Nincs engedélyezve a javascript.

70 év – 70 név

Gimesi Dóra – Író, Dramaturg

Mi jut eszedbe a Móra Kiadóról?


A gyerekkori könyvespolcom. És a mostani, amelyen ott sorakoznak az akkor megszerzett könyvek. Volt Szegeden a Kárász utcán egy remek antikvárium, oda jártunk a nagyszüleimmel pöttyös-csíkos-delfin könyveket venni. Volt, hogy hetente, mert csillapíthatatlan étvággyal olvastam. Ezek a sorozatok most is velem vannak, a történetek részei lettek az életemnek, meghatározták, kivé lettem.


Melyek a kedvenc szerzőid, könyveid a Mórától?


Amikor még meg sem születtem, az apukám a saját kedvencét, Bodó Béla Brumiját olvasta fel a várandós anyukámnak. Kiskoromban Bálint Ágnes Mazsola és Tádéja volt a kedvencem, a nagymamámmal olvastuk, nézegettük a bábfilmből fotózott képeket. A nagymamám tovább is szőtte a történetet, újabb és újabb, saját Mazsola-sztorikat írt és rajzolt nekem. Ezeket én is boldogan mesélem majd a gyerekeimnek (Bálint Ágnesét is, meg a nagymamám verzióját is).

Későbbi, meghatározó emlékem, hogy hatodikos korunkban előadást csináltunk a Kire ütött ez a gyerek?-ből. Janikovszky Éva szövege akkor annyira beült a fejembe, hogy ma is bármikor szó szerint tudok idézni belőle. Ez az élmény meghatározta azt, ahogy most írok, szerintem Janikovszkynak köszönhetem a ritmusérzékemet. Lázár Ervinnek meg a mágikus világképet, a klasszikus mesék kortárs olvasatát. A csíkos-pöttyös könyvekből fontos női mintákat kaptam, Bronténak köszönhetően tizenhárom éves korom óta tudom, hogy Jane Eyre én vagyok. A végtelenségig tudnám sorolni a fontos mórás szerzőket és könyveket, de utolsóként álljon itt egy felnőttkori találkozás: A világjáró királyfi című angolszász népmesegyűjteményt nagyon sokáig kerestem, míg egyszer csak az Ördögkatlan Fesztiválon, a szabadtéri antikváriusnál végre a kezembe akadt. Csodálatos gyűjtés, és szerepel benne legújabb kedvenc mesém, amelyből azóta darabot írtam és rendeztem: az Óriásölő Margaret.

Ha csak 3 szóval kéne jellemezni a Mórát, melyik 3 szót használnád?


Megkerülhetetlen. Megújuló. Örök.

Mit üzensz a mórásoknak?


Csodálatos dolog, hogy egy kiadó ilyen hosszú ideig, ennyi változáson és megújuláson át is önazonos tudott maradni. Nem engedtetek és ma sem engedtek a minőségből, úgy őrzitek a hagyományokat, hogy nem féltek olykor tiszta lapot nyitni - ez nekem, a szintén 70 éves Budapest Bábszínház tagjának is követendő példa. Szeretettel ölellek benneteket és további csodaszép évtizedeket kívánok!

Gimesi Dóra

Író, Dramaturg