A digitális nemzedék nevelése

„Hiszek benne, hogy a gyerekek éppúgy fejleszthetőek, mint a különböző szoftverek egyre többet tudó változatai ? ezért is nevezem 3.0-s verziónak azt a generációt, amelyik biztonságosan mozog az egyre bonyolultabb technika világában.”
A digitális nemzedék nevelése az okostelefonoktól a közösségi média használatáig valamennyi lényeges témát érinti, amely szülőként fejtörést okozhat, ha gyermekünket kiegyensúlyozott, egészséges médiahasználatra szeretnénk szoktatni.
Dr. Jim Taylor sportpszichológusként és az új technikai eszközök használatának pszichológiájával foglalkozó kutatóként eddig több száz tudományos és népszerűsítő cikket, illetve több mint egy tucat könyvet jelentetett meg — többek között a Huffi ngton Post szakbloggereként. Közel hétszáz workshopot is tartott a témában Észak-Amerikában és Európában.

A TARTALOMBÓL
› Napjaink tömegkultúrája
› A korszerű technika
› Gyermekeink alapbeállításai
› Énkép: Ki vagyok én?
› Értékek: Miben hisznek a gyermekeink?
› Tudat és gondolkodás: Mi van a gyerek fejében?
› Kapcsolatok: Tartozunk-e valakihez?
› Egészség: Gondozzuk, különben gondot okoz.

ELŐSZÓ
A világ, amelyben gyerekeink cseperednek, alig emlékeztet arra, amiben mi nőttünk fel. Gazdaság, politika, társadalom, kultúra, technika - semmi nem hasonlít az akár alig néhány évtizeddel korábbi állapotokhoz. A legkézenfekvőbb példa erre a Facebook vagy az SMS. Gyermekeink életében ezek a kapcsolati formák nélkülözhetetlenek, tíz évvel ezelőtt viszont még nem is léteztek. Az internet is csak mintegy tizenöt éve terjedt el ennyire széles körben.
Az elmúlt évtizedekben tapasztalható hihetetlen változás természetesen nyugtalanító a mi generációnk, a „digitális bevándorlók” számára. Aggódva lessük, mit hoznak a következő évek, és lelkünk mélyén visszasírjuk az egyszerűbb és kevésbé vágtató tempót (noha jól tudjuk, hogy a boldog békeidők is csak az emlékeinkben voltak felhőtlenek). A gyerekeink számára azonban ez az elképesztő új világ egyáltalán nem tűnik elképesztőnek, de még csak nem is új nekik; hanem a természetes közegük, a digitális bennszülöttek izgalmas és lehetőségekkel teli világa. Bármelyik oldalon állunk is, egyvalami biztos: nincs visszaút. A technikai fejlődés kérlelhetetlenül és megállíthatatlanul tör előre, és valójában nem is akarjuk megállítani.
Pedig hiába a tengernyi változás, mi, emberek nem sokat változtunk az évezredek során. Nagyon úgy tűnik, hogy éppen ez az, ami a jövőben már tarthatatlan. 
A modern technika ránk kényszeríti a saját szabályait - ha tetszik, ha nem, muszáj hozzájuk alkalmazkodnunk. Saját gondolkodásmódunkon és a társadalom hozzáállásán is változtatnunk kell, újra kell szőnünk a „világhálót”: a közösségeket összetartó kulturális és szociális hálózatokat.
Mi, szülők, kettős kihívás előtt állunk. Nekünk kell alakítanunk a drámai változásokat azért, hogy a gyermekeink számára élhetőbb világot teremtsünk, és közben úgy kell őket nevelnünk, hogy képesek legyenek ezt az egyre bonyolultabb világot biztos kézzel kormányozni. Lássuk be: nem kis feladat. Marshall McLuhan, a látnoki képességű gondolkodó fél évszázaddal ezelőtt így fogalmazott: „Formát adunk egy eszköznek, és attól kezdve az eszköz formál minket.” Akár volt kristálygömbje, akár nem, McLuhan előre látta a jövőt: megelőzte a számítógép, a mobiltelefon és az internet születését. Ez a jövő többé már nem távoli lehetőség - számunkra és főképp gyermekeink számára sokkal inkább napjaink valósága.
A technika fejlődése olyan gyorsan zajlik, hogy nincs időnk észrevenni és tudatosítani, hogy ezek az új és még újabb jelenségek hogyan változtatják meg a kollektív gondolkodásunkat. Már csak a visszapillantó tükörből vesszük észre, mennyire más lett a gondolkodásunk, a kapcsolataink - végső soron saját, megszokott személyiségünk. Csak utólag mérjük fel, hogy a változás kedvező volt, vagy éppenséggel kedvezőtlen. Egyet viszont nem tudunk: a változást visszájára fordítani. A technikai fejlődés könyörtelen irama arra kényszerít, hogy próbáljuk tartani a tempót, de egyelőre úgy tűnik: ő áll nyerésre.
Tudom, hogy sokak szemében aggályaim oktalan siránkozásnak tűnhetnek a modern technika gyermekeinkre és ránk gyakorolt hatásaival kapcsolatban. A történelem során számtalan újítás bírta rá őseinket, hogy végveszélyt jósoljanak. Gondoljunk csak az írásbeliség megjelenésére a történelem előtti időkben, vagy a nyomtatás elterjedésére a tizenötödik században. Utólag mindig bebizonyosodott, hogy az új eszköz inkább áldás, mint átok volt az emberiség számára. Ráadásul az ember roppant alkalmazkodóképes teremtménynek bizonyult, hamar megszokta a változásokat, és könnyen vette az akadályokat.
Ezek után jogos kérdés, hogy mennyire ésszerű a technika rohamos fejlődését az ördög művének tartani. Nem lenne-e sokkal jobb egyszerűen megbékélni a megváltoztathatatlannal? Ha a történelem tanulságaiból indulunk ki, a borús jóslatoknak a legritkább esetben lett igazuk - a világvége rendre elmaradt. Ám a napfényes optimizmus is becsaphat, ne feledkezzünk meg azokról a tanulmányokról, amelyek a felgyorsult technikai fejlődés negatív hatásait bizonygatják. Mint annyiszor, most is a józan középút tűnik célravezetőnek. Ahogy a mondás tartja: Jobb félni, mint megijedni!
Könyvemben az egyre gyarapodó kutatások adatait és a szemünk láttára zajló folyamatokat is számba veszem. Felesleges jajveszékelés helyett fel szeretném felhívni a figyelmet egy elkerülhetetlen jelenség következményeire. Nem célom bebizonyítani, hogy a technika mindenestül az ördögtől való. Ahhoz szeretnék segítséget nyújtani, hogyan tudjuk megtanítani a gyermekeinket arra, hogy ezt az újfajta kultúrát ésszel kezeljék és értelmesen használják.