Nincs engedélyezve a javascript.

Szívvel írt történetek - Bartos Erika meséi belső és külső utazásokhoz

2020. július 10.

Bartos Erika számára nagyon fontos, hogy meséivel támogasson fontos ügyeket, fontos témák megismerését, megértését, feldolgozását. Különleges köteteivel a gyerekek hangján dolgoz fel olyan témákat, mint a születés, öregedés, elmúlás, örökbefogadás, betegség.

liget.jpg

Móra 70 - ünnepi kérdések és válaszok Bartos Erikával

A Brúnó Budapesten sorozat eddig megjelent 5 kötetével felfedezhetjük a magyar főváros legizgalmasabb helyeit, amiket a könyv előkészítése során mind személyesen is meglátogattál. Melyik volt a kedvenc helyed és miért?

Számtalan kedvenc helyszínem van. Az eddigi kötetek közül nekem az ötödik a legkedvesebb, a Duna, a szigetek, hidak témája. Öröm volt megrajzolni a gyönyörű Szabadság hidat, a régi Erzsébet hidat vagy a Margitszigetet is.

Az egyes helyszínekre nem elég egyszer elmennem, általában többször kell. A Vasúttörténeti Parkba legalább tízszer kibuszoztam, míg az összes vonatot precízen végigrajzoltam. A Pozsonyi út házait vagy a Vajdahunyad várát is napokig rajzolgattam a helyszínen.

A Brúnó-sorozat számtalan emlékezetes rajzi kihívás elé állított. Például nem volt egyszerű a Lánchíd egykori alapozási fázisait megrajzolni, régi levéltári leírások és kiviteli tervek alapján készítettem el az axonometrikus térbeli grafikát.

Komoly rajzi kihívás volt a Szent István Bazilika keresztmetszeti rajza is, számtalanszor végigjártam az épületet rajztáblával a kezemben, felmentem a kupolába, és igyekeztem kellően pontos metszetet vázolni. Kifejezetten munkaigényes rajz volt a Parlament metszete, az Operaház nagyterme is, vagy heteken át dolgoztam a „félbevágott” Budai Vár grafikáján is, mert egyszerre szerettem volna ábrázolni a várat, az alagútban futó autókat, a Habsburg-kaput, a siklót, és a Nulla kilométerkövet is.

Szintén a legmunkaigényesebb és legtöbb fejtörést okozó rajzok közé tartozik a Szemlő-hegyi-barlang földalatti tere is.

Rendkívül nehéz volt olyan rajzot készíteni, amely műszakilag korrekt, érthető a kisgyereknek, visszaadja a valóságot és kellően látványos, hogy odacsalogassa a kirándulókat. Több olyan rajz is volt, melyekkel technikai részleteket magyaráztam el a kis olvasóknak, pl. a Sikló vagy a Libegő szerkezetének működését, az Erzsébet-kilátó kettős csigalépcsőjének felépítését. Ezekben nem a műszaki tartalom volt a nehézség, hiszen mérnöki diplomám van, hanem az, hogy mindezt úgy rajzosítsam meg, hogy a legkisebbek számára érthető és izgalmas legyen. Korán kelő típus vagyok és általában késő éjjelig magához láncol a rajzasztal, rengeteg munkám fekszik ebben a sorozatban. Némelyik rajz annyira aprólékos és munkaigényes, hogy úgy érzem, sose lesz kész, aztán később jó érzés, amikor befejezem. Maximálisan törekszem rá, hogy örömöt, sok-sok érdekességet és jó tippeket nyújtsak a családoknak.

Tudjuk, hogy minden könyv megírásánál számodra a legfontosabbak: a gyerekek. Elárulod nekünk, hogy neked gyerekként milyen viszonyod volt a mesével? Volt-e kedvenc meséd?

