Talán ritka, de igaz történet. Két fiatal fiúról szól, mindketten Szegeden érettségiztek, a háború miatt rövidített 1943-44-es tanévben. Az érettségi tablón még nem viseltek sárga csillagot. Tizennyolc évesen kapták a behívót munkaszolgálatba, még nem volt idejük kamaszból felnőtté válni. Addigra megtanulták, amit az iskolai oktatás megkövetelt tőlük, matematikát, fizikát, kémiát, latint, németet, de fogalmuk sem volt arról, mi zajlik körülöttük a valódi világban. Pedig az az év még a zaklatott huszadik századnak is legrémségesebb éve volt. A rémségekből két hősünknek is kijutott. Munkatáborok, erőltetett menetek, fogság, hadbíróság…

Ez az írás mégsem csak arról szól, milyen kalandosnak is nevezhető módon élte túl a nevezetes „szökőévet” a két barát - egyikük maga a szerző. Hiteles krónika ez a háború végéről, a magyar holokausztról, jókról, rosszakról, közömbösökről és a mindenen túljuttató derűs életerőről.

A szerző több mint fél évszázada távol él Magyarországtól, elismert nevet szerzett a tudományos életben, de ezzel az életrajzi regénnyel még tartozott önmagának, barátainak és kortársaknak.

* * *