Nincs engedélyezve a javascript.

95. Ünnepi Könyvhét a Móra és Trend Kiadóval

Programok és dedikálások

május 23.

Sok szeretettel várunk személyesen a 95. Ünnepi Könyvhéten a budapesti Dunakorzón található 71-es standon 2024. 06. 13-16. között. Játékos szórakoztató programokkal és könyvbemutatókkal a Gyerekszínpadon, a standunknál pedig könyvújdonságokkal és dedikálással.

PROGRAMJAINK – BUDAPEST

Mi ez a cirkusz? – Ismerd meg az artisták életét!

Mi ez a cirkusz? – Ismerd meg az artisták életét!

2024. 06. 14. 10:30 Vigadó téri színpad

A cirkuszok rejtélyes világa nem is olyan távoli, mint gondolnád. Ha te is ábrándoztál már arról, hogy milyen lehet trapézon lengeni a porond felett, reflektorfény és a nézők tekintetének kereszttüzében, akkor itt a helyed!

Turbuly Lilla új, Kész cirkusz! című regényében Titti egészen közelről ismeri meg a cirkuszi akrobaták életét. Most neked is alkalmad nyílik betekintést nyerni ebbe a lenyűgöző világba, hiszen a Vigadó téri színpadon velünk lesz a szerző, valamint Graeser József Dodi artistaművész, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója is. Janka-Fabacsovics Lili szerkesztő beszélget velük cirkuszról, mélységről, magasságról, kitartásról…

Június 14-én, pénteken 10:30-11:00-ig várunk a Vigadó téri színpadhoz!

A beszélgetést követően a szerző és Bertóthy Ágnes illusztrátor dedikálnak a Móra Kiadó standjánál (71).

Az eseményről bővebben itt

Csobbanj a nyárba a Balaton-felvidéki Barangolóval!

Csobbanj a nyárba a Balaton-felvidéki Barangolóval!

2024. 06. 15. 10:00 Móra Kiadó stand

Vitorlásod úgy szeli a habot, hogy senki nem ér a nyomába? Hallottad már a híres balatoni visszhangot? Te vagy legnagyobb ho-ho-horgász? Fogadjunk, hogy még így is tudunk neked újat mondani a Balatonról!

Ráadásul elég csak a Duna-partig eljönnöd, ugyanis a Vigadó téri standunknál (Móra Kiadó, 71. stand) várunk Varga Violával és Nemes Anitával, a Barangoló a Balaton-felvidéken alkotóival. A foglalkoztatókönyv nem csak érdekes és szórakoztató, de hasznos segítséget nyújt egy családi kirándulás megtervezésében.

Június 15-én 10 órától várunk alkotni a Móra Kiadó standjánál!

Készítsd el saját, egyedi, balatonos képeslapodat! A könyv illusztrációi alapján készült pecsétek segítségével jellegzetes balatoni motívumokkal dekorálhatod, majd kedved szerint alkothatod tovább. Gyönyörű színezőkkel is készülünk. Alkoss velünk!

A foglalkozás után a szerző és az illusztrátor dedikál.

Az eseményről bővebben itt

Ősi regék nyomában – A sólyom és a sárkány háborúja

Ősi regék nyomában – A sólyom és a sárkány háborúja

2024. 06. 15. 13:00 Vigadó téri színpad

Érdekel a magyarság őstörténete? Kíváncsi vagy, merre portyáztak, kikkel harcoltak a keleti hunok?

Az Ezer rege könyve sorozattal Bán Mór arra vállalkozott, hogy őseink mindössze töredékekben fellelhető regéit összegyűjtse. Ezáltal teljesebb képet kaphatunk a mai magyarság eredetéről.

Az Ünnepi Könyvhéten a szerző elkalauzol az ősi Turán földjére. Június 15-én, szombaton 13:00-tól Tóth Ida kulturális újságíró és gyermekirodalmi szakember beszélget Bán Mórral A sólyom és a sárkány háborúja címet viselő új kötetről a Vigadó téri színpadon.

A program után a szerző a Móra Kiadó standjánál (71) dedikálja a kötetet.

Az eseményről bővebben itt

Mesés mondókázás J. Kovács Judit drámapedagógussal, a 15 éves Kerekítő mozgalom megálmodójával

Mesés mondókázás J. Kovács Judit drámapedagógussal, a 15 éves Kerekítő mozgalom megálmodójával

2024. 06. 15. 17:00 Vigadó téri színpad

Hihetetlen! Kerekítő manó már 15 éves!

