Amikor a kukák világgá mentek – Körinterjú

Ha 3 szóval kellene jellemezned a Földet, mi lenne az a 3 szó?

Most? Káosz, káosz, káosz. Egyébként: erő, fájdalom, gazdagság, és negyedikként talán még a remény.

Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban miket tudtál, illetve miket adtak át neked a környezetvédelemről?

Nem sokat, egy vidéki kisvárosban nőttem fel, ahol ez már csak életszínvonal miatt sem volt téma - a műanyag volt olcsó, ezért azt vettük, viszont szinte csak háztáji zöldséget-gyümölcsöt fogyasztottunk, állatokat tartottunk, szóval, bár öntudatlanul, részben mégis csak környezettudatosan éltünk.

Milyen lesz szerinted a Föld 2050-ben?

Egészen más, és ehhez alkalmazkodnunk kell. Jelenleg el sem tudom képzelni, mit jelent ez pontosan, de fontos naprakésznek lenni, figyelni a változásokat és megtenni, amit tehetünk.

Mi inspirálta a kötetben szereplő alkotásodat?

A klímakatasztrófa egyik legfájdalmasabb pontja számomra az állatok tömeges kihalása: szívszorító nézni, milyen sokáig próbálnak alkalmazkodni az emberiség okozta mostoha körülményekhez, mielőtt feladnák. Szerencsére sokan dolgoznak a megmentésükért is, de sajnos még mindig többen próbálnak hasznot húzni belőlük, ész nélkül és bármi áron. A mesémben egy szomorú, magába zárkózó kisfiú magánya cseng össze a magukra hagyott állatok magányával és egy csipetnyi reménnyel, hogy kellő törődéssel mindkettő helyrehozható.

Szerinted mit csinálnak a kukák, miután világgá mentek?

Fellélegeznek, saját társadalmat alapítanak, és megvalósítják a tökéletesen szelektív hulladékgyűjtést.

Van-e esetleg saját élményed/emlékezetes sztorid a környezetvédelemmel kapcsolatban?

Konkrét sztorim nincs, de szívből csodálom az áldozatkészen és lelkesen komposztáló, vászonzsákba pakoló és ennél még sokkal többet is tevő ismerőseimet, mert képesek arra, amire én egyelőre nem. Próbálok tanulni tőlük.

Kalapos Éva Veronika