Sok kedvenc könyvem volt: Fazekas Annától az Öreg néne őzikéje, Petőfitől a János vitéz (mindkettő Róna Emy csodálatos illusztrációival), a Vidám mesék (ezt maga az író, Vlagyimir Szutyejev illusztrálta), Marék Veronika Boribonja (az író saját rajzaival), Gazdag Erzsi Meseboltja (Lukáts Kató szívmelengető rajzaival), vagy Rudyard Kipling Az elefántkölyök című műve.

2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Öreg néne őzikéje

Öreg néne őzikéje

Fazekas Anna
2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Öreg néne őzikéje (stancolt)

Öreg néne őzikéje (stancolt)

Fazekas Anna
János vitéz

János vitéz

Petőfi Sándor
szivunkrajta_szivecske81-1.png
Vidám mesék

Vidám mesék

Vlagyimir Szutyejev
Boribon, a játékmackó

Boribon, a játékmackó

Marék Veronika
Mesebolt

Mesebolt

Gazdag Erzsi

A nyolcvanas évek filmsorozatai közül a cseh Moha és Páfrány volt a kedvencem, máig nagy szeretettel gondolok a kedves történetekre. Nagyon szerettem a Magyar Népmeséket, Frakkot, Vízipókot, Kukori és Kotkodát, Mekk Eleket, Mirr-Murrt, vagy Rumcájsz történeteit, Jamie és a csodalámpát, az Egér a Marsont. Utóbbiakból inkább töredékeket őrzök, például imádtam, ahogyan Jamie lecsúszik a spirálcsúszdán, vagy szerettem az Egér a Marson filmek végén a fúvószenekart. TV Macit is a szívembe zártam, meghatározta a gyerekkorunkat.

Szerinted miért fontos a gyerekeknek mesélni?

A mesélés szerintem a legcsodásabb és legalapvetőbb eszköze, varázspálcája a szülőnek. Minden helyzetben kéznél van, és aranyat ér. Mesével lehet a legszebben lekerekíteni, elcsitítani a nap végét, mesével lehet elmagyarázni akár a legbonyolultabb dolgokat is. Én olyan megterhelő témákat is megrajzosítottam már, mint a daganatos gyerekek kezelése, vagy a szervátültetés, szívműtét, illetve mesébe szőttem olyan nehéz ügyeket, mint a koraszülés, válás vagy a szeretteink elvesztése. A hétköznapokat áthatja és segíti a mese, áthidaljuk vele a türelmetlen perceket, hiszen nem csak akkor mesélünk, amikor este könyvvel a kezünkben ülünk a gyerekszobában, hanem akkor is, amikor egy lassan döcögő buszon próbáljuk lekötni a gyermeket, vagy amikor kórházban fekve várjuk, hogy teljen az idő. Mesélünk a közös sütés-főzés közben is, amikor elmondjuk, hogyan készül a sütemény. A mese fonala megnyitja a legkisebbeket, már a kérdéseik is fontos dolgokat sugallnak a szülőnek.

Van olyan felnőtt, aki könnyedén mesél fejből, mások inkább a felolvasást választják, nem ez a döntő. Szerintem a „mesélésben” nem az a legfontosabb, hogy könyvből vagy anélkül történik, hanem az együttlét, a nyugalom, biztonság, az odafigyelés, az egymásra szánt idő. A mesélés nem csak a gyereknek, hanem a felnőttnek is lelki táplálék, hiszen a legkisebbek ébresztenek rá, mik a valódi értékek. A kisgyerek a szívével lát, kendőzetlenül őszinte, saját, tiszta iránytűt követ, az ő szemén át a felnőtt számára is új világ nyílik. Azt hisszük, mi tanítjuk a gyereket, holott épp fordítva van: a gyerek tanít minket.

A kisgyermek létének alapvetően fontos elemei a kapaszkodók, amik biztonságot nyújtanak számára. Ha a mese kisugárzása, töltete a kisgyerek számára szerethető, érthető, a szívébe zárja, az egy komoly kötelék. Nekem a Moha és Páfrány volt egy ilyen fogódzó. Meg tudott nyugtatni, békességet teremtett, egy szelíd, barátságos világba repített el.