Ünnepeljünk együtt a kicsiket-nagyokat mosolyra derítő bájos bábfigurával június 15-én, szombaton 17:00 órakor a Vigadó téri színpadnál! J. Kovács Judit mesével, mondókákkal várja a bölcsiseket, ovisokat és szüleiket.

A családias programon csemetéddel együtt játszhattok a Kerekítő könyvsorozatból ismerős ölbeli játékok nyomán. Ismerjétek meg a legújabb meséket a Kerekítő manó és a hullócsillagok című mesekönyvből!

Kerekítő a mondókázó mindennapokért!

A program után J. Kovács Judit és Kállai Nagy Krisztina dedikálja a Kerekítő könyvcsalád köteteit a Móra Kiadó standjánál (71).

Az eseményről bővebben itt

Mítosz és mese – az elveszett jókedv nyomában

Mítosz és mese – az elveszett jókedv nyomában

2024. 06. 16. 10:30 Vigadó téri színpad

Mit csinálsz, ha jókedvű vagy? Nevetsz? Táncolsz? Ugrálsz? Alkotsz valamit? És mit tennél, ha egyszer csak nyoma veszne a derűnek?

Bizony, még egy különleges lényeknek otthont adó erdővel is előfordulhat, hogy elátkozzák és rosszkedv telepszik a lakóira. Kertész Erzsi varázslatos meséjével nem csak a klasszikus mitológiai alakokat ismerhetjük meg jobban, hanem a jókedv természetét is.

Az Ünnepi Könyvhéten azonban biztos nem fogsz szomorkodni! Várunk Június 16-án, vasárnap 10:30-tól a Vigadó téri színpadon, ahol Bolla Eszter szerkesztő a jókedvről és a varázslatos erdőről beszélget Kertész Erzsivel és Káposztás Judittal, a könyv illusztrátorával.

A beszélgetés után az érdeklődő gyerekek Judit segítségével képeslapot vagy könyvjelzőt is készíthetnek Az elátkozott erdő különleges karaktereivel.

A program után a szerző és az illusztrátor a Móra Kiadó standjánál (71) dedikálják a kötetet.

Az eseményről bővebben itt

Janikovszky Éva könyvei kicsiktől a nagyokig

Janikovszky Éva könyvei kicsiktől a nagyokig

2024. 06. 16. 14:30 Vigadó téri színpad

Ha van szerző, aki tud úgy mesélni a kamaszlétről, hogy azt a gyereke és a felnőttet is megszólítja, az csakis Janikovszky Éva lehet. A tavasszal megjelent, Te ezt még úgysem érted… könyvben eddig, kötetben még publikálatlan kamaszmonológok láttak napvilágot.

A könyvből Sodró Eliza színművész olvas fel június 16-án, vasárnap 14:30 órától, majd Balázsy Panna beszélget vele a Kizárólag az utókor számára című színdarabról, amely az írónő fiatalkori naplója alapján állt össze.

Tarts velünk egy tartalmas beszélgetésre a Vigadó téri színpadnál!

Az eseményről bővebben itt

DEDIKÁLÓ SZERZŐINK MÓRA KIADÓ - BUDAPEST, DUNAKORZÓ

Az eseményről bővebben itt

DEDIKÁLÓ SZERZŐINK MÓRA KIADÓ - BUDAPEST, DUNAKORZÓ

A TREND KIADÓ DEDIKÁLÁSAI A 95. ÜNNEPI KÖNYVHÉTEN (BUDAPEST)

Mártonffy András dedikál a Trend Kiadó standjánál

Mártonffy András dedikál a Trend Kiadó standjánál

Mártonffy András 11 éjszaka című regényében a rendszerváltás elbizonytalanító időszakában az önkormányzattól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, „igazi” nagymamára. Egy történet, ami rémálomba ringat… Érdekel?

A szerző örömmel dedikálja új kötetét a Móra Kiadó és Trend Kiadó standjánál (Dunakorzó, 71. stand). Még nincs meg a könyv? Ne aggódj, helyben is beszerezheted!

Mikor várunk?

Június 15-én, szombaton 15:00-15:30 között.

