Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kettős évfordulója kapcsán adta magát az ötlet, hogy trilógiává bővítsük az ifjúsági antológiák (Jelen, 2050) sikerszériáját, ezért a jelen és a jövő után a múlt felé fordultunk, és olyan alternatív történelmi novellákat vártunk, amelyek a tragikusan végződött múltbeli eseményeket értelmezik újra.
„Mi lett volna, ha Petőfi 1848. március 14-én olyan hangosan énekel a Pilvaxban, hogy másnapra teljesen bereked? Mi lett volna, ha Landererék épp kifogynak a nyomdafestékből, mikor a tömeg hozzájuk ér? Vagy mi lett volna, ha megnyerjük a szabadságharcot, és megvalósul a Duna-menti Köztársaság?”
Ezekkel a provokatívnak szánt kérdésekkel hirdettük meg a pályázatot, és ezúttal sem kellett csalatkoznunk. Böszörményi Gyula, a zsűri elnöke a díjátadóra készült videóüzenetében ekképpen fogalmazta meg „múlt, jelen s jövendő” bonyolult viszonyrendszerét: „A történelem olyan, amilyennek látni akarjuk. A múlt éppen olyan, amilyennek felfedezzük, amilyennek elképzeljük magunkban. A jövő olyan, amilyennek építjük vagy épp romboljuk, úgyhogy kimondható: csak a jelen bizonytalan” - majd kiemelte, hogy a pályázatra beérkezett szövegek nemcsak szívvel-lélekkel készültek, de tele voltak sziporkázó ötletekkel is. Bár a pályázók egy része tényként kezelt bizonyos közszájon forgó városi legendákat, és ezekből kiindulva tekert a történelem kerekén, ez a szándékolt vagy véletlen pontatlanság végeredményben még izgalmasabb fiktív végkimenetelekhez vezetett. Mert ugyan a közhiedelemmel ellentétben Petőfi pont a Múzeumkertben nem szavalta el március 15-én a Nemzeti dalt (ami több novellának is kiindulópontja), hanem csak rövid buzdító beszédet mondott a híres lépcsőn, ettől még rendkívül szórakoztató, hogy hányféle változatban születhet újjá ez az urban legend a másnapos Sándor helyett szónoklatot tartó Szendrey Júliától a steampunkosított Petőfi-masinán át a költőfejedelem brutális meggyilkolásáig.
Ugyanígy történelmi tévedés az is, hogy a Pilvax kávéházat Pilvax Károly vezette 1848-ban; akkor ő már máshol dolgozott, a Pilvaxot - a nevet megtartva ? évek óta Fillinger János vezette. De a fikcióban persze ez is belefér, főleg, ha a márciusi ifjak rendre belekotyognak a „Talpra, magyar” születésébe.
A legszínvonalasabbnak ítélt kilenc pályamunka mellett a korábbi kötetekhez hasonlóan ezúttal is felkerestünk még néhány jeles kortárs szerzőt (Benedek Szabolcsot, Kalapos Éva Veronikát, Majoros Nórát és Mészöly Ágnest), hogy ők is engedjenek a 48-ból, és játsszák le a saját szájízük szerint a forradalmat. Összekapcsolja ezeket a novellákat - melyek között könnyed hangvételűt és megrázóan drámait egyaránt találunk -, hogy mind a négy szerző egy-egy személyes sors bemutatásával dekonstruálja jeles történelmi eseményünket: egy kertész, egy szolgálólány, egy gyerek és maga Kossuth az, akinek a szemével rápillantunk azokra az történésekre, amelyek vagy az adott perspektíva szokatlansága vagy az ismert tények megváltoztatása miatt lebilincselőek és tanulságosak.
Az olvasó számára talán az a legérdekesebb - és ebben nem különböznek a pályázatra és a felkérésre írt novellák -, hogy az átírt múlt mindig kirajzolja azt, hogy egy-egy szerző mit gondol a jelenről. Így lesznek a történelmet újragondoló írások a „most” lenyomatai, s ily módon kapcsolódik az antológiasorozat harmadik kötete az elsőhöz - a múlt (át)értelmezésével a tizennégy fiatal író burkoltan véleményt fogalmaz meg arról a korról is, amelyben élünk: közös jelenünkről.