Felvidéken, a csallóközi Ekelen, Komjáthy István jegyző és Szutter Mária okl.
tanítónő első gyermekeként született, 1917. március 30-án.
Ahogy a Mondák könyve utószavában fogalmaz, itt gyermekévei során
közvetlenül ismerte meg a magyar hitregevilág számos elemét, mert a régi
szokások, babonák, hiedelmek még akkor is éltek, és az öregek között „tudós
sámánok” is akadtak. Egyetemi tanulmányait Pozsonyban kezdte meg, majd
magyar-történelem szakos tanári oklevelét 1941-ben, a debreceni Tisza
István Tudományegyetemen szerezte meg. Ezután a besztercei állami
gimnáziumban kezdett tanítani. Különösen fontosnak tartotta a tehetségek
felkarolását, ahogy az A tehetségkutatás magyar módja című, 1944-ben
summa cum laude minősítéssel megvédett bölcsészdoktori értekezéséből is
kiderül.
Szaktárgyai mellett különösen a magyar néprajz és őstörténet került érdeklődési körébe, hamar kapcsolatba került a legjobb professzorokkal. Elsők között csatlakozott Karácsony Sándor köréhez, és később az egyik leghűségesebb
tanítványának bizonyult.
Rendszeresen találkozott a két világháború közötti szellemi élet kiemelkedő
egyéniségeivel. Baráti köréhez tartozott Lükő Gábor, az összehasonlító
folklorisztika tudósa, Szoboszlai Mata János fametsző, polihisztor és a
csallóközi paraszti szemléletű Tallós Prohászka István festőművész.
Pályakezdőként a visszacsatolt erdélyi városkában, Besztercén kezdett
tanítani, és az itt szerzett tanári tapasztalatai és sajátos egyéni módszere alapján alkotta meg doktori értekezését, amelyet 1944-ben Debrecenben védett meg.
Az erdélyi katonai szolgálat után Komáromban folytatta tanári hivatását, majd
családjával ismét Debrecenbe költözött.
Munkájában kitűnő és odaadó társa volt felesége, Baráth Margit zenetanárnő. Házasságukból két gyermek született, Mária és István.
1946 után aktivan a Román-Magyar Társaságban dolgozott és a Keleti Kapu szerkesztőségében fordítói munkát végzett (Vitéz Korbea hősköltemény). Ebben az időszakban először a gyakorló gimnáziumban tanított,
majd az Állami Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója lett.
1951-től Budapesten élt, az Ifjúsági Könyvkiadó (a Móra Kiadó elődje)
irodalmi szerkesztője és egy ideig megbízott vezetője volt. Első könyvei
hamarosan itt jelentek meg. Jelentős, életművét meghatározó szerzői
irodalmi munkássága ehhez az évtizedhez köthető, több évi kutatómunka
gyümölcseként ekkor írta meg főművét, a Mondák könyvét, majd kisebb
elbeszélés kötetét, a Botondot.
Az Írószövetségben következetesen érvelt az ifjúság számára színvonalas
irodalmi újság újraindítása mellett. Mintaként a korábbi generációk által
közkedvelt, Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Újságom című lapot
választotta, amelynek mására 1956 október végén saját kiadásban egy példányt megjelentetett.
Az 1956-os forradalom után szilenciumra ítélték. Néhány év
kihagyással kerülhetett vissza a pedagógus pályára, előbb a budapesti
Kanizsai Dorottya Gimnáziumban, később Kaposváron és az 1961/62-es
tanévben ismét Budapesten a József Attila Gimnáziumban tanított.
Ezekben az években írói- és kutatómunkáját a Mátyás királyról szóló mondák
megírásával, valamint a Somogy megyében gyűjtött betyártörténetek és
históriák feldolgozásával folytatta. Kéziratos munkáit ekkor már nem tudta
befejezni. Írói életpályája fiatalon félbeszakadt, hosszantartó gyógyíthatatlan
betegségben 1963. december 20-án hunyt el 46 évesen Budapesten.
A Móra Kiadó segítségével került a Mondák Könyve mellett az elmúlt évtizedben szép egységes kivitelben az ifjúság kezébe a Mátyás-mondák könyve, Botond és Dóka Péter feldolgozásában a Betyárvilág.