A dedikálás FB eseménye itt

Mészöly Ágnes dedikál a Móra Kiadó és a Trend Kiadó standjánál

Mészöly Ágnes dedikál a Móra Kiadó és a Trend Kiadó standjánál

Mészöly Ágnes behatárolhatatlan szerző: ugyanolyan lelkesen falják a könyveit kicsik és nagyok. A 2023 őszént bemutatkozó Nap aranya, Hold ezüstje mesegyűjtemény felnőtteket szólít meg, és cseppet sem szokványos meséket tartalmaz…

A szerző szeretettel dedikálja új, és ismert köteteit a Móra Kiadó és Trend Kiadó standjánál (Dunakorzó, 71. stand). Még nincs meg a könyv? Ne aggódj, helyben is beszerezheted!

Mikor várunk?

Június 16-án, vasárnap 13:00-13:30 között.

A dedikálás FB eseménye itt

Baska Barbara dedikál a Trend Kiadó standjánál

Baska Barbara dedikál a Trend Kiadó standjánál

Baska Barbara Deus ex machina című verseskötetét, illetve édesapja, Baska József gyermekkorának megrázó történetéből összeállított kötetét dedikálja.

Várunk június 16-án, vasárnap 15:00-15:30 között Móra Kiadó és Trend Kiadó standjánál (Dunakorzó, 71. stand). Még nincs meg a könyv? Ne aggódj, helyben is beszerezheted!

A dedikálás FB eseménye itt

PROGRAMJAINK – SZEGED

Ünnepi Könyvhét Szegeden – Kerekítő mondókázó és manó torna foglalkozás

Ünnepi Könyvhét Szegeden – Kerekítő mondókázó és manó torna foglalkozás

2024. 06. 15. 10:00

Ünnepeljük a könyveket és az olvasást egész júniusban!
 
A 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok szegedi programjaira június 13-16. között a Dugonics téren, június 6-21. között a város kulturális intézményeiben várjuk az olvasóközönséget.
 
Kerekítő mondókázó és manó torna foglalkozás Kovács Erzsébettel
Közreműködik: Makra András Kerekítő Tippentő
foglalkozásvezető
A programhoz kapcsolódó „Kerekítő Manó világa" című jubileumi vándorkiállítás június 4 - 27. között megtekinthető a könyvtárban.
A program helyszíne a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtára.
 
KOVÁCS ERZSÉBET három éve tart Kerekítő mondókázó és manó torna foglalkozásokat Szegeden és Makón. Az éneklés és a hangszeres zene gyermekkorától élete fontos része. A zenés, mondókás baba-mama foglalkozásokkal gyermekei megszületése után ismerkedett meg, s egyből tudta, ez az, amivel foglalkozni szeretne. Fontosnak tartja az éneklés, mondókázás jelenlétét a kisgyermekek életében, ezért szeretné, ha minél több család megismerkedne az ebben rejlő örömmel, s napi szintűvé válna az otthonokban a közös dalolás, játék. Ehhez nyújtott lehetőséget J. Kovács Judit módszertani képzése, melynek elvégzése után a szegedi és környékbeli családokkal kerekíti az anyukák s gyermekük világát.
A program FB eseménye itt
Mártonffy András: 11 éjszaka - Timár Kriszta könyvklubja a Somogyiban

Mártonffy András: 11 éjszaka - Timár Kriszta könyvklubja a Somogyiban

2024. 06. 14. 17:30, Szeged, Dugonics Tér

Timár Kriszta Könyvklubja a Somogyiban már több, mint fél éve töretlen sikerrel zajlik minden hónap második szerdáján.

A 95. Szegedi Ünnepi Könyvét alkalmából a júniusi könyvklub következő alkalma:
Dugonics-tér, Nagyszínpadon 2024. június 14. (péntek) 17:30.
A könyvklub témája: Mártonffy András: 11 éjszaka című nemrég megjelent regénye.
 
"A rendszerváltás elbizonytalanító időszakában a Tanácstól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, "igazi" nagymamára. A sokat látott öregasszony tíz éjszakán keresztül kénytelen mesélni a mentális problémákkal küzdő férfinak, akit lassan maguk alá gyűrnek az egyre riasztóbbá váló történetek...
Mártonffy András második regényében a csáthi világot megidézve, hétköznapi emberek tragédiáin keresztül mutatja be a 20. század első felének sorsfordító eseményeit és Budapest kevésbé ismert, sötét arcát." - részlet a fülszövegből.
A program FB esemény itt

