az Asterix, a gall 1959-es megjelenése óta 380 millió kötetet adtak el kalandjaiból: ha ezeket egymás mellé helyeznénk, kétszer is körbevonnánk velük a Földet!


A már 111 nyelven és dialektusban létező Asterix ma a legtöbb fordítással rendelkező képregény. Néhány epizód még breton, korzikai és baszk nyelven is megjelent.

Lássuk csak, milyen kalandok várnak ma ránk!

Asterix 19. - A látnok

Asterix 19. - A látnok

René Goscinny
Asterix 39. - Asterix és a Griff

Asterix 39. - Asterix és a Griff

Jean-Yves Ferri
Asterix 33. - Fejére szakad az ég

Asterix 33. - Fejére szakad az ég

Albert Uderzo
Asterix 30. - Obelix gályázik

Asterix 30. - Obelix gályázik

Albert Uderzo
Asterix 29. - Rózsa és kard

Asterix 29. - Rózsa és kard

Albert Uderzo
Asterix 28. - Asterix és a varázsszőnyeg

Asterix 28. - Asterix és a varázsszőnyeg

Albert Uderzo
Asterix 27. – Asterix fia

Asterix 27. – Asterix fia

Albert Uderzo
Asterix 26. - Asterix Odüsszeiája

Asterix 26. - Asterix Odüsszeiája

Albert Uderzo
Asterix 23. - Obelix és társa

Asterix 23. - Obelix és társa

René Goscinny
Asterix 18. - Caesar babérkoszorúja

Asterix 18. - Caesar babérkoszorúja

René Goscinny
Asterix 16. - Asterix a helvéteknél

Asterix 16. - Asterix a helvéteknél

René Goscinny
Asterix 12. - Asterix az olimpián

Asterix 12. - Asterix az olimpián

René Goscinny
Asterix 10. – Asterix a római légióban

Asterix 10. – Asterix a római légióban

René Goscinny
Asterix 8. - Asterix Britanniában

Asterix 8. - Asterix Britanniában

René Goscinny
Asterix 6. - Asterix és Kleopátra

Asterix 6. - Asterix és Kleopátra

René Goscinny
Asterix 4. - Asterix, a gladiátor

Asterix 4. - Asterix, a gladiátor

René Goscinny
Asterix 9. - Asterix és a Normannok

Asterix 9. - Asterix és a Normannok

René Goscinny
Asterix 7.  - A főnökviadal

Asterix 7. - A főnökviadal

René Goscinny
Asterix 11.  - Asterix és a hősök pajzsa

Asterix 11. - Asterix és a hősök pajzsa

René Goscinny
Asterix 14. - Asterix Hispániában

Asterix 14. - Asterix Hispániában

René Goscinny
Asterix 13. - Asterix és a rézkondér

Asterix 13. - Asterix és a rézkondér

René Goscinny
Asterix 1. - Asterix a gall

Asterix 1. - Asterix a gall

René Goscinny
Asterix 2. - Az aranysarló

Asterix 2. - Az aranysarló

René Goscinny
Asterix 5. - Asterix galliai körutazása

Asterix 5. - Asterix galliai körutazása

René Goscinny
Asterix 21. - Caesar ajándéka

Asterix 21. - Caesar ajándéka

René Goscinny
Asterix 36. - Az eltűnt papirusz

Asterix 36. - Az eltűnt papirusz

René Goscinny
Asterix 22. - A nagy átkelés

Asterix 22. - A nagy átkelés

René Goscinny
Asterix 3. -  Asterix és a gótok

Asterix 3. - Asterix és a gótok

René Goscinny
Asterix 35. - Asterix és a Piktek

Asterix 35. - Asterix és a Piktek

Jean-Yves Ferri
Asterix 17. - Az istenek otthona

Asterix 17. - Az istenek otthona

René Goscinny
Asterix 24. - Asterix és a belgák

Asterix 24. - Asterix és a belgák

Albert Uderzo
Asterix 37. - Asterix és az itáliai futam

Asterix 37. - Asterix és az itáliai futam

Albert Uderzo
Asterix 25. - A megosztott falu

Asterix 25. - A megosztott falu

Jean-Yves Ferri, René Goscinny
Asterix 34 - Asterix és Obelix születésnapja

Asterix 34 - Asterix és Obelix születésnapja

René Goscinny, Albert Uderzo
Asterix 38.- Vercingetorix lánya

Asterix 38.- Vercingetorix lánya

Jean-Yves Ferri

Mondja szépen mindenki: vadkaaaaaaan!

Íme egy autentikus csoportkép az Asterix karakterekről a teljesség igénye nélkül.

