Nincs engedélyezve a javascript.
Szendrey Júlia

Szendrey Júlia

2 990.- Ft
2 392.- Ft
-20%
120 pont
Illusztrátor:
Megjelenés:
2012.
Oldalszám:
384

Kertész Erzsébet regényéből egy eddig ismeretlen Júlia lép az olvasó elé. A "feleségek feleségét zene- és irodalomrajongó intézeti kislányként ismerjük meg, akit apja a megye első gavallérjához szeretne feleségül adni. Júlia azonban a szatmári megyebálon megismerkedik Petőfi Sándorral, s úgy érzi, hogy egész életében erre a találkozásra várt. A szerelem mindkettőjük szívében fellángol, s a költő alig egy hónappal a megismerkedés után feleségül kéri az elkényeztetett erdődi várkisasszonyt. Szendrey Ignác jószágigazgató úr kikosarazza a költőt, de Júlia kitart szerelme mellett, s családjával dacolva, a kitagadást is vállalva, egy évvel a szatmári megyebál után Petőfi felesége lesz. A romantikus történeten túl kezdődnek a mindennapok. Kertész Erzsébet regényének különös érdeme, hogy nyomon követi a gyermek-asszony drámai sorsát a forradalom viharában, a szabadságharc emberpróbáló hónapjaiban és a bukás után is.

Olvass bele!
Részlet a műből:


(…)
„Mivel töltöm majd el az időt?” - Júliában ugyanez a kérdés merült fel, alig kétheti otthon tartózkodás után. Amikor elhagyták Csekét, valami megkönnyebbülésfélét éreztek, s túláradó szeretettel ölelte meg Antóniát. Szendrey meghatottan köszönte meg a vendéglátást. A hintóban örömmel újságolta, hogy a Bécsben rendelt holmi a zongorával együtt időközben megérkezett Erdődre. Júlia mindennel meg lesz elégedve. Sőt még azt is közölte, hogy Térey inspektor úr megengedte: Mari is velük mehet, hadd segítsen a lakás átrendezésében.


Így az első két hét, mialatt Mari Erdődön vendégeskedett, gyorsan elrepült. A két lány alapos munkát végzett: először Júlia szobájából száműzték a régi bútorokat, aztán sor került a vizitszobára, és még az ebédlőbe is jutott néhány új támlásszék.


Szendreyné némán és riadtan nézte, hogyan tűnnek el a régi bútorok. A legtöbbjét akkor vásárolták, amikor Keszthelyről Erdődre költöztek. De volt ott egy sublód és egy almárium, ezeket még a szülői házból hozta. Igaz, egyszerű, barna bútorok voltak, a falusi asztalos készítette őket, fája a kertjükből kivágott diófából került ki, az otthont és a ?atalságát idézték hosszú éveken át.


Júlia öccse, Gyula pár nappal később érkezett haza Szigetről, az internátusból. Kicsit meghökkent a nagy változás láttán, félve lépkedett az újjávarázsolt szobákon át, s maga sem tudta, hogy bánjon nővérével. Eddig jó pajtások voltak, egyszer kitervelték, hogy elszöknek az erdőbe, és ott tanyáznak egész nyáron. Heteken át készülődtek, élelmiszert csentek a kamrából, vittek magukkal pokrócot, ásót, gyertyát, kötelet. Csak egyórányira jutottak el a vártól, amikor felfedezték szökésüket. Gyula lovagiasan magára vállalt mindent, azt mondta, ő kényszerítette nővérét a szökésre. Szendrey alaposan elnáspángolta a ?át. Júliának nem lett bántódása, bár a kislány harciasan tiltakozott öccse lovagias védelme ellen. Kijelentette, hogy éppen olyan bűnös, mint Gyula. Mindamellett apja még haragudni sem tudott rá, a legszívesebben összevissza csókolta volna a kipirult arcú, apró kislányt, aki olyan megvesztegetően tudott nézni hosszú pillájú, dióbarna szemével. És a feleségére támadt, hogy miért nem vigyáz jobban a gyerekekre. Nem elég, hogy drága nevelőnőt hozatott melléjük, a kis Marikát pedig dajka gondozza? Még hány szolgálóra lenne szükség a háznál, hogy ne neki kelljen - tengernyi dolga mellett - a gyerekeivel is törődni?


