Zdeněk Miler cseh grafikus és illusztrátor 1921. február 21-én született Kladnóban, Prágától pár km-re, nyugatra. Már gyermekkorától szeretett festeni, ezért szülei 1936-ban egy prágai grafikus iskolába íratták. Később a Művészetek és Kézművesség nevezetű kollégiumban tanult, ahonnan a híres zlíni filmstúdióba került. Itt megtanulta az animációs film készítésének minden csínját-bínját.
A második világháborút követően a Bratři v triku nevű filmstúdióban vállalt munkát, előbb mint műszaki rajzoló, majd grafikus és rendező. Pár év elteltével a cég vezetőjévé lépett elő. Nem sokkal később, már több tucat filmmel a háta mögött Miler egy érdekes megbízást kapott: gyerekek számára kellett oktatófilmet készítenie. Az első forgatókönyv vázlatok nem nyerték el a tetszését. Mivel elkötelezett híve volt Walt Disney munkásságának, egy állatot keresett fő karakternek. Miler az egyik sétája során véletlenül belerúgott egy vakondtúrásba, innen származott hát az ötlet.
Az első film a Kisvakond nadrágja címet kapta, ezt további 50 rövidfilm követte. Miler nemzetközi sikerre vágyott, ezért hangot kölcsönzött a vakondnak. Saját kislányát kérte meg, hogy az állat érzéseit finom hangokkal, kiáltásokkal tegye átélhetőbbé. A kisvakond történetek így nem csak az akkori Csehszlovákiában, hanem Kelet-Európában és Németországban is meghódították a nézőket. Mára több, mint 80 országban rajonganak értük. A kisvakond zsebkönyvek több, mint 5 millió példányban keltek el világszerte, és legalább 20 nyelvre fordították le őket.
„Krtek olyan mint egy egér, nincsenek fülei, nincs szeme, csak az a nagy orr, azt kellett kihangsúlyoznom, valamilyen színnel. A pólót nadrágra cseréltem zsebekkel, amelyeket állatok készítettek számára masinák helyett” - mondta a vakondról Miler. "Időbe került, mire rájöttem: amikor a kisvakondot rajzolom, magam rajzolom le."
Zdeněk Miler 90 évesen, Nova Ves pod Plesiben tért örök nyugovóra.