Nincs engedélyezve a javascript.
2050 Körinterjú – Garaczi Zoltán

2050 Körinterjú – Garaczi Zoltán

Miről szól a novellád?

A válasz előtt hadd tegyek egy pontosítást. A szöveg inkább elbeszélés, nem novella. Bár ha legjobban akarnám meghatározni a saját szerzői szándékomat, akkor a cél egy apokalipszisparódia megírása volt. A pályázat kiírásából engem leginkább a műfajokkal történő kísérletezés lehetősége érdekelt. Nem szeretnék semmilyen olvasatot ráhúzni a szövegre. Arról szól, amit az olvasó belelát. Írás közben engem olyan közhelyes gondolatok mozgattak, minthogy az az igazság, hogy nincs igazság. Annyi biztos, hogy egy tizenéves holland fiú sztorizik nekünk a jövőből, akivel egyetérthetünk, vagy éppen lesajnálhatjuk, de reményeim szerint nem lehetünk vele közömbösek.

Melyik a kedvenc sci-fid és ifjúsági könyved?

Az ifjúsági könyvvel kezdem, ott egyértelműen a Potter-generációhoz tartozom. Rowling világa alapvetően határozta meg a gyerekkoromat. A sci-fi nehéz ügy. Nekem kicsit olyan ez, mint a DC és a Marvel ellentéte. Valaki vagy sci-fi- vagy fantasyrajongó volt. (Ami persze hülyeség.) Ezen a téren inkább választottam Tolkient, R. A. Salvatoret. A sci-fihez jobbára filmes élmények köthetők. Star Wars, Avatar, Mátrix, Ex Machina. A sorozatfüggőségem taglalásába most nem kezdenék.

Mit szeretsz a novellaírásban?

A javítást, amikor pár hónap múltán előveszed egy korábbi szövegedet. Rosszabbnál, rosszabb mondatok. Elkezded meghúzni a szöveget, cserélgetni a szavakat, tagmondatokat, és érzed, ahogy az egész letisztul.

Min dolgozol épp?

A bűntudatomon. Már jó ideje a disszertációmat kellene írnom az egyetemre. És persze tele vagyok félbehagyott szövegekkel. Jó lenne már ezt-azt befejezni.

Hogyan képzeled el magad 2050-ben?

Sajnos kopasznak. L Csak sörhasam ne legyen. Pedig úgy szeretem a barnasört.