Már készülőben a Brúnó Budapesten sorozat 6. része, mely a főváros környékét mutatja be. Mit szeretsz legjobban ebben a kötetben és mire számíthatunk a Brúnó sorozat után?

A hatodik Brúnó-kötet az eddigieknél is nagyobb területet ölel fel és sok különböző jellegű téma szerepel benne. Lesz kirándulás, természeti szépségek, kastélyok, strandok, várak, múzeumok, és számtalan kisebb-nagyobb érdekesség. Több kedvencem is van, az egyik a Szentendrei Skanzen. A népi építészet közel áll hozzám, rengetegszer kiutaztam a skanzenbe, amíg feltérképeztem a területet. Azon szerencsések közé tartozom, akik Istvánfi Gyulától tanulhattak a BME Építész Karán, ő indította el a Műegyetemen a magyar népi építészet kurzust. Szentendrén persze nem csupán a skanzen egyedülálló, hanem a belváros is, erről is sok rajzot készítettem, boldogan vázolgattam végig az ikonikus girbe-gurba utcákat.

A Gödöllői Kastély szintén nagy kihívás, sokszor felültem a HÉV-re, a díszes épület minden részletét rögzítettem a füzetemben. Több közkedvelt és kevéssé ismert kiránduló utat is beleszőttem a könyvbe: kilátókat a Pilisben, a zsámbéki templomromot, vagy az ócsai láperdőt, alaposan utánajártam a budaörsi Kőhegyi kápolnához fűződő legendának is.

A közlekedés terén igyekeztem változatosan szőni a történetet, akárcsak a korábbi kötetekben, a szereplők most is felváltva utaznak tömegközlekedéssel, vonattal, autóval vagy kerékpáron.

Mérhetetlen sok munka áll még előttem, egyelőre a vázlatoknál tartok, bízom benne, hogy 2021 tavaszára készen lesz a hatodik Brúnó-könyv.

Utána újabb karitatív könyv, kis betegeket segítő kiadvány készítésére szánom majd az időm.

+1 A Mórával ez egy közös ünnepi éved. Ha 3 szóval kellene leírnod, neked mit jelent az ünnep?

Néhány éve vagyok a Móra Kiadó szerzője, de számomra ez az együttműködés elsősorban biztonságot, támaszt, önállóságot jelent.

Utazós mesék

Brúnó Budapesten sorozat

A hatkötetesre tervezett sorozat tematikusan és mesésen mutatja be Budapest gyerekek számára érdekes helyeit: tereket, épületeket, múzeumokat, ismertebb nevezetességeket és felfedezésre váró látványosságokat. Minden kötethez fényképes foglalkoztató füzet társul sok játékos feladattal és gazdag fotóanyaggal.

2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Buda tornyai

Buda tornyai

Bartos Erika
Buda hegyei

Buda hegyei

Bartos Erika
Pest szíve

Pest szíve

Bartos Erika
2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Pest fényei

Pest fényei

Bartos Erika
2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Duna

Duna

Bartos Erika
Buda tornyai lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 1.

Buda tornyai lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 1.

Bartos Erika
Buda hegyei lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 2.

Buda hegyei lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 2.

Bartos Erika
Pest szíve lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 3.

Pest szíve lépésről lépésre - Brúnó Budapesten 3.

Bartos Erika
Pest fényei lépésről lépésre - fényképes foglalkoztató

Pest fényei lépésről lépésre - fényképes foglalkoztató

Bartos Erika
Duna lépésről lépésre - fényképes foglalkoztató

Duna lépésről lépésre - fényképes foglalkoztató

Bartos Erika

Duna – Brúnó Budapesten 5.

Az alábbi videókban Bartos Erika interaktív előadásban rengeteg izgalmas érdekességet mesél el a Duna hídjairól és szigeteiről. Többek között megtudhatjátok, mit csinál a hídmester, miért gondolták a hídépítők, hogy a Szabadság híd egyszer csak elrepül, és azt is, hogyan működik a víztorony, melyek közül az ország legmagasabbika épp Budapest egyik szigetén található.