A gyerekek mindent hallottak, az ajtó mögött lapultak, fülüket a kulcslyukhoz szorítva, s Júlia akkor megfogadta, hogy többet nem szökik el, nem akarja, hogy anyját miatta pirongassa az apja. De azért jó pajtása maradt testvérének, s ha nem is vett részt a csínyjeiben, mindig kész volt, hogy apjánál kieszközöljön valamit öccsének. Júlia közbenjárására kapott Gyula szép hátaslovat, noha év végi bizonyítványaiban igen sok rossz jegy szerepelt. Gyula unta a latin nyelvtant, a matematika sem érdekelte, szeretett verseket faragni, s a palatáblára meglepő biztonsággal és humorérzékkel rajzolta le társait, tanárait. Ha vakációra hazajött, mindig megmutatta nővérének a télen írt verseket, s mialatt Júlia azokat olvasta, gyorsan lerajzolta a kislányt; a kép, ellentétben egyéb rajzaival, mindig hízelgő volt.


Igen, eddig a vakációkat Júlia jelenléte fényesítette be, különben Gyula idegenül érezte magát a szülői házban. Apjától félt, anyját szánta, kis húgával nem tudott mit kezdeni; ha a kislány a nyakába csimpaszkodott, zavartan lerázta, félt, hogy valami kárt tesz a törékeny jószágban. Pajtásai nem voltak, a falu messze feküdt a vártól, és a sváb parasztgyerekek nemigen mertek közeledni az inspektor úr ?ához.


Eddig nem is hiányoztak a falusi gyerekek, még örült is, hogy nem zavarják meg, ha Júliával kettesben lehet. De most, hogy látta az új berendezést, a hivalkodó, fekete zongorát, attól félt, hogy a lakás változásával Júlia is megváltozott. Amikor átölelte, nővére a szokásos meleg, testvéri csókkal üdvözölte, érdeklődött is, milyen lett a bizonyítványa, de Gyula megérezte, hogy a feleletre már nem kíváncsi. És féltékenyen nézte, ahogy Marival összesúgtak-búgtak.


Amíg Térey Mari Erdődön volt, Júlia észre sem vette öccsét. A két lány csupa Gyula számára érthetetlen dolgot fecsegett. Főleg ruhákról és bálokról esett szó, s ha édesapjuk is velük ebédelt, látható elégedettséggel hallgatta a sok értelmetlen beszédet. Anyjuk helye az asztalfőn rendszerint üresen maradt. Júlia igyekezett a háziasszony szerepét betölteni, kínálgatta az ételeket, s időnként franciául beszélt Marival, de Gyula kajánul ?gyelte, hogy Mari rendszerint nem érti azt, amit Júlia mond, ha pedig Mari szólal meg franciául, akkor viszont nővére néz kerekre nyílt szemmel, s gyorsan németre fordítja a szót.


Két hét után Marit hazavitte édesapja. Júlia bánatosan lézengett szobáról szobára, majd kiment a kertbe, lesétált a tóhoz, letelepedett a parton álló kis lócára, egy darabig a vizet bámulta, aztán türelmetlenül felugrott, sietett vissza a várba, a zongorához ült, buzgón skálázott, de azt is hamarosan megunta.


Szendreyné, bármilyen rosszul érezte magát, korán reggel már talpon volt, kiadta a személyzetnek az utasításokat, aztán feküdt csak vissza elsötétített szobájába, s bár napközben alig látta Júliát, megérezte, mi megy végbe a ?atal teremtésben.


