Nincs engedélyezve a javascript.

Amikor a kukák világgá mentek – Körinterjú

Nagy Norbert

2020. június 10.
nagy_norbert_kiskepcikkbeweb.jpg

Ha 3 szóval kellene jellemezned a Földet, mi lenne az a 3 szó?


Tűz, víz, levegő.

Vagy tömörebben: élet, halál. (de ez csak 2 szó)


Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban miket tudtál, illetve miket adtak át neked a környezetvédelemről?


Keveset tudtam a témáról. Emlékeim szerint nem sok mindent tanítottak erről. Voltak ilyen mondatok, hogy „Védd a természetet!”, meg mondogatták, hogy a régi újságpapírokat vigyük be a MÉH-be, és, hogy az autók szennyezik a környezetet. Talán a negyedik osztályos környezetismeret órán lehetett ilyesmiről szó. Olyan közhelyek kerültek elő még, hogy ne dobáljuk el a szemetet az utcán és ne szakítsuk le a hóvirágot. Ja, és még az üres üvegeket is váltsuk vissza a közértben. A valós problémákról fogalmam sem volt. Annak idején ez nem nagyon volt téma. Gyerek fejjel először 1986-ban, a csernobili katasztrófa kapcsán szembesültem környezetünk törékenységével.

Milyen lesz szerinted a Föld 2050-ben?


Ugyanilyen, csak még nagyobb lesz a káosz.


Mi inspirálta a kötetben szereplő alkotásodat?


A szöveg.


Szerinted mit csinálnak a kukák, miután világgá mentek?


A Holdra költöznek, ahol jól érzik majd magukat és szépen letelepednek. Templomokat, iskolákat, városokat építenek…

Nagy Norbert