Készül a Brúnó Budapesten sorozat 6. kötete.

„A hatodik Brúnó-könyv a főváros környékének érdekességeit, látnivalóit, kirándulóhelyszíneit mutatja be. A mese szereplői ellátogatnak Szentendrére, a Skanzenbe, a Vácrátóti Arborétumba, a veresegyházi Medveotthonba, a mogyoródi Aquaparkba, a Gödöllői Királyi Kastélyba, az ócsai láperdőbe, a zsámbéki templomromhoz, az érdi minarethez, a biatorbágyi hídhoz, a Martonvásári Kastélyparkba, Dobogókőre, Pomázra, a Budakeszi Vadasparkba, Solymárra, Budaörsre és a Pilis több szépséges pontjára. Több kedvencem is akad a témák között, az egyik mindenképpen a Szentendrei Skanzen, egyetemi éveimben Istvánfi Gyulától tanulhattam népi építészetet. Sok izgalmas részletet és rajzolnivalót rejt a könyv, a helyszíneket mind véigjártam, alább látható néhány fotó.”

A megjelenés 2021 tavaszára várható.


Hoppla meséi

„Ez a könyv sokkal többet ad, mint egy városismertetőkkel teletűzdelt pécsi fotóalbum. Gyönyörködtetőbb, mint egy várostérkép és mesésebb, mint egy turistakézikönyv. A Hoppla meséi az utóbbi idők egyik legelbűvölőbb mese- és kirándulós könyve.”

(Pesti Műsor, 2011)

Bartos Erika a mai világunk egyik ritka polihisztora, aki egyesíti magában az építészetet, a magas szintű írást és a rajzművészetet. E hármat a gyermekek nevelésére, szórakoztatására és Magyarország értékeinek megismertetésre összegzi. Mint a mai ifjúsági irodalom talán legolvasottabb szerzője nagy szolgálatot tett Pécs városának azzal, hogy újszerű módon mutatta be Pécs múltját és jelenét.”
(Lázár Antal DLA, Kossuth és Príma Díjas építész, Egyetemi tanár)

Hoppla meséi

Hoppla meséi

Bartos Erika
Móra Könyvkiadó, 2019.
Ez a könyv sokkal többet ad, mint egy városismertetőkkel teletűzdelt pécsi fotóalbum. Gyönyörködtetőbb, mint egy várostérkép és mesésebb, mint egy turistakézikönyv. A Hoppla meséi az utóbbi idők egyik legelbűvölőbb mese- és kirándulós könyve. (Pesti Műsor, 2011)

Brúnó meséi

A sorozat tematikus, meseszerű köteteiben a népszerű Brúnó Budapesten sorozat főszereplőjének, Brúnónak az életébe pillanthatunk be. A fiúcska első éveinek fontos, meghatározó és ünnepi eseményeiről mesélő könyvlapokon jobban megismerkedhetünk családjával, rokonaival, kis barátaival, kedvenc állataival és persze magával Brúnóval is.

Születésnap

A születésnap minden kisgyerek életében fontos ünnep, az első hét év pedig meghatározó. Így van ez Brúnó életében is. A kötetben, születésnapjai tükrében végigkövethetjük a hétéves fiúcska növekedésének történetét „nulladik születésnapjától”, vagyis a születésétől kezdve. Ahogy múlnak az évek, egyre több gyertya kerül a születésnapi tortára, Brúnó pedig megéli a dackorszakot, a kíváncsi kérdezősködés időszakát, óvodás lesz, aztán már iskolába készül, és mindeközben egyre többet tud meg a világról, a felnőttekről, a többi gyerekről és az emberi érzésekről.