PROGRAMJAINK – DEBRECEN

Kerekítő ölbéli játék Ordai Pankával

Kerekítő ölbéli játék Ordai Pankával

2024. 06. 15. 11:00, Debrecen, Csapó utca

Szeretnél egy kis játékos, kapcsolódó, meghitt időt elölteni csemetéddel a 95. Debreceni Ünnepi Könyvhéten?
Gyertek június 15-én, 11 órára szombaton a Csapó utcai nagyszínpadhoz, ahol Ordai Panka Kerekítő foglalkozásvezető várja mondókákkal, ölbéli játékokkal a családokat.
Ha otthon is szeretnétek folytatni a játékot, megtaláljátok a Kerekítő mondókás-könyveket és mesekönyveket a Móra Kiadó standjánál.
Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat!
Kemény Gabi a 95. Debreceni Ünnepi Könyvhéten

Kemény Gabi a 95. Debreceni Ünnepi Könyvhéten

2024. 06. 14. 10:00-13:00 Csapó utca

Az iskolai kirándulások tartogatnak meglepetéseket. Persze nem minden gyerek olyan szerencsétlen, hogy az ötéves kisöccsét is magával kell vinni, de olyan szerencséje sincs mindenkinek, hogy találkozzon egy „konkrét hiúzzal”.
Június 14-én, pénteken 10 órakor a Csapó utcai nagyszínpadnál várja Kemény Gabi az alsó tagozatosokat, beszélgetésre hiúzokról, kirándulásokról és más izgalmakról.
A program után 11 órától a Móra Kiadó standjánál dedikál a szerző.
Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat!

Bővebben az eseménynél itt

Nyulász Péter a 95. Debreceni Ünnepi Könyvhéten

Nyulász Péter a 95. Debreceni Ünnepi Könyvhéten

2024. 06. 14. 11:00

Együtt játszani szuper dolog! Együtt mondókázni, vagy nyomozni még annál is klasszabb!
Nyulász Péter az ovisokat, kisiskolásokat és persze a szüleiket, vagy pedagógusaikat várja Debrecenben, a könyvheti programjaira.
Összegyűjtöttük, milyen izgalmas eseményeken találkozhattok vele:
06.14. péntek 11:00 Zsubatta játékos mondókás foglalkozás ovis és kisiskolás korosztálynak (Csapó utcai nagyszínpad)
06.14. péntek 12:00 Nyulász Péter dedikál (Csapó utca - Móra kiadó standja)
06.14. péntek 13:00 Berger szimat szolgálat nyomozós móka alsó tagozatosoknak (Csapó utca Olvasóliget)
Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat!
Bővebben az eseménynél itt
 

A MÓRA KIADÓ, A TREND KIADÓ ÉS A NAPHEGY KÖNYVHETI ÚJDONSÁGAI

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua

Nógrádi Gábor: Akit keresnek: Jesua

Az evangéliumokban utalást sem találunk arra, mit csinált Jézus (Jesua) tizenhárom és harminc éves kora között. Nógrádi Gábor regénye a kamasz Messiás és a vele élők elképzelt életének néhány napját meséli el. A feszült-feszes történetben ismét megjelenik az a bizonyos fényes csillag Betlehem felett.

Ebből tudja meg Heródes Antipász galileai fejedelem, hogy egy gyermek megmenekült, amikor az apja által egykor elrendelt irtózatos betlehemi vérengzésben a többi csecsemőt megölték. A megjövendölt Messiás él? A "zsidó királytól" rettegő Heródes Antipász parancsot ad testőreinek és a római katonáknak, hogy keressék meg az öldöklést túlélő ifjút. Keressék meg és hozzák elé élve vagy halva.
 
Olvass bele itt
Majoros Nóra: Kerti őrség

Majoros Nóra: Kerti őrség

Játék és kaland kertben, mezőn és erdőben

A kiskert tulajdonosai, Frida néni és Frici bácsi elutaznak, mert dédunokájuk született. Kutyájukra, Borbolyára, és a kertjükben lakó manóra, Baltacinra hagyják a kert gondozását. Segítségükre siet Baltacin barátja, Zsezse, a cickány.

A feladat óriási: életben kell tartaniuk a kertet! Locsolnak, gazolnak, hadat viselnek a kártevők ellen - a segítségeddel! Egy reggel észreveszik, hogy valaki betört a kertbe, és megdézsmálta a termést. Nyomozás közben kimerészkednek a mezőre, sőt eljutnak az erdőbe is, ahol mindenféle izgalmas kalandba keverednek…
A (N)agykaland sorozat kötetei az általános iskola alsó tagozatosainak készültek. A kötetek a tantervet érintő kiemelt témákat dolgozzák fel regényesen, a kaland-játék-kockázat könyvek formájában: az olvasók maguk döntik el, hogyan folytatódjon a történet. A választást a tudást elmélyítő, mégis játékos feladatok teszik izgalmassá, és miközben a gyerekek végigjátszák a kötetet, feldolgozzák az adott téma fő tudnivalóit.
 
