Amikor a kukák világgá mentek – Körinterjú

Ha 3 szóval kellene jellemezned a Földet, mi lenne az a 3 szó?

Gondwana. Otthon. Mag.

Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban miket tudtál, illetve miket adtak át neked a környezetvédelemről?

Anyukám és apukám nagyon szeretik/szerették az állatokat. Úgy nőttem fel, hogy mindig volt körülöttünk egy négylábú vagy lábatlan (hüllő) családtag. Ez az értékrend már akkor nagyban formálta az élővilághoz való viszonyomat. Anyukám a panellakásban is engedte, hogy sokféle állatunk legyen. Akkoriban nem foglalkozott senki a környezetvédelemmel, legalábbis nem úgy, ahogy most. Tudatlan és gondtalan korszak volt, amiben mi megpróbáltunk egységben élni a környezetünkkel, és mértékkel válni fogyasztókká. Ma már tudatosabban lehet a környezetünkre gondolni a hétköznapi szokásainknál. Mi döntünk, hogy mit eszünk, műanyag zacskóba tesszük-e, használunk-e olyan kozmetikumokat, amiket állatokon teszteltek.

Milyen lesz szerinted a Föld 2050-ben?

Annyira gyors és változó a pusztítás, amit a bolygónk ellen teszünk, hogy nehéz lenne erre válaszolni. Van egy reménykedő válaszom: képesek vagyunk megváltozni és óvni a környezetünket, talán egyszer a fogyasztói őrületből újrahasznosító láz lesz. Megtanulunk vágyakozni azután, ami a miénk már. A kevésbé reményteljes: lakhatatlanná tesszük a Földet, és a vírusok miatt (is) kipusztulunk.

Mi inspirálta a kötetben szereplő alkotásodat?

Két éve költöztünk ki a fővárosból a családommal az agglomerációba. Ingázunk, de az otthonunk egy erdő és szántóföld melletti kis házikó. Cserépkályhával fűtünk, őzikéket látunk reggelente. Olyan közel kerültünk a természethez, hogy megtanultuk elfogadni a szabályait: nem pazarolni, értékelni, amit ad. Klárika és Franciska, a két mangalica a szomszédunkban éldegél. Öregecskék, és néha betérnek hozzánk megenni egy-egy tulipánhagymát vagy sütkérezni. Mi adtuk a gyerekeimmel nekik ezeket a neveket. Ők ihlették a mesémet, és az a szabadságuk, amit nyugdíjas korukra kaptak. Rókadombon minden állatnak saját tere van, ezért különösen szeretek itt élni.

Szerinted mit csinálnak a kukák, miután világgá mentek?

Olyan kellemes üresség érzet fogja el őket, hogy vissza sem néznek, csak gurulnak tovább a világ végéig… amerre nem élnek emberek.

Van-e esetleg saját élményed/emlékezetes sztorid a környezetvédelemmel kapcsolatban?

Az egyik legkedvesebb élményem a körforgás erejéről, amikor a környezetvédelemmel komolyan és szervezetten foglalkozó barátnőm eljött hozzánk, és együtt próbáltuk a kertünk dzsungelszerűségét átszervezni. A gyerekeim ámulattal és lelkesen ástak, ültettek, virág-térképet rajzoltak, komposztot cipeltek, öntöztek. Megtanulták, hogy miként kell ezt ésszel és szívvel tenni. Az egyik ültetésből két közel három méter magas napraforgó nőtt az ajtónk elé. Őszig a fejünk fölé emelkedett, majd a kismadarak tápláléka lett, akik lelkesen jöttek belőle csipegetni.

A másik meghatározó élményem, amikor régi bútorokat közösen guberáltunk és festettünk át a férjemmel, lehelve beléjük új életet, fillérekből. Azóta az életterünk részei, a történetükkel és a hibáikkal együtt a családtagjaink.

Szabó Imola Julianna