Nincs engedélyezve a javascript.

„Mindig a gyerekekre kell koncentrálni” - Beszélgetés Miklya Luzsányi Mónikával

A kiskunfélegyházi Göllesz Viktor Általános Iskolában Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című könyvét dolgozzátok fel sérült és autista gyerekekkel. Honnan jött az ötlet a szövegek pedagógia alkalmazásához?

Az egész történet ott kezdődött, hogy pár éve Kiskunfélegyházán tartottunk egy olyan tábort, ahol integrált csoport vett részt, tehát normál és enyhén fogyatékos gyerekek közössége. A négyszögletű kerek erdő meséit választottuk, tudniillik ez a program egy összművészeti foglalkozásra épült, s kiemelten az önismereti tábor funkcióját kívánta betölteni. Úgy is mondhatnám, hogy toleranciafejlesztő tábort hoztunk létre. A tábor első napjaiban ugyan előfordultak feszültségek az úgymond normál gyerekek és a sérült gyerekek között, míg a végére jól összejött a csapat, s barátságok, kis szerelmek alakultak.

Magyarországon a friss felmérések szerint körülbelül tizenötezerre tehető az autisták száma. Valójában mit takar az autizmus? Mert nem könnyen definiálható egy hétköznapi ember számára.

Az autista ember nagyon nehezen teremt kapcsolatot más emberekkel, rítusokban él, mindennek ugyanúgy kell működnie, ahogy azt megszokta, s igen nehezen viseli a változásokat. Emellett léteznek nagyon szélsőséges esetek is. Például tudok olyan autista kisfiúról, aki hat éves kora ellenére még mindig nem hajlandó kommunikálni, s nem rég mondta ki először, hogy szeretne tejet inni. Közben olyan szinten megért mindent, hogy mostanában Pilinszky-verseket olvas és Pilinszkyvel kommunikál. Ez azt jelenti, hogy az óhajait, kéréseit Pilinszky-sorok formájában fejezi ki. Az autisták sokszor nagyon különleges képességekkel rendelkeznek, illetve amikor kimozdítják őket a saját világukból, gyakran agresszívan reagálnak.

Milyen létszámmal, hány éves korú gyerekekkel dolgoztok együtt?

A foglalkozáson tizenhat gyerek vesz részt, nagyrészt általános iskolások, az ötödik osztálytól a nyolcadikig bezárólag.

Általában hogyan néz ki egy ilyen foglalkozás?

Először művészeti tevékenységgel feldolgozzuk a szövegeket, utána jön az önismereti része a dolognak. Az ottani gyerekek számára a szövegértés nagyon nehezen teljesíthető feladatnak bizonyul. Nem tudom például úgy kiadni a szöveget, hogy olvassák el és utána megbeszéljük. Együtt dolgozzuk fel tehát a történeteket és aztán térünk át az önismereti foglalkozásra. A négyszögletű kerek erdő mindegyik lakójának megvan a maga sajátos „furcsasága”, így aligha választhattunk volna ennél alkalmasabb mesét.

A foglalkozás egészének mi adja az esszenciáját?

Az első időszakban a lényeg az volt, hogy minden gyerek tudjon azonosulni valamelyik szereplővel, és azokat aztán a munka során tovább tudjuk bontani. Törekszünk a szövegek minél többféle módon történő feldolgozására. Tudni kell, hogy ezek a gyerekek zömében rosszul szocializálódott szülők gyerekei, nagyon nehéz körülmények között élnek. Az önismereten és a társismereten túl — s ez így furcsának tűnhet, mert egy kicsit idealizált képünk van a fogyatékosokról, — egymás elfogadására koncentrálunk. Ugyanis náluk ugyanúgy létezik egyfajta hierarchia, a másik másságát nem mindig fogadják el könnyen. Ilyesmit én is tapasztaltam a csoportban.

Ez azt jelenti, hogy van egy olyan kritikai érzék bennük, hogy pontosan tudják, hogy ők másmilyenek?