asterix_karakterek.png

  • Asterix: A címszereplő, aki minden kaland főhőse. Kis termete ellenére igen bátor és erős harcos. Magányosan él kunyhójában, felesége nincs. Asterix bölcs is: a látnok érkezésekor például ő az egyetlen, akinek azonnal szemet szúr a csalás. Nevét az asterisk (csillagocska) szóból alkották a szerzők.
  • Obelix: A főhős elválaszthatatlan barátja. Nagy termetű, igazi óriás. Ereje pedig hatalmas, mivel kisgyerek korában beleesett a varázsitalos kondérba, így a hatása nála sohasem múlik el. Nagyon szeret enni, kedvenc étele a sült vadkan. Igen érzékeny arra, ha valaki daginak, kövérnek, meláknak stb. nevezi. Kissé együgyű, de szíve arany. Mindenkit, aki nem gall, dilisnek titulál. Felesége nincs, munkája menhirkészítő kisiparos. Nevét az obeliszk francia nevéből, az obélisque szóból alkották a szerzők.
  • Ideafix: Obelix apró termetű, de igen eszes kutyája. A kalandok elején Asterix mindig nyomatékosan felszólítja Obelixet, hogy a kutyát hagyja otthon, de ő legtöbbször megpróbálja magával csempészni. Ideafix a kalandok során nem egyszer pótolhatatlan szolgálatot tett. Obelix ezt általában csonttal szokta megjutalmazni. Ő a világ első környezetvédő kutyája, aki kétségbeesetten vonyít, ha kivágott fát lát. Az istenek otthona című epizódban annyira sokkolja egy kitépett fa látványa, hogy elájul.
  • Panoramix: A falu druidája. Ő ismeri a varázsitalok készítésének titkait. Ha valaki az erőnövelő varázsitalából iszik, egy jó időre az ereje megsokszorozódik. A varázsital hatása egyvalakinél nem múlik el: Obelixnél, aki kisgyerek korában beleesett a varázsitalos kondérba, ezért soha nem kaphat belőle, de ő mindig próbálkozik. Panoramix sok varázsital receptjét ismeri, amiket csak a druidák (varázslók) ismerhetnek. Varázsitalai közül legismertebb az erőnövelő varázsital, mely miatt mindig legyőzik a rómaiakat és más ellenségeket.
  • Hasarengazfix: A gall falu főnöke, aki kissé hiú és korlátolt, de végül Asterix és Obelix hatására mindig helyesen cselekszik. Szeret dicsekedni rokonairól. A főnök kiváltsága, hogy emberei egy pajzson hordozzák, ám ő erről a pajzsról rendszeresen leesik. Felesége, Satrafina rendkívül becsvágyó, örökké elégedetlen asszony.
  • Hangjanix: A falu dalnoka (bárdja), énekhang és zenei tehetség híján. Dalait senki nem tudja végighallgatni, a történetek végén – néhány kivételtől eltekintve – általában megkötözik a falusiak és betömik a száját, hogy ne tudjon énekelni. Elképesztő énekhangja azonban sokszor jól jön a falunak, például a vikingek ellen, akik így ismerik meg a félelmet, vagy akkor, amikor az oroszlánok elé vetik.
  • Analfabetix: A falu egyik halárusa. Kizárólag ellenőrzött minőségű, lutetiai halat árul, a tengerből kifogott friss halakról hallani sem akar. Emiatt az elárusítópult körül mindig rettenetes szag terjeng. A halak frissessége kapcsán sokszor vita alakul ki.
  • Sokadikix: A falu legöregebb férfija, akinek rendkívül csinos, fiatal felesége van. Az öreg emlékszik a régi nagy gall csatákra és hősökre, és mindig azokról mesél. Vén kora ellenére még mindig kiváló és bátor harcos. Állandoan a botjával fenyegetőzik.
  • Félautomatix: A falu kovácsa. Valódi atlétatermet. A halárussal folytatott rivalizálásáról ismert. Mindegyik nézeteltérésük egy kiadós csetepatéval ér véget, amelyből a falu egyetlen férfija sem marad ki. Félautomatix sokszor megfenyegeti Hangjanixet, az bárdot is.
  • Julius Caesar: A rómaiak vezére, a gallok legfőbb ellenfele.

Vauuuutixikus új fejezet a történetben - Ideafix és a rebelisek

de_onverzettelijken_02_1.png

Asterixék kutyája saját képregénysorozatot kapott.

René Goscinny és Albert Uderzo az Asterix képregénysorozat alkotópárosának álma volt még az 1970-es években, hogy Ideafix - Asterixék kutyája - saját képregény- és TV-sorozatot kapjon. Egy néhány perces epizódot el is készített a Studios Idéfix. A két alkotó álma mára megvalósult, és Albert Uderzónak alkalma volt követni az eseményeket az új univerzum alapjaitól az első képkockák elkészüléséig.

A HÁTTÉRTÖRTÉNET:

Az időszámításunk előtti 52. évben járunk. Egész Lutetiát elfoglalták a rómaiak… Az egészet? Nem! Egy csapat rebellis kisállat Ideafix vezetésével még mindig ellenáll a megszállóknak, és megnehezíti a város latinizálására törekvő Labienus tábornok és kutyafalkája életét…


Két évvel azelőtt, hogy találkozott Asterixszel és Obelixszel egy lutetiai hentesbolt előtt az Asterix galliai körutazása című epizódban, Ideafix a város utcáin élt, felfedezte a Karmoly palota katakombáit és a Nagy Galambdúc tornyot.


A gall hősök fiatalabb és idősebb rajongói örömmel tapasztalhatják, hogy az új képregény tartalmazza mindazokat a humoros és kalandos elemeket, amelyek sikerre vitték a zseniális René Goscinny és Albert Uderzo által 1959-ben megalkotott Asterix-képregényeket.


Ideafix és barátai kalandjai tévé-sorozatként is láthatóak Idefix és a féktelen falka címmel a magyar M2-.es csatornán.

Ideafix 1. - Latinok kíméljenek

Ideafix 1. - Latinok kíméljenek

J. Erbin, M. Choquet, Y. Coulon
Móra Könyvkiadó, 2022.09.26.
Mielőtt találkozott Asterixszel és Obelixszel, Ideafix a fővárosban, Lutetiában élt. A kiskutya egy rebellis állatkákból álló csapat vezetőjeként szállt szembe a római megszállóval, rettenthetetlen bátorsággal küzdöttek Labienus tábornok harci vérebei ellen.

Csatlakozz rajongói közösségünkhöz!

Ha szeretnél elsők között értesülni a friss megjelenésekről, akciókról, eseményekről, különleges Asterixes ajándékokért játszani iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket Facebookon, Instagramon és Tiktokon, iratkozz fel Youtube csatornánkra!