Olvass bele itt
Janikovszky Éva: Te ezt még úgysem érted...

Janikovszky Éva: Te ezt még úgysem érted...

A Te ezt még úgysem érted… című elbeszélésciklus eredetileg a Kincskereső folyóiratban jelent meg 1990-ben, Réber László rajzaival. Janikovszky Éva szinte az eseményekkel egy időben tett kísérletet arra, hogy érthetőbbé tegye a rendszerváltást követő zavaros időszakot.

A felnőttek felfordult világát kívülről szemlélő-értelmező kamasz elbeszélő, Dorka sorra kérdőjelezi meg mindazt, amit maga körül lát, és magyarázatokat vár. Ezzel akaratlanul is felhívja a figyelmet a társadalmi átalakulást kísérő megannyi kétszínűségre, tanácstalanságra, esetlenségre, esendőségre, és természetesen nekünk, olvasóknak is görbe tükröt tart.
A Réber László eredeti rajzaival illusztrált, finom, fanyar iróniával teli írások most először jelennek meg könyv alakban. S annak ellenére egységes egészet alkotnak, hogy Janikovszky Éva annak idején nem érezte befejezettnek az elbeszélésciklust. Mint 1995-ben nyilatkozta: "S hogy miért nem fejezem be, mikor háromnegyede kész? Mert most már én sem értem…"

A kötetet összeállította és az utószót írta: Vigyikán Villő
 
Olvass bele itt
Magyar Katalin: Jeripusz

Magyar Katalin: Jeripusz

A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása

Kosánc egy igazi mesebeli kis falu, ahol jóravaló emberek élik derűs mindennapjaikat. Azonban a legenda szerint a Kosánc felett magasodó Jeripusz hegy szívében alvó gonosz százévente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát.

Történetünk épp egy ilyen időszakra esik - ám mikor a szépséges Virág Eszter eltűnik, többen is megmentésére indulnak, köztük Balambér, a falu legkedvesebb fiatalembere, és a belé reménytelenül szerelmes Anna. Kalandos útjuk tele van furcsa lényekkel, véletlen találkozásokkal, rejtélyekkel és meglepetésekkel. Vajon Balambér kiállja a próbákat? Anna áldozatai megmenthetik a fiút és a küldetést? S mit csinál eközben a Jeripusz hegy szívében Eszter?
Magyar Katalin magával ragadóan izgalmas története először 1987-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, most új köntösben, Nemes Anita illusztrációival fedezhetik fel az olvasók ezt a rejtett kincset.
 
Olvass bele itt
J. Kovács Judit: Kerekítő manó és a hullócsillagok

J. Kovács Judit: Kerekítő manó és a hullócsillagok

Mesék óvodásoknak

Ki ne fürkészte volna már az éjszakai égboltot, reménykedve, hogy megpillant egy hullócsillagot, és teljesül a titkos vágya? Vajon mit kíván a mondókás és mesekönyvsorozat közkedvelt főszereplője, Kerekítő manó és hű társa, Kacska macska? Egy biztos: miközben a csodára várnak, megannyi igaz barát siet a segítségükre, és kerekíti őket jókedvre.

J. Kovács Juditnak, az immár 15 éves Kerekítő könyvcsalád Janikovszky Éva-díjas megálmodójának legújabb kötetében négy, az évszakokhoz kapcsolódó kalandos, szívmelengető mesét találsz.
 
Olvass bele itt
Kányádi Sándor: Fából vaskarika

Kányádi Sándor: Fából vaskarika

Kányádi Sándor gyermekeknek íródott műveit összegyűjtő sorozatunk újabb darabját tartja kezében az olvasó. A verseket és meséket tartalmazó Fából vaskarika kicsik és nagyok számára is izgalmas történeteken keresztül mutatja be az emberi viszonyok összetett szövedékét, a magyar történelem kiemelkedő alakjait, valamint egymás elfogadásának, tiszteletének fontosságát.

Ebben a kötetben sűrűsödik igazán ars poeticává és hitvallássá Kányádi Sándor bölcsessége.
 