Igen, s ezt másoknál nehezen viselik. Ez volt egy nagyon komoly folyamat, hogy A négyszögletű kerek erdő szereplőin keresztül elfogadják a másik másságát. Elérni, hogy megértsék, azért mert a másik másmilyen, nem kevesebb, mit én. Ezekhez játékok is társulnak, ezeket nagyrészt a férjemmel, Miklya Zsolttal közösen találtuk ki. Például a már említett táborban a Bikfi bukfenc bukferenc résznél azt játszottuk, hogy csináltunk egy bukfencösvényt, leraktunk hosszan szivacslapokat, és amikor a gyerekek fáradtak voltak, bukfencversenyt rendeztünk. Ezt sajnos az iskolában nem tudjuk megcsinálni helyszűke miatt, pedig nagy szükség lenne rá. A Vacskamati születésnapjával kapcsolatban a gyerekek körbeültek, és egy jókívánságot kellett mondani a másiknak. Ez a játék is nagyon sok pozitív meglepetést hozott a számunkra, olyan kapcsolatokra, vonzódásokra derült fény, amelyekről álmodni sem mertünk. Ezen a foglalkozáson megtanulták például az ajándékozás, vagy éppen az ünnepi asztal megterítésének fortélyait is, mert ezeket a dolgokat nem hozzák magukkal otthonról.

Mikor érezted igazán a munkád hasznosságát?

A pedagógus munkájának „hasznossága” nehezen mérhető. És semmiképpen sem érdemjegyekben vagy tantárgyi átlagokban. A pedagógiai folyamatban az egyik ember hat a másik emberre. Történetesen most én vagyok a pedagógus, de én is legalább annyit tanulok a tanítványaimtól, mint ők tőlem. Ha van pedagógia siker, akkor szerintem az a személyiség változásában mérhető. Például, amikor az egyik autista tanítványom beállt a többiekhez játszani és néhány hét után barátot is talált magának a csoportban, aki elfogadja a folyamatos monológjaival együtt. Vagy amikor az a kislány, aki egyébként nem hajlandó beszélni, nagyon halkan, nagyon csendesen, de megszólalt, és a rajzoláson kívül, már szóban is hajlandó volt időnként kommunikálni.

Külföldi foglalkozásokra visszavezethető mintákat követtek?

Mindig megkérdezik tőlünk, hogy mi alapján végezzük a tevékenységünket. Azért nehéz válaszolni, mert saját fejből, saját ötletek alapján dolgozunk, együtt találjuk ki az egészet. Fontos hangsúlyt fektetni arra, hogy mindig a gyerekekre kell koncentrálni, amire szükségük van, azt kell nekik adnunk, ennélfogva az ötleteket is igyekszünk testreszabottan kitalálni.

Magyarországon elfogadóak az autista, vagy valamilyen fogyatékosságban szenvedő emberekkel?

Erről különösebben nincs tapasztalatom. Mindemellett azt látom, hogy nálunk a tolerancia és az elfogadás gyerekcipőben jár. Minden gyereket el kellene vinni legalább egyszer egy gyógypedagógiai intézetbe, hogy ismerjen meg fogyatékos gyermekeket, hogy belelásson az ő világukba.

Milyen esélyeik vannak ezeknek a gyerekeknek 10-15 év múlva? Esetleg létezik őket segítő, a helyzetükön javító állami támogatás?

Inkább arról van fogalmam, hogy milyen vágyaik vannak, ezekről sokat beszélgettem velük. Nem nagy vágyak, mégis irreálisnak tűnnek. Például az egyik gyerek boltban szeretne eladóként dolgozni, annak ellenére, hogy a számolás nem az erőssége.

A hasonló foglalkozások, kezdeményezések, az elfogadás érdekében szervezett társadalmi megmozdulások azért jelenthetnének támpontot ezeknek a gyerekeknek? Ha egyik pillanatról a másikra nem is hoz megoldást, de idővel könnyíthet, javíthat a helyzetükön, nem?

A legfontosabb az lenne, amiről már beszéltünk, hogy el tudjuk fogadni egymást. Én egyébként a „másság” kategóriáját sem szeretem, mert mindenki más, mint a másik. Nagyon jó, hogy lehetőség van ilyen foglalkozásokra, vagy a társadalmi megmozdulásokra. A mi projektünk létrejöttét is a MOL támogatta a „Gyermekgyógyító program keretében”. De a lényeges változásnak mindenkinek magában kellene megtörténnie ahhoz, hogy változzon a helyzet.

Szerző: Ayhan Gökhan
Forrás: uveghegy.com

A Négyszögletű Kerek Erdő
-25%

A Négyszögletű Kerek Erdő

Lázár Ervin, Réber László
A fába szorult hernyó
-25%

A fába szorult hernyó

Lázár Ervin, Kárpáti Tibor
A Hétfejű Tündér

A Hétfejű Tündér

Lázár Ervin, Molnár Jacqueline
A kisfiú meg az oroszlánok

A kisfiú meg az oroszlánok

Lázár Ervin, Buzay István
A legkisebb boszorkány

A legkisebb boszorkány

Lázár Ervin, Molnár Jacqueline
A nagyravágyó feketerigó

A nagyravágyó feketerigó

Lázár Ervin, Réber László