Amikor a kukák világgá mentek Körinterjú

Ha 3 szóval kellene jellemezned a Földet, mi lenne az a 3 szó?

Otthon, lélegzet, színpompa

Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban miket tudtál, illetve miket adtak át neked a környezetvédelemről?

Katica néni volt a környezetvédelem nagykövete az általános iskolában. Biológiát és földrajzot tanított felsőben, és környezetvédelem szakkört tartott. Ott hallottam először olyan fogalmakról, mint szelektív hulladékgyűjtés, fenntarthatóság, üvegház hatás, megújuló energia. Ez a kilencvenes évek elején történt, újdonság volt az iskolában a téma, és rám elemi erővel hatott. Sokkolt, felrázott, lelkesített, elkötelezetté tett. Katica néni óráit még az egyetemen is emlegettem, máig kapaszkodom a tőle kapott tudásba.

Milyen lesz szerinted a Föld 2050-ben?

Tudom, hogy mostanában az aggodalomé a fő terep, és ez rendben is van így, kell, hogy mind aggódjunk és radikálisan tegyünk azért, hogy élhető és egészséges legyen a bolygónk. De amikor a mai gyerekeket látom, és hallgatom a gondolataikat, a törekvéseiket, bennem felébred a remény, hogy lesz olyan, hogy Föld bolygó és emberiség 2050-ben. Hogy milyen, azt nem tudom. Amikor elképzelem, akkor nem annyira optimista novellák és regények vázai jelennek meg a fejemben, mert azért mostanában mégis az aggodalomé a fő terep.

Mi inspirálta a kötetben szereplő alkotásodat?

Egy természetfotós, akit Ujvári Zsoltnak hívnak. Nem voltam nagy rajongója az ízeltlábúak világának, amíg meg nem láttam Zsolt bámulatos képeit. Rájöttem, hogy azért nem szerettem az ízeltlábúakat, mert nem láttam őket. Annyira aprók, hogy nem látszik az arcuk, a hol robotra, hol ékszerre, hol plüssállatra emlékeztető kültakarójuk, földönkívülinek tűnő életmódjukról nem is beszélve. Zsolt egyik leggyakoribb fotóalanya a gömböcugróka, ami annyira cuki állat, hogy a képtelenség abbahagyni a képek böngészését, így aztán akarva, akaratlanul is találkozunk az ugróvillások, álskorpiók, bársonyatkák, ormányosbogarak (már a nevük is bámulatos!) és egyéb rémek elbűvölő képeivel.

Szerinted mit csinálnak a kukák, miután világgá mentek?

Világot látnak, utaznak, valószínűleg stoppal, megállnak útszéli éttermeknél, kifőzdéknél, megkóstolják a házi limonádét. Ha becseppennek véletlenül egy szüretre, ott maradnak puttonyozni, ha esküvőre, menyasszonytáncnál kalapozni. Temetésen sírnak, az iskolaudvaron fociznak, és pisszenés nélkül szobroznak nyáron a gyerekszoba nyitott ablaka alatt, hogy meghallgassák az esti mesét. Mi másért lenne érdemes világgá menni?

Van-e esetleg saját élményed/emlékezetes sztorid a környezetvédelemmel kapcsolatban?

A legfrissebb élményem egy beszélgetés egy kisfiúval. Patriknak hívják, csodálatos kis ember. Elmondta, hogy ha felnő, akkor elutazik egy Dél-amerikai országba, amelyről tuja, hogy ott az emberek térdig járnak a szemétben. Ő oda fog utazni, és megoldja a szeméthelyzetet. Ha ott végzett, akkor visszatér Magyarországra, ahol már majdnem térdig járunk a szemétben, és itt is megoldja a szeméthelyzetet. Ha ezzel is végzett, akkor játéktervező lesz, és újrahasznosított hulladékból játszótereket fog építeni szegény gyerekeknek. Ha a gyerekek ilyenekről álmodoznak, ugye, hogy van remény?

Majoros Nóra