„A KÜTYÜK NEM ELÉGEDNEK MEG AZ ESZKÖZ SZEREPPEL” – INTERJÚ ZÁGONI BALÁZZSAL
2020. február 17.
Zágoni Balázzsal, az Év Gyerekkönyve díjjal jutalmazott ifjúsági regény, A Gömb, és folytatása, az Odaát szerzőjével beszélgettünk, akivel február 20-án ti is találkozhattok a Bookline és a HUBBY szervezésében megrendezésre kerülő, Mitől lesz vonzó egy ifjúsági regény? című eseményen.
Helyszín: Bookline Móricz (Budapest, XI. ker., Móricz Zsigmond körtér 2.)
Hosszú évekig dolgoztál a Fekete fény két kötetén, A Gömbön és az Odaáton. Mint az igazán jó kamaszregények, ez is valahol az ifjúsági és a felnőtt regények közti mezsgyén lavíroz. A Móra Kiadó szerkesztőjeként természetesen örülök, hogy ifjúsági könyv született, mégis érdekel: nem fordult meg a fejedben, hogy felnőtteknek szóló regényt írj a történetből?
A főhősöm tizenhárom éves, és írás közben ilyen korúnak képzeltem az olvasóimat is. A fiam tizenhárom volt, amikor elkezdtem írni az első kötetet, az ikerlányaim pedig épp aznap töltötték be ugyanezt az életkort, amikor A Gömböt bemutattuk Budapesten. A kettő között öt év telt el. Mindenképp olyasmit akartam írni, ami a kamasz gyerekeim számára is érdekes. Aztán kiderült, hogy az olvasók életkorát tekintve nagy a szórás, tíz- és hetvenévesek is olvassák a két kötetet.
Ha felnőtt regényben gondolkodom, valószínűleg nem is mertem volna belefogni, vagy ha igen, sokkal görcsösebben.
A regény elég sötéten ábrázolja a jövőt, a műfaját mégsem disztópiaként, hanem heterotópiaként definiálod, mivel a mai állapotokhoz képest ugyanúgy látunk előrelépést, mint visszafejlődést. Én valamiféle visszavágyódást is érzek a szövegben, a Gömb, e különös valami vagy valaki motívuma az anyaméhbe való visszavágyódást is szimbolizálhatja. Hogy látod, véglegesen elromlott valami a világban, és az életet megkönnyítő technikai vívmányokat leszámítva nem sok jóra számíthatunk?
Nem hiszek a kütyük megváltó erejében, noha engem is rabul tudnak ejteni. Az a bajom velük, hogy többek akarnak lenni, mint amik: nem elégednek meg az eszköz szereppel, hanem társak akarnak lenni. Egy csavarhúzó csak az, ami: akkor jó, ha kényelmes a fogása, és nem csorbul ki. De egy okostelefon vagy a regénybeli okosszemüveg már rég nem csak telefon és szemüveg akar lenni.
Ugyanakkor büszke vagyok néhány regénybeli „találmányomra”, például az okosasztalra, az okoshátizsákra vagy a ruhanyomtató automatára. De azt gondolom, hogy a kuriózumon túl meg is nehezítik a szereplőim életét.
Visszavágyódás… Valóban: Vik egy adott ponton, a regény vége felé megtapasztal valamit, amit nem tud más szavakkal leírni, mint ősi szálláshelyként. De ez nem a múlttal függ össze, és nincs köze a nosztalgiához. Téren és időn kívüli, miközben jelenvaló és nagyon személyes is. Hát ez ilyen titokzatosra sikeredett…
A 2018-as év irodalmi Nobel-díját elnyerő lengyel író, Olga Tokarczuk szerint a közösségi oldalak hatására az olvasók többsége ma már inkább csak az első személyben elmesélt történeteket képes befogadni. Félő, mondja, hogy kiveszik az univerzális látásmód, az a fajta történetmesélés, amikor az író minden szereplő motivációját ábrázolja, több nézőpontot átél, összefüggéseket mutat meg. A regényed írásakor te miért döntöttél az egyes szám első személy mellett?
Én pont azt éreztem kihívásnak, hogy egy tizenhárom éves – igaz, kimondottan okos, sőt, bölcs tizenhárom éves – személyén keresztül mutassak be egy világot. Azt akartam, hogy az olvasó, miközben be van zárva a szereplőm agyába, a gondolati és érzelmi világába, néha már-már fel akarjon kiáltani, hogy „neee, nincs igazad, csak most dühös vagy, féltékeny, gőgös. Térj már észhez!”
A több nézőpontúság azért itt is bejön, hisz a többi szereplő is mesél. Jelesül a második kötetben Vik megismerheti külön-külön anyja és apja narratíváját is arról, hogy miért váltak el. Ezek alapvetően nem mondanak ellent egymásnak, de olyan részleteket fednek fel, vagy olyasmikre helyezik a hangsúlyt, amik teljesen az aktuális narrátor felé billentik a morális mérleget. Viknek jut a nem könnyű feladat, hogy eldöntse, kinek és mennyiben ad igazat.
Szintén Olga Tokarczuk szerint a 21. század uralkodó műfaja a filmsorozat lett. Te is készítesz filmeket, és filmes tanszéken tanítasz Kolozsváron. Íróként mennyire hat rád a filmes látásmód, gondolkodásmód?
Nagyon. Húszévesen filmkritikusként kezdtem dolgozni. Ma már nem űzöm ezt a szakmát, de azelőtt is, azután is sok filmet néztem és nézek meg. A dolog időigényéből is adódik, hogy míg évente több mint száz filmet vagy sorozatepizódot is megnézek, addig húsz-huszonöt könyvet – főleg regényt – tudok elolvasni. Nem tudom, hogy emiatt van-e, vagy amúgy is így írnék, de többen mondták, hogy filmesen írok, szinte látják maguk előtt a cselekményt.
Játszunk el a gondolattal, hogy holnap elragad egy különös gömb, amely teljesíti a kívánságaidat. Mit szeretnél, hová vigyen?
Azt hiszem, először egy elég nagy világ körüli utat tennénk, sok helyet megcsodálnánk, sokszor leereszkednénk, és meglesnénk, hogyan élnek az emberek. És az állatok. De ha ez olyan gömb, amilyen a Fekete Fényben is van, akkor nagy valószínűséggel ennél sokkal több is történne…
Az interjút készítette: Pacskovszky Zsolt
A Gömb