Olvass bele itt
Mártonffy András: 11 éjszaka

Mártonffy András: 11 éjszaka

A rendszerváltás elbizonytalanító időszakában az önkormányzattól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, „igazi” nagymamára. A sokat látott öregasszony gyorsan alkalmazkodik a helyzethez, hiszen nemcsak saját életének pusztító traumáit és a század nagy háborúit vészelte át, hanem a tragikus sorsú Brenner József (Csáth Géza) egykori tanítványaként már nagyon fiatalon szembesült az élet dermesztő oldalával. Kamilla tíz éjszakán keresztül kénytelen mesélni a mentális problémákkal küszködő Győzőnek, akit lassan maguk alá gyűrnek az egyre riasztóbbá váló történetek.

Mártonffy András második regényében egy különös „párbaj” szemtanúi lehetünk gondozó és gondozottja között: csatározásuk során a 20. század tébolyult valósága összemosódik a mesék bizarr világával.
 
Olvass bele itt
Turbuly Lilla: Kész cirkusz!

Turbuly Lilla: Kész cirkusz!

Titti és Milla a porondon

Tittire nagy meglepetés vár: rég nem látott unokatestvére, Milla és anyukája a szomszédba költöznek. Nem elég, hogy Milla karcsú, szőke hajú, és egyszerűen gyönyörű, de anyukájához hasonlóan cirkuszi kötéltáncos is, ami rögtön az iskola sztárjává teszi - mert persze hova máshova járna, ha nem Titti iskolájába, sőt, osztályába...

Titti élete pedig megtelik izgalommal: fiúk, nyomozás, ijedtség, egy újabb rég nem látott családtag, és persze sok-sok nevetés tölti meg mindennapjait.
A Móra Kiadó #BFF könyvsorozatának első kötete!
 
Olvass bele itt
Kertész Erzsi: Az elátkozott erdő

Kertész Erzsi: Az elátkozott erdő

Hova tűnt a jókedv?

Az erdőben minden nap vidáman telik: Pán zenél, a manók, nimfák és koboldok pedig örömmel hallgatják. Ám hirtelen sűrű köd gomolyog a fák között, és rosszkedv telepszik a lakókra. Valaki elátkozta az erdőt!

De vajon miért? Kövesd Pánt a városba, és derítsétek ki együtt, hova tűnt a jókedv!
Kertész Erzsi érzékletesen mutatja be a hangulataink természetét, a baráti kapcsolatok fontosságát, miközben elkalauzol egy különleges mitológiai kiállításra is.
 
Olvass bele itt
Varga Viola: Barangoló a Balaton-felvidéken

Varga Viola: Barangoló a Balaton-felvidéken

A Barangoló a Balaton-felvidéken hasznos kiadvány lehet az egész család számára egy balatoni nyaralás vagy kirándulás során. Fedezzétek fel Veszprémet, Tihanyt, Badacsonyt, Szigligetet, Keszthelyt, és megannyi érdekes látványosságot a Balaton-felvidéken! Látogassatok el a Tapolcai-tavasbarlangba, csodáljátok meg a salföldi házakat, és ismerkedjetek meg a Kőtenger legendájával!

A különböző helyszínekhez kapcsolódó ismeretterjesztő részeket játékos feladatok teszik még izgalmasabbá.
 
Olvass bele itt
Bán Mór: A sólyom és a sárkány háborúja

Bán Mór: A sólyom és a sárkány háborúja

Ezer rege könyve - 3. rész

A magyar-hun mondavilág kincsestárából merítő sorozat új, harmadik kötete a keleti hun birodalom kétezer éve feledésbe merült történeteit dolgozza fel. Réges-rég, amikor a hunok még a Nagy Faltól északra éltek, és évszázadokon át háborúban álltak a felemelkedő Kínai Birodalommal, hős vezéreik irányításával vakmerő hadjáratokat indítottak a mesés nyugat és a kies észak irányába.

Bátor tanzsu és utódai erős birodalmat hoztak létre maguk is, a korszak minden íjfeszítő népét egyetlen szövetségbe tömörítve. De a sólyom népének és a sárkány nemzetségének háborúja nem csak a harcmezőn dőlt el; a kínaiak ravasz tervet eszeltek ki, hogy térdre kényszerítsék harcias szomszédaikat. A sólyom és a sárkány háborúja című kötet kétezer éves kínai krónikák alapján idézi meg ezt a mesés, számunkra mégis oly ismerős világot.
 
Olvass bele itt

Ezer rege könyve-sorozat előző kötetei

A keleti szél harcosai

A keleti szél harcosai

Bán Mór
A csillagösvény lovasai

A csillagösvény lovasai

Bán Mór