A betyárját! - Komjáthy István-Dóka Péter: Betyárvilág
2011. augusztus 24.
Komjáthy István, a Mondák könyve szerzője a halála előtti években, 1960–1961-ben Somogy megyében gyűjtött több száz zsiványokról szóló történetet. Betegsége azonban megakadályozta abban, hogy könyvvé szerkessze őket. Lányának meghagyta, hogy tegyen meg mindent kiadatlan művei megjelentetéséért. E fiókban porosodó betyáros kéziratból születtek Dóka Péter válogatásában, társszerzőségével ezek a jobbnál jobb elbeszélések. Vigyázz, komám, itt jön a betyár Kinek a tisztelet kijár Megállj, komám, itt van a betyár Beszedi, ami jár (Balkan Fanatik: Itt jön a betyár) A betyárkodás megítélésével régóta úgy vagyunk, mint az adóelkerüléssel, a nem (?) létező nemzeti karakterhez tartozik. Mindenki tudja, hogy nem szép az adót elkerülni, ám ennek mélyen gyökerező okai vannak. Ezt a beállítódást a betyárokat vizsgálva is sokan pedzegették már, például a whiskys rabló kapcsán. A betyár egyrészt plasztikusan, illetve bő gatyában megtestesíti a szabad életet, minden kötöttségtől, még az államtól is független, legyen az bármilyen elnyomó. A másik serpenyőbe azonban sokszor épp a zsivány zsírja kerül, ugyanis ha elkapják, nagy valószínűséggel nem éli túl. A kockázat-haszon elvét tehát csak a legügyesebbeknél érdemes elemezni, és még esetükben is addig jár a korsó a kútra…, míg bele nem esik.
Kiskoromban odavoltam Rózsa Sándorért és társaiért. Megszereztek mindent, ami kellett nekik, pénzt, paripát, fegyvert, nevezettért ráadásul a legjobb nők rajongtak, szép selymes loadingjával, kisöbű sportpuskával rohangászott a tévésorozatban Reszelkával (nagyapám így hívta Sándorunk társát) ablakon ki-be, lóról le, állatra föl, s durrogtatott-csattogtatott éjt nappallá téve hol a flintájával, hol a karikás ostorával. Már-már Winnetou és Old Shatterhand szintű hősnek számított.
De nem csupán nekem mozgatta meg a fantáziámat akkoriban a betyárvilág, hanem filmrendezőknek, íróknak is, Szomjas György easternjének egyes jelenetei ma is előttem vannak (Talpuk alatt fütyül a szél, 1976); ahogy a kor ünnepelt íróját, Illés Sándort is megihlette Sobri Jóska regényes élete (Bakonyi legények, 1975), többször elolvastam. Arra már nem emlékszem, hol lógott ki az osztályharcos vörös farok, ám arra igen, hogy amikor a Bakony Párduca erdei sétára noszogatta hintómegállítás és -kifosztogatás után az eleinte magát kérető gróf- vagy hercegkisasszonyt, az a visszaúton már – ruháját rendezgetve – ábrándos képpel ízlelgette labanc nyelvével a Joschka nevet. Szóval ezek a betyárok tudtak valamit nagyon.
Mint ahogy Komjáthy István is, aki a Mondák könyvének (1955, Ifjúsági Könyvkiadó, a Móra a jogutódja) megírásával hasonlóan kamaszfiú-fantáziákat mozgatott meg, de a hun, magyar mondákat, regéket felidézve. Olyannyira népszerű mű lett, hogy még egy rockoperába is beleszőtték: „Szép Mező Szárnya jel alatt született, / Szívébe írva gyönyörű üzenet: / A világon élni csak hősként érdemes. / Rajtad a sor, hallod, mondd tovább, énekes…”
Komjáthy 1960–1961-ben Somogyban gyűjtött több száz zsiványokról szóló mondát. Betegsége és halála miatt azonban a kézirat az íróasztalfiókban maradt. Az „énekes” Dóka Péter, több sikeres gyerekkönyv szerzője és a Móra szerkesztője lett („Komjáthy István gyűjtése alapján írta”). A társszerző az Utószóban vall a kötet létrejöttéről (könyvbemutatón elmondta, hogy kellett egy kis bátorság Komjáthy kéziratának folytatásához): „Munka közben úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki egy fekete-fehér kifestőt színez ki. Satíroztam, színeztem, átszíneztem, radíroztam, maszatoltam, és ha hiányzott egy vonal – egy figura vagy egy helyszín –, gyorsan megrajzoltam.” A 253 történetből negyvenet válogatott ki, s ezekből gyúrta össze a kötetbe kerülő húsz elbeszélést.