https://www.youtube.com/watch?v=zAmq6PUirf8&feature=emb_logo

Kistestvérek, nagytestvérek

A kistestvér érkezése minden gyerek életében fontos esemény. Öröm, várakozás, de egyben félelem, szorongás forrása is. Vajon a szüleim ugyanannyit fognak törődni velem, ugyanúgy fognak szeretni azután is, hogy megszületik a kistestvérem? Ezt a kérdést teszi fel magának a hatéves Brúnó, a Brúnó Budapesten sorozat immár jól ismert főszereplője, amikor megtudja, hogy kistestvére lesz. Hajtja a kíváncsiság, utána akar járni, hogy vajon az ismerősei, kis barátai hogyan élték meg saját kistestvérük születését.


https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=Jo-uEiauJB4&feature=emb_logo

2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Születésnap

Születésnap

Bartos Erika
2 könyv vásárlása esetén 30%, 3 könyvnél 35%, 4 könyvnél 40%, 5 vagy több könyv esetén 50% kedvezményt adunk az eredeti árhoz képest!
Kistestvérek, nagytestvérek

Kistestvérek, nagytestvérek

Bartos Erika

Lélekmesék

Bartos Erika számára nagyon fontos, hogy meséivel támogasson fontos ügyeket, fontos témák megismerését, megértését, feldolgozását. Különleges köteteivel a gyerekek hangján dolgoz fel olyan témákat, mint a születés, öregedés, elmúlás, örökbefogadás, betegség.

Születés

Megölelni az újszülöttet olyan, mint megérinteni az ártatlanságot. Ha belenézünk az újszülött szemébe, előtör egy forrás, a szeretet végtelen hulláma, amit nem lehet szavakba önteni. Bartos Erika, a Pro Familiis-díjjal kitüntetett meseíró új könyve a születésről, az első életévről szól.

https://www.youtube.com/watch?v=YGEdyoxVOk8

Elmúlás

Elveszteni valakit megmagyarázhatatlanul nehéz. Hogyan lehet vigaszt nyújtani a kisgyereknek, akiben düh, szívszorító fájdalom, hiányérzet és megválaszolatlan kérdések sokasága kavarog? Bartos Erika, a Pro Familiis-díjjal kitüntetett meseíró új könyve az elmúlásról szól.


szivunkrajta_szivecske81-1.png
Születés

Születés

Bartos Erika
Elmúlás

Elmúlás

Bartos Erika

Őrangyal – Mesék az elfogadásról

Az Őrangyal kötet speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, az ő útjukon keresztül az elfogadásról, együttélésről. A fogyatékkal élők nem várnak mást a környezetüktől, mint őszinte kapcsolatokat, természetességet elfogadást. Méltóságot és helyet a közösségben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik küldetéseként e kötet megjelentetésével elfogadásukat segíti.

„Ugyanolyan indíttatásból, ugyanolyan szeretettel írtam ezt a könyvet, mint az eddigi meséimet, az Anna, Peti és Gergő sorozatot, Bogyó és Babóca történeteit, vagy a verseimet. Három fő gondolat motoszkált bennem, amit szerettem volna ezzel a kötettel átadni: az egyik, hogy mindenki ügyes valamiben. A mesében szereplő vak kislány például mindig a legügyesebb a szembekötösdiben, mert a hallása érzéke­nyebb látó társainál. A másik fő gondolat az volt, hogy néha nagyon hasznos beleképzelnünk magunkat társaink helyébe. Az egyik mesében néhány barát önként úgy dönt, hogy az iskolai táncot kerekesszékben ülve táncolja majd el, csupán azért, hogy kerekesszékben ülő társukkal közösséget vállal­janak. A harmadik pedig a szeretet. Azok a gyerekek, akik valamilyen speciális nehézséggel küzdenek, legtöbbször nem sajnálatra vágynak, hanem szeretetre, elfogadásra, természetes és azonos bánásmódra.”


