Nincs engedélyezve a javascript.

Variációk egy jövőre / 2050 – Ifjúsági novellák a jövőről

2018. június 9.
2050_ifjusagi_novellak_a_jovorol_hirek.jpg

Az antológiakiadás aranykorát éli a magyar irodalomban, az utóbbi években az elmaradhatatlan versválogatások mellett a kortárs novellagyűjtemények is kitüntetett szerepet kaptak a piacon. A Móra Kiadó és a JAK gondozásában az idei könyvhétre egy vakmerő kísérlet jelent meg, hiszen a 2050 amellett, hogy tizenhárom különböző novellát tartalmaz, elsősorban kamaszkorú olvasóknak szánták, mindezt pedig egy sajátos, kárpát-medencei sci-fi köntösben teszi.

Nem tartom kockázatos kijelentésnek, miszerint az ifjúsági sci-fi novella műfajának eddig nem akadtak fontos mérföldkövei a magyar prózatörténetben. Hogy ez a hiány mennyire fájó, arra csak akkor jövünk rá, mikor végigolvassuk a kötetbeli, nem ritkán disztópikus, jövőbeli világrajzok különböző variánsait. A válogatás egyik legnagyobb erénye az ismeretlen jövő utáni tapogatózásból adódó sokszínűség, illetve a felskiccelt világok és a jelölésükre szolgáló, de minderre egyre inkább alkalmatlanabb nyelv közti feszültség. Néhány esetben viszont épp ez válik a novellák gyenge pontjává.

Az egyes írások a Móra Kiadó és a József Attila Kör közös novellapályázatára készültek, az első három helyet pedig Makai Máté, Bégányi Dániel és Lapis József novellái vitték el. Utóbbi Protokoll című írása nyitja a könyvet, mely a legtöbb kötetben szereplő szövegtől eltérő narrációs struktúrát használ. Itt is érvényesül a tinédzsergondolkodást visszakövetni igyekvő nyelvi intenció, vagyis énelbeszélővel találkozunk, méghozzá rögtön kettővel. Kitti és Zalán, egy budapesti testvérpár párhuzamos elbeszélése nyomán bomlik ki a történet, melyben az „emberszabású” droidok válnak a fő téma- és problémaforrássá. Az egyre sűrűbb nézőpontváltások a szöveg végén szinte összeérnek, s egy rendszerszintű összeesküvésre derítenek fényt. Amennyiben Dragomán György egy korábbi mondatából indulunk ki, miszerint egy novellát az tesz igazán jóvá, ha egy regénnyi titok hever benne, akkor az izgalmas térszerkezetekkel és egy valószerű, de összetett testvéri viszonnyal dolgozó Protokoll az antológia egyik legjobban sikerült darabja.

Makai Máté Szürke Program című novellája talán Lapisénál is zártabb, komplex világot teremt, mely a különböző városi és otthoni tereket csak lecserélhető díszletként használja. A sűrű párbeszédek mentális síkra terelik a figyelmet, minden körülmény Tobi pszichológiai küzdelme körül éleződik ki, melynek tárgya egy virtuális házi feladat, ahol egy szürke ruhás férfi, fegyverrel a kezében, a tesztalany félelmeire kérdez rá („irracionálisak, vagy valósak a félelmeid?”). A zárlatban derül ki, hogy helyes válasz nem létezik a kérdésre, vagyis a fegyver eldördülése elkerülhetetlen. A novella erőfeszítései nem a lehetséges jövő tárgyi miliőjére vagy kapcsolati hálózataira irányulnak, hanem egy olyan pszichológiai, egyben szociokulturális mintázat problematizálására, mellyel a jelen tizenévesei is éppúgy megküzdenek, mint a műben Tobi, tehát hogy a felnőttlét küszöbén hogyan realizálódnak a félelmeink, s milyen válaszok adhatók, amennyiben rendelkezésünkre állnak egyáltalán ilyenek.

