70 év – 70 név

A gyerekeket nem érdeklik a kiadók. Talán valami fölösleges, gyanús név a könyvek alján – sokáig persze még csak annyi sem. Számomra is lassan töltődött föl jelentéssel a „Móra” szó. Egyre otthonosabb lett, és idővel rájöttem, hogy másféle könyveket rejt, mint például a „Szépirodalmi”. A sárospataki városi könyvtárban a „gyerek- és ifjúsági” részlegen mindenhol ott volt a “Móra”. Valószínűleg többször futott rajta végig a szemem, mint tulajdonképpen bármely más szón. Nemigen kapcsoltam össze a nevet a Kincskereső kisködmönnel, Csilicsali Csalavári Csalavérrel vagy A cinege cipőjével. Egyébként alapvetően ritka, hogy elgondolkodjunk a kiadói neveken. Móra Ferenc szerintem elsőrangú választás és jelentés tudott maradni, az író életműve azonban újrafölfedezésre és újraolvasásra vár. Elkelne már egy új Móra-konferencia.

Fotó: Bán Attila

Nem kellett persze a könyvtárig menni, hiszen ott volt a gyerekszobánkban. Hogy csak néhány kedvencet említsek: Zelk Zoltán: Mese a kiscsikóról és sok más barátunkról; Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus kalandjai; Weöres Sándor Bóbitája; A bohóc köszöntője antológia, a fura-vicces gyerekrajzaival.

S hogyan tudom ezeket ilyen pontosan rögzíteni? A több évtizedes emlékek maradandóságán túl úgy, hogy ezek most is itt vannak, a kislányom gyerekszobájában, a nappaliban, a konyhában – épp hol, s ugyanúgy imádja őket – a kortárs gyerekirodalmi kiadványok társaságában sem halványulnak el, s gyorsan egymáshoz használódnak. Ennél többet, azt hiszem, nem tudok mondani. Talán csak annyit, hogy igyekszem a továbbiakban is szigorú szemű, ugyanakkor az újdonságokra és élvezetekre nyitott kritikusa lenni a kiadó újabb munkáinak. Ez nem fenyegetés – csak ígéret.

Lapis József

Kritikus, Irodalomtörténész, Könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője