Avery és Grayson naplója 1. Alsógatya-terápia

Kedves naplóm!

Már egyértelműen túljutottam a sokk, a tagadás és az alkudozás fázisán, de a bűntudatig még nem értem el. Ha jellemeznem kéne a mostani lelkiállapotomat, azt mondanám: úgy érzem, mintha a lelkem helyén valami nagy üresség lenne. És persze szomorú vagyok, amiért így megbántottak.

Ami Aiden és köztem történt, az tragikus, de igazából egyikünk sem hibás. Nem tehet róla, hogy nem érez úgy irántam, ahogy én iránta. Azért vetett véget a barátságunknak, mert erre volt szüksége, nem pedig azért, mert én netán elrontottam valamit.

Grayson is megnyugtatott, hogy nem tettem semmi rosszat. Már vagy százszor elismételte, hogy ne legyen lelkifurdalásom, hisz nincs miért.

Igaza van. És nincs is. Mármint lelkifurdalásom. Pedig jó pár nap eltelt Aiden bejelentése óta. Tulajdonképpen fogalmam sincs, miért kellene lelkifurdalást éreznem, csak azért számítok rá, hogy lesz, mert tudom, hogy ez a gyász következő szakasza.

Az Avery Shaw-kísérlet sikere érdekében elhatároztam, nem fogom erőltetni, hogy eljussak egyik fázisból a másikba. Ez persze nem azt jelenti, hogy tétlenül várom az elfogadást, meg hogy begyógyuljon a szívem. Aki eredményt akar, annak meg kell dolgoznia érte.

Arra jutottam, hogy a legjobb, ha azt teszem, amit az „igazi” gyászolók szoktak: megpróbálok továbblépni. Nem szabad a múlton rágódnom. Bele kell törődnöm, hogy Aidennel sosem lesz olyan a kapcsolatunk, mint korábban, és hogy az életem végérvényesen megváltozott. Soha nem leszek már a régi.

Eldöntöttem, a továbblépés érdekében először is meg kell szabadulnom mindentől, ami Aidenre emlékeztet. Este átjött Grayson, hogy segítsen. Úgy okoskodtam, hogy ha eltüntetek mindent, ami eszembe juttatja Aident, akkor egyre kevesebbet gondolok majd rá, és könnyebben elfelejtem.

A „tisztogatás” sokkal jobban megviselt, mint amire számítottam. Grayson támogatása és biztatása nélkül nem lettem volna képes végigcsinálni. Ciki volt sírni előtte, de úgy tűnt, nem tart szánalmasnak emiatt. Hálás lehetek, amiért ilyen megértő partnerem van a kísérletben.

Miután végeztünk, Grayson nagy nehezen kitépte a kezemből az emlékeimmel megtömött szemeteszsákot, és elhajtott vele valahova − különben tutira visszaraktam volna mindent a helyére. Abban bíztam, hogy jobban érzem majd magam. Reméltem, hogy megkönnyebbülök majd. Ehelyett a csupasz falak és a fiókos szekrényről eltüntetett cuccok helye körüli por–láttán csak még jobban elkezdtem bőgni.

A képek és a tárgyak hiánya a szívemben tátongó űrre emlékeztetett − amit korábban a legjobb barátom töltött ki. Egyszerűen hiányzik belőlem egy darab. Mintha amputálták volna a karomat vagy a lábamat.

A legfájdalmasabban az az üres falfelület érintett, ahol addig az Albert Einsteint ábrázoló poszterem lógott. Aidentől kaptam ajándékba, még általánosban, amikor a nagyszerű fizikusnak öltöztem be halloweenkor. Elég volt egy pillantást vetnem a kép helyére, és összeomlottam.

Amikor látta, hogy teljesen kiborulok, Grayson átölelt, és azt mondta, tudja, mi a megoldás. Bevágta maga után az ajtót, és elviharzott. Egy perc múlva már jött is vissza, és legnagyobb elképedésemre egy mosolygó fejes alsógatyát szögelt a falnak arra a részére, ahonnan addig Einstein nézett rám.

Elborzadt pillantásom önkéntelenül Grayson nadrágja felé vándorolt. Ő erre nevetésben tört ki, mert persze kitalálta, mire gondolok. Megnyugtatott, hogy a falra szögelt alsó a frissen mosott pótgatyája, amit vészhelyzet esetére tart a tornazsákjában. Márpedig ez a mostani határozottan vészhelyzet.

Megkérdeztem, miért akasztotta ki, és azt felelte, mostantól, ha ránézek a falon lógó alsógatyára, rá gondolok majd, és jókedvem lesz, nem pedig Aiden jut az eszembe, amitől úgyis csak bőgnék. Igaza volt. Nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak az idióta smiley-kon.

Grayson azt is mondta, hogy jobban alszom majd a gatyától. Amikor rákérdeztem, azt felelte, azért, mert álmomban is őt fogom látni – ráadásul majdnem teljesen meztelenül –, ahelyett hogy rémálmok gyötörnének Aiden miatt. Na erre annyira bepánikoltam, hogy alig kaptam levegőt. Nem tudom, fogok-e álmodni bármit is az éjjel, de az biztos, hogy a lelki szemeim előtt felbukkanó képek máris nagyon viccesek: állandóan Graysont látom magam előtt, abban a gatyában. Muszáj lesz valami mást feltennem arra a falra. Méghozzá gyorsan!

>> AVERY ÉS GRAYSON NAPLÓJA 2. KIFÜSTÖLÉS