Egy kis zalai faluban, Náprádfán nőttem fel, és időm felét most megint ott, a másik felét Budapesten töltöm.
Hetedikes koromban egy sportkollégiumban találtam magam, Nagykapornakon. Most már úgy tűnik, azért mentem oda, hogy írhassak róla két ifjúsági regényt (Kosársuli; Viszlát, kosársuli!), de nem, csak kamaszkori lázadásból.
Sokáig nem hittem el, hogy lehet belőlem író, így kerültem jogi pályára. Aztán első regényem, az Eltévedt hold megjelenése után kezdtem bízni benne, hogy mégis. Így felhagytam a jogászkodással, és azóta írok. Gyerekeknek mesekönyveket és ifjúsági regényeket, felnőtteknek novellákat és regényeket, verseket minden korosztálynak.
Életem másik fontos helyszíne a színház. Színikritikusként írok róla, szerzőként pedig örömmel nézem, ahogy színdarabjaimat a színészek és a rendezők életre keltik.
Egyszerre élek egy kis faluban és a főváros közepén. Nem csoda, hogy új ifjúsági regényem, a Pestre (f)el! főszereplője is e két világ között ingázik.
Szeretem a tengert és mindent, amiben víz folyik, csobog, fodrozódik. Szeretek vonatozni, kivéve, ha sokat késik. Vannak kedvenc könyveim, amelyeket legszívesebben mindenhová magammal vinnék. Szeretek verseket mormolni, csak úgy, magamban. És reménykedem, hogy egyszer sikerül elkapnom a pillanatot, amikor a pitypang sárga virága fehér bóbitába vált.
