Végre valaki kitálal! – Peer Krisztina pszichológus írása a Todóról

Gyerekpszichológusként gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a szülők nem tudják, egy-egy tabutémát hogyan beszéljenek meg a gyerekeikkel (halál, gyász, szexualitás, pornó), ezért bizonytalankodnak, hogy beszéljenek-e ezekről vagy sem, a gyerekek pedig vagy kérdeznek, vagy nem. Ha kérdeznek, akkor az okozza a dilemmát, hogy hogyan lehet egy 9 éves gyerekkel ezekről az érzékeny témákról beszélgetni, mit szabad, és mit nem elmondani.

Azt is látom, hogy vannak gyerekek, akik nem tudnak, nem mernek a szüleikhez fordulni, hogy beszélgessenek az őket érintő kérdésekről. Ilyen esetekben az óvoda és az iskola pedagógusai, de egy jó edző a gyerek életében is hiánypótló lehet.

Tegyük hozzá, hogy időnként nem csak a „nagy” témákról nehéz beszélni. Ki tudna kapásból a prepubertáskori, ambivalens szerelmi érzéseiről beszélni, azokhoz szavakat találni? Víg Balázs nagyon érzékenyen és összetetten ábrázolja a gyerekek körüli érzelmi helyzeteket.

Todó kitálal az oviról

A címével ellentétben ez a könyv kevésbé az óvodásoknak, sokkal inkább az óvodásokról szól. És mivel mindannyian voltunk óvodások, így nagyon könnyen tudunk a történetekhez kapcsolódni. A könyvet leginkább kisiskolásoknak ajánlom visszatekintés gyanánt, vagy nagyóvodásoknak a napi feszültség, öröm és bánat feldolgozására.

Az óvodás korosztályra jellemző, hogy nehezen mesélnek a napjukról, a szülők pedig értetlenül álnak a némaság előtt, rosszabb esetben elkezdenek aggódni, vajon miért nem csacsog a gyerek. Ennek részben személyiségbeli okai (pl.: temperamentum), részben életkori sajátosságokra visszavezethető okai (pl.: kognitív folyamatok fejlettsége – verbalitás, érzelmek szabályozása és kifejezése, empátiás készség fejlettsége) vannak. Ilyenkor a faggatózás helyett sokat segít egy olyan könyv, ami róla szól. Amiben a főszereplő éppen ugyanazokat éli át, mint ő, amiben van megoldás és megnyugvás, még ha az ő életében nincs is, a könyv segíthet megoldani a nehézségeit.

Todó kitálal a suliról

A könyvben végig kísérhetjük Todó iskolai mindennapjait az első osztálytól egészen a negyedik osztályig, sőt, a szerző gyakran utal vissza az óvodás évek nehézségeire, amelyek csak részben oldódtak meg Todó életében.

Mert valótlanság lenne azt állítani, hogy az iskola könnyebb terep. Amikor szülőként azzal kecsegtetjük a gyerekünket, hogy az iskolában minden szuper, és milyen sok izgalmas dolgot fog ott tanulni, akkor valójában csak részben mondunk igazat.

Az elsős gyerek ugyanis azzal fog szembesülni, hogy a sok új szabály útvesztőjében bizony rengeteg unalmas dolgot is kell csinálnia: betűket kerekíteni, műveleti jeleket másolni, és szótagokat olvasni. Emellett persze lehet játszani – de a szünet gyakran semmire sem elég –, mire kimegy az udvarra már jöhet is be, enni nem evett és még pisilnie is el kell mennie. Aztán ott vannak az új kortársak, a barátságok és a hierarchia alakulása, a mindennapos küzdelem a pozícióért, a szeretetért. Ezek még egy szuper tanító mellett is megoldandó feladatok, hát még ha a pedagógus nem a legmegfelelőbb módszerrel közelít a gyerekekhez... Mert Víg Balázs ezt is bevállalja: amikor a pedagógus nem megfelelő módon reagál a gyerek viselkedésére, és ezzel a félresikerült reakcióval felerősíti a gyerek egyébként is meglévő szorongását, tovább fokozva ezzel a viselkedési problémákat.

Nyíltan beszél olyan tabu kérdésekről, mint a pornó, amivel a kutatások alapján a diákok éppen alsó tagozatban találkoznak először, gyakran egy osztálytársuk interpretációjában. Szemléletesen mutatja be, mi zajlik le egy gyerekben ebben az életkorban akkor, amikor a kortársa az arcába tolja a telefonon a felnőttvideót.

Víg Balázs gyönyörűen jeleníti meg az apját elveszítő Todó saját belső küzdelmét azzal kapcsolatban, hogy ki is volt az apja valójában. A fantázia és a valóság keveredik, létrehozva azokat a szimbólumokat, amik segítenek neki feldolgozni az őt ért sérelmeket, a traumáit.

Az egyik kedvenc jelenetem, amikor a testnevelő tanárral képes egy úszás órán konfrontálódni és a haragját, az őt ért igazságtalanságot, minden korábbi sérelmét a cselekvés megtagadásába csatornázza, és a tanár határozott kérése, utasítása ellenére nem száll ki a medencéből, csak úszik és úszik tovább.

Todó kitálal a sportról

Bár ennek a kötetnek a középpontjában a sport áll, ne számítsunk arra, hogy kizárólag lelkesíteni vagy sportot választani segít majd. Todó különféle sportokkal ismerkedik meg, melyekben változatos dolgok tetszenek meg neki, és sok dolog pedig nincs ínyére.

Az író a sporton keresztül a valós élet tapasztatlatait és nehézségeit írja meg, hiszen attól, hogy a gyerek nem az iskolában vagy óvodában, hanem sportedzésen van, attól még ugyanazok a hatások érik, mint a hátköznapok egyéb színterein: itt is megjelenik a kortársak és a felnőttek felől is a kirekesztés, a bullying, de barátság, a támogatás és sikerek vagy sikertelenségek megélése.

A minden tekintetben szuper történeteket tartalmazó könyvsorozatnak csupán egyetlen problémája van: az illusztrátorok a könyvnek egyedül a humorát jelenítik meg ezekben, ezért a történetek komolysága nem tud a borítókról kifejeződni. Komolytalan bohóckodást ígérnek, pedig ennél sokkal összetettebb a beltartalmuk. Szóval a leendő olvasónak érdemes bizalmat szavaznia a könyveknek, még ha nem is tetszetősek a borítók!

Mert a Todó kitálal könyvsorozat célközönsége nem pusztán a gyerek, hanem maga a szülő, vagy a gyerekekkel foglalkozó szakember is. A legtöbb olyan nehézség, kihívás megtalálható a könyvek által feldolgozott témák között, amikkel a gyerekek a mindennapokban találkoznak, s amelyekre talán gyerekkorunkból magunk is emlékezünk, így mindannyian tudunk kapcsolódni hozzájuk.

További információk Peer Krisztina pszichológus munkásságáról ITT.