„Juliskám unatkozik” - gondolta az anya, és a kopácsolás még erősebbé vált a fejében, nem segített a hideg vizes borogatás. Hogy tudna rajta segíteni? Amikor Juliska hazajött, át akarta tőle venni a háztartás minden gondját, s ő mosolyogva utasította vissza: közelébe se menjen a konyhának, éléskamrának, pincének, padlásnak, barom?udvarnak. Mostanáig csak taníttatták, főleg az apja akarta, hogy művelt legyen, egy szemernyivel se maradjon el tudásban a megye előkelő lányai mögött. „Azt akarom, hogy a gyerekeimen ne lássék, hogy ki volt az anyjuk!” Hányszor vágta ezt oda a férje, ha indulatba jött, ha valami bántotta. Ilyenkor mindig ellene támadt. És ő némán hallgatta a kifakadást, sohasem merte megkérdezni, hogy mi az a nagy bűne, aminek a gyerekeken nem szabad látszani. A gyerekeket voltaképpen csak megszülte, aztán már idegen kezekbe kerültek, dajkák, pesztonkák, kisasszonyok váltakoztak, de Szendreynek ez sem volt elég. Tízéves volt Juliska, amikor Mezőberénybe küldte intézetbe, akkor csomagolta először a borjúbőrös ládát, két évre rá már Gyulát vitték Máramarosszigetre. Még szerencse, hogy Marika éppen akkor született, amikor Juliska Mezőberénybe került. Azt remélte, hogy talán a legkisebbet nem idegeníti el tőle az apja, talán ezt meghagyja neki. Marika most hatéves, őt még nem mérgezik meg az apja lekicsinylő szavai, még nem tudja, hogy a Szendrey-házban a legutolsó szolgáló sem olyan lenézett, megvetett személy, mint a ház asszonya, akinek minden bűne az, hogy a férje mást szeretett, amikor őt vette feleségül. Az a lány kikosarazta, s akkor Szendrey Ignác hirtelen támadt indulattal őt kérte meg. Ő pedig boldogan mondott igent, hiszen tetszett neki a jóképű ?atal fér?, aki művelt ember hírében állott, Gazdasági Akadémiát végzett, s már akkor írogatott cikkeket különböző szaklapokba. A szülei is örültek, mondogatták is: ki hitte volna, hogy Málinak ilyen szemrevaló, derék ura lesz? A vőlegény nem sokat udvarolt a jegyesség alatt; azt hitte, szemérmes természetű, dehogy gondolta volna, hogy Aszalón van egy lány, akit szeret, és sértett dühében annak akarja megmutatni, hogy talál magának feleséget. Szendrey sürgette az esküvőt, szülei sopánkodtak, hogy nem tudják addigra megvarrni a kelengyét, de a vőlegény nem tágított. Azt hitték, a szerelem, pedig csak a félelem hajtotta. Félt, hogy ha sokáig húzódnak az előkészületek, faképnél hagyja menyasszonyát, és visszamegy ahhoz a lányhoz, aki már egyszer kikosarazta. Úgy hallotta, a lány azóta megbánta, hogy nemet mondott.


Szendrey a jegyesség alatt csendes volt, az esküvő után pedig ingerült és dühös. Amikor Júlia megszületett, még ingerültebbé vált, azért is a feleségét okolta, hogy ?ú helyett lánya született. De hamar megbarátkozott a kis jövevénnyel; amint a kislány pöntyögni kezdett, az apja megbűvölten hallgatta, drága játékokat és díszes kis ruhákat hozott minden útjáról, s amikor két év múlva ?a született, Júlia iránt érzett rajongása semmit sem csökkent.


Szendreyné elcsodálkozva ?gyelte, hogy a kislány milyen magabiztosan, szinte fölényesen bánik apjával, aki minden kívánságát teljesíti. Férje híres volt az uradalomban fukarságáról, saját magára alig költött, kopott ruhákban járt, Júliának, lám, most is mennyi drága kelmét, sőt új bútorokat, zongorát vásárolt.


„És Juliska mégsem érzi jól magát. Mi lesz ebből?” - gondolta az anya riadtan, és visszafojtott lélegzettel ?gyelte, mikor hallja újra a lány türelmetlen lépteit a folyosón.


Sokáig csend volt, egyszerre halkan nyílt az ajtó, s a küszöbön Júlia állt. Szendreyné felült az ágyban, elmosolyodott, kitárta mind a két karját.


- Hogy van, édesanyám? - Júlia letelepedett az ágy szélére, gyengéden simogatta anyja csontos kezét. - Nem szűnik a fejfájás? Kicseréljem a borogatást?
- Hagyjad, kislányom! Nyisd inkább ki az ablaktáblákat, hadd látom az arcodat! Amióta hazajöttél, valójában alig néztelek meg alaposabban! Most már édesapád nagylánnyá avatott, nem akarja, hogy tovább maradj az intézetben, engem is noszogat, menjek be veled Károlyba, csináltassuk meg a báli ruháidat, ősztől kezdve bálozni fogsz, és aztán…
- Aztán férjhez akar adni! - Júlia kitámasztotta a zsalukat, majd az ágy előtt levő zsámolyra kuporodott. Tréfásan akart beszélni, de azért kicsengett hangjából a keserűség. - Miért akar engem édesapa olyan gyorsan férjhez adni?
- Nem tudom, kislányom. - Szendreyné gyönyörködve vizsgálta Júlia hamvas bőrét, ?nom vonalú száját, makacs állát, amelyet alul kis gödör szelídített meg. - Édesapádnak csak egyetlen vágya van, hogy kedvence boldog legyen!
- És egy lány csak akkor lehet boldog, ha férjhez megy?
(…)

Kiadványunk elérhető e-könyv formában is az alábbi oldalakon:

www.ekonyv.hu

www.book24.hu

További könyvek

Hozzászólások