Nincs engedélyezve a javascript.
Richard Scarry
Richard Scarry
Illusztrátor

A Tesz-Vesz könyvek világhírű megálmodójáról fia, ifj. Richard Scarry mesél, akit édesapja Hucknak becézett, és Cicó (Huckle) karakterét róla mintázta. A rövid életrajzok után bepillantást nyerhetünk az egyedülálló életmű műhelytitkaiba is.

RICHARD SCARRY

„Édesapám 1919-ben született a Massachussets állambeli Bostonban, és az ottani szépművészeti múzeumban is folytatta tanulmányait. Az 1940-es években New Yorkba költözött, ahol megismerkedett későbbi feleségével: Patricia Murphyvel. Később édesanyám számos könyvét ő illusztrálta. Szüleim aztán Westportba költöztek Connecticutban. Édesapám – ha épp nem a rajztáblája fölé hajolt – általában a vitorlásán szelte a habokat, és én is ott voltam ám a fedélzeten! 1968-ban beleszeretett a síelésbe, és elhatározta, hogy Svájcba költözünk. Vásárolt egy kis faházat is Gstaad-ban, ahonnan könnyedén elérhette a sípályákat. Ezen a festői helyen készítette el számos könyvét.”

Richard Scarry sikeréről

„Sokan kíváncsiak rá, hány Richard Scarry-könyv kelt el eddig világszerte. Az a hír járja, hogy háromszáz különböző kötetből összesen harmincmillió példányt adtak el közel harminc nyelven. Jól csengő adatok, de nehéz lenne megmondani, hogy egész pontosan fedik-e a valóságot. Annyi bizonyos, hogy számtalan könyve talált gazdára sok éven át sok-sok országban, úgyhogy nem is látom értelmét a további számolgatásnak. Még csak annyit: jelenleg több mint húsz nyelven érhetők el Richard Scarry művei.

Azt hiszem, az a legkülönlegesebb a könyveiben, hogy időtlenek, és nem ismernek földrajzi határokat. Vicces állatfiguráit a világ minden táján szeretik a gyerekek, és a harminc, negyven sőt ötven évvel ezelőtt készített köteteket jelenleg is rendszeresen kiadják. Sok szülő nőtt fel azokon a meséken, amelyeket ma a saját gyermekeiknek olvasnak fel. Kell ennél jobb bizonyíték a könyvek magas minőségére?”

Édesapám rendkívül büszke volt művei sikerére. Soha nem hagyta azonban, hogy fejébe szálljon a dicsőség. Bár megtehette volna, nem változtatta meg korábbi életvitelét és szokásait. Nyaranként például sortban és mezítláb érezte magát a legjobban.

Feleségével, Patsyvel egy közös szenvedélyük volt: az utazás. Minden télen eltöltöttek néhány hetet Kenyában, ahol túravezetők segítségével vadállatokat figyeltek meg. Szintén rendszeresen felkeresték és bejárták Marokkót, illetve Londont. Tavasszal néhány hetet egy aprócska házban töltöttek a francia Riviérán, nyáron pedig Nantucket szigetén, amely édesapám szülőhelye, Boston közelében található.

Szüleim nemcsak tehetséges művészek voltak (édesanyám, Patricia Scarry is gyerekkönyvíró volt), hanem valóságos életművészek: sikerült örömet és inspirációt találniuk mindennapi munkájukban. És elsősorban ebben rejlik a siker kulcsa.


RICHARD HUCK SCARRY


„1953-ban születtem. Édesapámhoz hasonlóan én is szünet nélkül rajzoltam, és egy svájci képzőművészeti intézményben végeztem a tanulmányaimat. Gyakran segítettem apunak a végleges rajzok színezésében. Így 1994-ben bekövetkezett halála után elhatároztam, hogy folytatom édesapám munkáját, és további könyveket alkotok vicces és bájos állatfiguráival. Ó, igen, és hol Bécsben, hol egy kis gstaadi faházban lakom a családommal.”

„Hogy milyen volt Richard Scarry fiaként felnőni?
Mindenekelőtt szórakoztató!
Édesapám műterme – a nagy rajzasztallal, amely tele volt lámpákkal, tintásüvegekkel, papírlapokkal, tollakkal és ecsetekkel – mágikus helyként él az emlékezetemben. Sok időt töltöttem hason fekve a földön az asztallal szemközt, és egy nagy köteg papírt is telerajzoltam autókkal meg vonatokkal, míg édesapám a könyvein dolgozott.

Imádta a munkáját, és minden nap hosszú órákat töltött a műteremben. De azt is jól tudta, hogyan kapcsolódjon ki egy végigdolgozott nap után. Sokat futballoztunk, megtanított sakkozni, és közösen kezdtünk el pénzérmeket is gyűjteni. Azt hiszem, az volt a legnagyszerűbb édesapámban – a sok gyönyörű könyv mellett, amelyeket megalkotott –, hogy rengeteg időt töltöttünk el együtt. Hiába, ő volt a legjobb apa!”

Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
2 cikk
Megnézem