A pályázat harmadik nyertes alkotása egy valóságszagú kamaszkori kaland, az életszakaszra jellemző esélyleső, esetlen fiú-lány dinamikával. Bégányi Dávid Vuduja, történetvezetése, karakterei és elképzelt valósága miatt a kötet egyik legjobban megkomponált novellája, de a szöveg dinamikáját meghatározó párbeszédek megcsináltságát az említett szempontok alig ellensúlyozzák.

Egy science fiction válogatást olvasva szinte elsőként adódik a művekben elénk tárt világok összehasonlítása, illetve a saját elképzelt jövőképünkhöz való viszonyítgatás. Mivel azonban a 2050novellái rövid terjedelmüknél fogva csak nehezen tudnak autonóm alternatív valóságokat felmutatni, a tétjük nem is ebben áll, sokkal inkább a nagyon közeli jövő társadalmi berendezkedésének és kommunikációs szokásrendjének érzékeltetésében, aránytévesztésektől mentes modellezésében. Brandon Hackett Életjáték című novellájának ez az egyik legnagyobb erőssége, ám a futurisztikus zaklatási krízishelyzet mind stílusában, mind nyelvi megalkotottságában kilóg a kötet többi darabjához képest. Töredezett, elsietett mondatai zavaróan hatnak, mintha a sűrű párbeszédek nyelvét az E/3-ban beszélő narrátor is átvenné. Hiányosságaival együtt is okkal került az antológiába, hiszen olyan, az elmúlt években transzparenssé vált ifjúsági irodalmi hullámra ült fel témaválasztásával, mely korábban „tabunak” számító témákat (családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, alkoholizmus, homoszexualitás) dolgoz fel. Petra cyber (közben nagyon is fizikai) zaklatási ügye azonban (a zárlatot leszámítva) nem csap át giccses moralizálásba, hanem a probléma túldimenzionálása nélkül képes beszélni egy korunkban is létező traumáról. Egyébként is jellemző a 2050 novelláira, hogy a tinédzserkor általános problémáit és kríziseit árnyaltan közelíti meg, s hiába szólnak egy felnőttkor előtt álló generációnak, nélkülözik a kínzó didaktikusságot.

Sirokai Mátyás a beérkezett pályaműveken kívül öt egyéb novellát is beválogatott a kötetbe, a már említett Brandon Hackett-szöveg mellett Moskát Anita, Lackfi János, Szőllősi Mátyás és Totth Benedek hasonló profilú írásait. Utóbbi két szerző Gerely, illetve Átkelés című novellája lóg ki leginkább az antológia szövegvilágából, hiszen eleve egy-egy, tavaly megjelent, teljesen más koncepciójú prózakötetben kaptak helyet. Beazonosíthatatlan terekben és időben játszódik mindkét történet, erősen disztópikus jelleggel, s dominál bennük a traumatikus nyelv („Apám megvert ma is” – szól a Gerely kezdőmondata).

A Móra Kiadó első, szintén velős című kötete (Jelen!) után egy sokkal bátrabb vállalkozás, egy tanulságos kötet került a könyvesboltok polcaira a 2050 novellagyűjteményével. Ahány szerző, annyi világ, csenghet fülünkben a középiskolai irodalomoktatás egyik közhelye, jelen válogatásra azonban kiemelten igaz ez a megállapítás. A tizenhárom novella számos fogódzót kínál az olvasás során, de legalább ennyiszer bizonytalanít el. Öntörvényű, néha vakmerő szövegek segítenek kialakítani sajátos attitűdöket a közeljövő ökológiai problémáihoz, ahogy kisebb léptékű, interperszonális viszonyokra is kínálnak válaszokat, például arra, hogy a jövő tinédzserei milyen kapcsolatban állnak a felnőttekkel, s miféle nyelvi eszközöket mozgósítanak szüleikkel szemben, akik körülbelül a jelen kötet szerzőinek generációját jelölik. („A nyári szünet első hetében közöltem a szüleimmel, hogy beperelem őket” – Moskát Anita, Gumicukorszív.)

forrás: kulter.hu /2018. június 9./