Nincs engedélyezve a javascript.

70 év - 70 név

Emőd Terézia - Muzeológus könyvtáros

2020. szeptember 14.
emod_terez_kiskepcikkbe-1.jpg

Mióta vagy kapcsolatban a Mórával?


Tulajdonképpen 1986 óta. Ekkor találkoztam Pesterzsébeten Janikovszky Évával, akivel író-olvasó találkozót szerveztünk. Ő mondta, hogy azért szeret a gyermekirodalommal foglalkozni, mert mindenki úgy fogadja, mintha már régóta ismernénk egymást. Bárhová megy, mintha a klubjába lépne be.

Jóval később, 2007-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum A Pál utcai fúk 100 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítása révén, (melynek kurátora voltam), találkoztam Merényi Ágival, a Móra akkori főszerkesztővel. A múzeumunkban mutatták be Pásztor Árpád: Muzi című regényét, mely kapcsolódik Molnár Ferenc világához.

Szerencsére a Móra is felvállalta, hogy vándorkiállításokat készít, így kerültünk igazi barátságba a kiadó munkatársaival. Céljuk, hogy minél több helyen közel vigyék az irodalmat a gyerekekhez, s segítsék az olvasáspedagógiával is foglalkozó könyvtárosok munkáját. Közösen hoztuk létre a Lázár Ervin-vándorkiállítást, A Pál utcai fiúk-vándorkiállítást és talán nem titok, hogy Fekete István műveiből is rendezünk egy játékos tárlatot.

Ha csak 3 szóval kéne jellemezni a Mórát, melyik 3 szót használnád?


Elkötelezett – kreatív – innovatív.

Mit üzensz a mórásoknak?


Őrizzék a gyermekkönyv-kiadás magas színvonalát, hogy ez által is fejlődjön az újabb magyar gyermekirodalom!

Emőd Terézia

Muzeológus könyvtáros