Olvass bele a kötetbe: https://mora.hu/content/2019/2/Product/bartos_erika_orangyal_beleolvaso.pdf

Őrangyal

Őrangyal

Bartos Erika
Móra Könyvkiadó, 2018.
Az Őrangyal kötet speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, az ő útjukon keresztül az elfogadásról, együttélésről. A fogyatékkal élők nem várnak mást a környezetüktől, mint őszinte kapcsolatokat, természetességet elfogadást. Méltóságot és helyet a közösségben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik küldetéseként e kötet megjelentetésével elfogadásukat segíti.

Te is voltál kicsi, dédmama? Te is voltál kicsi, dédpapa?

A két kötet az életszakaszok sorrendjébe vezeti be a legkisebbeket, a Bartos Erikától megszokott egyedi grafikával, a gyereklélekhez szóló végtelen szeretettel.

Te is voltál kicsi, dédmama?

Te is voltál kicsi, dédmama?

Bartos Erika
Te is voltál kicsi, dédpapa?

Te is voltál kicsi, dédpapa?

Bartos Erika

Örök ölelés

Ez a mesekönyv elsősorban azoknak a kisgyerekeknek (és szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak) szól, akiket örökbe fogadtak. A mese kapaszkodót nyújthat a legkisebbeknek, hogy megértsék, feldolgozzák saját élettörténetüket, választ kapjanak a nyugtalanító kérdésekre. A közös olvasás segíthet, hogy megtalálják helyüket a világban, és erősödjön a biztonságérzetük.

Ezek a mesék nem mutatnak be minden élethelyzetet, nem adnak mindenre magyarázatot, azonban arra alkalmasak, hogy beszélgetésre ösztönözzenek. Minden szülő kiegészítheti és továbbírhatja a történeteket.

Az örökbefogadás folyamatának sok szereplője van, de a főszereplője feltétlenül a gyermek.

Örök ölelés

Örök ölelés

Bartos Erika
, 2020.03.16.
Ez a mesekönyv elsősorban azoknak a kisgyerekeknek (és szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak) szól, akiket örökbe fogadtak. A mese kapaszkodót nyújthat a legkisebbeknek, hogy megértsék, feldolgozzák saját élettörténetüket, választ kapjanak a nyugtalanító kérdésekre. A közös olvasás segíthet, hogy megtalálják helyüket a világban, és erősödjön a biztonságérzetük.

Meseszép városépítészet

Sokan tudják Bartos Erikáról, hogy a meseírás előtt építészettel foglalkozott. Szakmája iránti elkötelezettsége és szeretete megmutatkozik gyerekkönyveiben, főként a Brúnó Budapesten sorozat és a Hoppla épületeinek aprólékos rajzaiban.
Jó hír azoknak a felnőtteknek, akik imádták a ezeket a rajzokat, hogy a szerző rájuk is gondolt. A budapesti épületeket bemutató rajzos albumai maradandóan értékes darabjai lehetnek az építészet iránt érdeklődők könyvtárának.

Budapest rajzban

Budapest rajzban

Bartos Erika
, 2016.
Különleges könyvet tart kezében az olvasó. Alkotójáról, számos nagysikerű gyerekkönyv szerzőjéről, Bartos Erikáról talán kevesen tudják, hogy diplomadíjjal végezte el a BME építész karát.
Budapest in drawings

Budapest in drawings

Bartos Erika
, 2016.
The readers hold a special book in their hands. Perhaps only few people know that the writer Erika Bartos, author of several highly acclaimed children’s books, was a graduate of the Technical University of Budapest, where she received a degree with honors.
Budapest titkai

Budapest titkai

Bartos Erika
, 2016.

Bartos Erika Budapest titkai című könyve páratlan ajándék mindazoknak, akik Budapesten élnek, vagy a fővárosba látogatnak, és megérinti őket a város atmoszférája. Az album egyesíti a tudományos igényességet a laikus olvasó tájékoztatásával, a történeti dokumentációt a szórakoztató irodalommal, az épületek szabatos leírását pedig saját rajzaival és olyan lenyűgöző felvételekkel illusztrálja, amelyeket az olvasó másutt még nem láthatott.