70 év – 70 név

2020 július elseje van.

Ha jól számolom (márpedig elég jól számolok), ma 48 éve, hogy a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó dolgozója lettem. 1972-ben érettségiztem, és némi „szocialista összeköttetés” révén – édesanyám ismerte a kiadó akkori igazgatóját, Kováts Miklóst – egy ismerkedő beszélgetés után fölvettek műszaki szerkesztő gyakornoknak. Tudja még valaki, hogy mi az a „szocialista összeköttetés”? És azt tudja még valaki, hogy kicsoda volt Kováts Miklós? Voltaképp elég vicces, hogy ezt a fantasztikusan művelt, okos embert, aki meglehetősen rossz káder lehetett (hiszen csak megbízott igazgató volt, a belépésem után néhány héttel visszaminősítették irodalmi vezetőnek, és a nyakába-nyakunkba ültettek egy pártaktivistát), édesanyám a Marxista Egyetem Esztétika tagozatáról ismerte, mindketten ott tanultak. Tudja még valaki, hogy mi volt a Marxista Egyetem Esztétika tagozata? (Persze, ha valaki ismeri Cseh Tamás dalait, akkor tudhatja: „…esztétikát, igen esztétikát tanul szabad időben”)

A kiadó ekkor tehát 22 éves volt, csak néhány évvel idősebb nálam.

Úgy éreztem, csoda történik velem, szemtől szembe látok sok élő embert, akiknek a nevét már a könyvek címoldaláról vagy kolofonjából ismertem: Kormos István, Janikovszky Éva, Rónaszegi Miklós, Majtényi Zoltán, Tótfalusi István, T. Aszódi Éva, Bródy Dóra. (Igen, olyan könyvmoly voltam, aki a könyvek kolofonját is elolvassa, igaz, akkor azt még nem tudtam, hogy mi is a neve a könyvek utolsó oldalán lévő apróbetűs szövegnek.) És persze csoda volt az is, ahogyan kis gimnazistából egy pillanat alatt váltam felnőtté, akinek a férfiak kezicsókolommal köszönnek, az anyukám meg nagymamám-korabeli hölgyek pedig letegeznek, és azt várják el, hogy visszategezzem őket…

A kiadó épülete akkor a… hm… Lenin körút 9-11-ben volt, a harmadik emeleten. A hosszú folyosó legvégén volt a műszaki osztály. Akkor most örökítsük meg a neveket: Simon Zoltán, Gut Feri, Wagner Orsolya, Török Károlyné (Gabi) és Maczó Péterné. Itt kaptam egy asztalt én is, Orsi és Gabi asztalának végébe keresztbe állítva. Aki bejött a szobába mondjuk Gut Ferihez, annak mögöttem kellett elmennie. Például az akkori SZB titkár sűrűn látogatta Ferit különféle szakszervezeti ügyekkel. Nem titok, hogy innen ered a kék szemű lányom, és a két kék szemű unokám.

Izgalmas két hónap volt a július és az augusztus, ugyanis ősszel egy műszaki szerkesztő képzés indult öreg nyomdász szakik vezetésével (most akkor megint örökítsünk meg két nevet: Tamás László, Radnóti Károly), és nem voltam biztos benne, hogy a kiadó engem fog-e delegálni. (Nem tudom, hogy miért nem voltam biztos benne, persze, hogy engem küldtek.) Nagyszerű tanfolyam volt, ha jól meggondolom, sokkal többet tanultam itt, mint később a főiskolákon. Két év után teljes jogú műszaki szerkesztő lettem.

A számszerű teljesítmény-mániás igazgató jóvoltából ebben az időben meg kellett növelni a kiadó létszámát. (Amikor beléptem, úgy emlékszem, hogy 72. voltam, a „fénykorban” 120-130 körüli volt a dolgozók száma.) Ennek következtében ki kellett bővíteni a képszerkesztőséget is. Nem egész egy év után átkerültem ide. A nevek: Zigány Edit, Marosi Gyöngyi, Moldova Zsuzsa, Lengyel János és Szecskó Tamás – az ifjabb. Zigány Edit betűtörténetet és betűrajzolást tanított nekünk a tanfolyamon is, talán nem képzelődöm, ha azt gondolom, hogy jó véleménye lehetett rólam.

Tudja még valaki, ki volt Zigány Edit? Ha jól tudom, a 20. század két nemzetközi hírű magyar betűtervezőt adott, a másik Nagy Zoltán volt.

Amikor képszerkesztővé avanzsáltam (hát igen, ez kimondva-kimondatlanul előrelépést jelentett), közelebbről megismerhettem a grafikusokat is: Reich Károly, Würtz Ádám, Kass János, Szecskó Tamás, Heinzelmann Emma… – fénykor volt ez a javából akkor is, ha más tekintetben nem lehetett annak nevezni.

Igen, a Szilvásy-éra alatt sok olyan könyv született, amire nem kell büszkének lenni, de sok olyan is, amire viszont igen. (Még a Szovjetunióból átvettek között is akadtak gyöngyszemek.) Ráadásul a szerkesztőségek fordítóként, válogató szerkesztőként munkát adtak olyan íróknak, költőknek, akik nem voltak éppen a rendszer kedvencei. Az persze talán nem véletlen, hogy az ismeretterjesztő vonal volt a legerősebb.

Emlékszem, a rendszerváltás után sokan és sok helyen élcelődtek az Ablak–Zsiráfon. Készült egy új gyermeklexikon is, már nem tudom melyik kiadóban. Szerintem gyalázatos bukás volt. Sem képileg, sem szövegében meg sem közelítette az Ablak–Zsiráfot. Hát igen, talán tudják még néhányan, ki volt Mérei Ferenc.

1972 július elseje – de hiszen Balassa Panni is akkor lépett be! Panni! Te hogyan emlékszel?

Diósi Katalin

Móra Kiadó korábbi Képszerkesztője