Minden adott, hogy érdekes olvasmány legyen belőle: az ismeretlen élethelyzetekben zajló érdekes, pikáns, tanulságos, ugyanakkor hol szomorú, hol vidám történetek tele vannak akcióval, szerelemmel, az élet sava-borsával. A zsiványok lőnek, rabolnak, mulatnak, éheznek, lovagolnak, kutyagolnak, olykor fölveszik a nyúlcipőt, máskor leveszik a pénzzel teli csizmát az iszkolás és a saját bőr-mentés érdekében. Szeretnek szeretni, lányok-asszonyok segítik, várják őket itt-ott, de az írói szabadosság szigorúan a korosztálynak megfelelő mértékig terjed (12 éven felülieknek ajánlott). A történetek olvastán újabb és újabb művek-szerzők ugranak be: A beszélő köntös; egy másikban Juhász Andris teliholdkor elalszik, és úgy lesz oda a nyáj, mint a János vitézben; egy harmadik Göllén játszódik, ahol Fekete István élt és így tovább.
A szereplők részben „archaikus” nyelven, tájszavakat használva beszélnek, ez már szinte egzotikum a mai gyerekeknek. Üdítő az egyszeri ember egyenessége (például: „Pedig milyen egy ritka becsületes pofád van” – mondta Kaszás, a mulatós pandúr Sobrinak, amikor az átverte őt a kocsmában), a képes beszéd („Gyorsabban azzal a borral! Akkora itt a szárazság, mint a Hortobágyon” – ezt a hasonlatot akár tanítani lehetne), az egyértelmű és a rejtett nyelvi humor (a Cifraszűr című elbeszélésben a Bakony Párduca összeszűrte a levet egy asszonnyal). A nem köznapi nyelvezethez kell a kötet végi szószedet, amelyben tót, sváb, latin vagy tájszavak jelentését ismerteti a szerző (akár bővebb is lehetett volna, hiszen a pipice mellé odafért volna akár a poroszló, a deres és ezüstderes stb. is).
A lazán összefüggő történeteket öt fejezetbe szerkesztették, melyek egy-egy felvezető, ráhangoló dallal/verssel kezdődnek, minden elbeszélés előtt egy kis ikon látható, majd a szövegben egész oldalas színes képek is a jó minőségű, műnyomó papíron.
Szántói Krisztián betyárromantikát hangsúlyozó, tudatosan idealizált illusztrációin többnyire nyalkák a zsiványok, vagy szúrós szeműek, vagy mindkettő, jól öltözöttek, vörös nyakkendősök (még bokájuk is van), a leányok takarosak, pántlikásak, csinosak – ez a feladat Szántóinak ugyanolyan jól áll, mint a bibliás sorozat, és betyárosan oldja meg. Mint elmondta, tanulmányozta a pásztorfaragások motívumvilágát, ott volt mellette a Magyar néprajz és a Magyar népművészet album, Manga János Magyar pásztorfaragások című könyve. „A fémtoll éles, hideg vonala helyett a nádtoll melegebb, robusztusabb vonalai mellett döntöttem, talán jobban ellensúlyozza a számítógépes műveleteket. Kb. A/3 méretűek az eredeti vonalrajzok. Eleinte próbálgattam akvarellel színezni, de a kiadó kérésére géppel színeztem. Mintegy 20 színárnyalatot variáltam, így nem váltak túlságosan tarkává az illusztrációk. Nem volt forgatókönyv, vázlat, az adott szövegrész alapján spontán, hirtelen alakultak ki a kompozíciók.”
Az egész kötetről elmondható az igényesség, érződik a csapatmunka, Komjáthy Istvánnak is tetszene. Minden dicséretet megérdemel a kiadó nem csupán a szép könyvért, hanem azért is, mert e kallódó értékes kézirat egy részét megjelentette.
Szerző: leho
Forrás: Papiruszportal
Illusztráció: Szántói Krisztián
Betyárvilág
Móra Könyvkiadó, 2011.
Hősök, árulók, pökhendi földesurak, vágyakozó szerelmesek és nagy bajuszú pandúrok - ők a szereplői ennek a könyvnek,...
