Amikor a kukák világgá mentek – Körinterjú

Ha 3 szóval kellene jellemezned a Földet, mi lenne az a 3 szó?

Sokszínű, kiismerhetetlen, veszélyeztetett.

Emlékszel rá, hogy gyerekkorodban miket tudtál, illetve miket adtak át neked a környezetvédelemről?

Azt már egészen kiskoromban tudtam, hogy szemetelni nem szabad, és mániákusan gyűjtöttem is a szemetet, mióta az eszemet tudom. Kamaszkoromban a barátaimmal még össze is jártunk a Hajógyári-szigeten, hogy összegyűjtsük az erdőben szétdobált holmikat. Erről szól a Szemétszedő alakulat című dokumentum filmünk.

Milyen lesz szerinted a Föld 2050-ben?

Sok elmélet kering erről a neten, elsősorban jövőkutatók tanulmányait olvasgattam a témáról, de szerintem teljesen megjósolhatatlan. Csak remélni tudom, hogy a fiam, aki akkor olyan idős lesz, mint most én, nem szenved majd semmiben hiányt, és ha más is lesz az életvitele, szabadon kibontatkoztathatja a tehetségét, szabadon mozoghat és felfedezheti a világot. Egyébként a 2050 című kötet szerzőire hagyatkoznék, ők jobbnál jobb jövővíziókat fogalmaztak meg futurisztikus novelláikban. A szép új világ, amiről mesélnek, nem lesz élhetőbb, mint a jelenünk, de rosszabb se feltétlenül. Csak más.

Mi inspirálta a kötetben szereplő alkotásodat?

A mese első változata a 2009-es Aranyvackor-pályázatra készült, amelynek a város volt a témája. Az egész Budapesten töltött gyerekkoromat körbeölelő betontenger volt tehát az inspiráció forrása. Eljátszottam ezzel a szóval, és belegondoltam, vajon milyen lények népesíthetik be az aszfalthabokat. Így születtek meg a fejemben a betonhalak, akik segítik a betontengeren sodródó utasokat, de ha kifogják őket, kívánhatnak is hármat. A népmesei aranyhal urbánus változatát írtam meg ebben a történetben, amely akkor a Litera különdíját kapta, és azóta többször is átdolgoztam.

Szerinted mit csinálnak a kukák, miután világgá mentek?

Bizonyára torkig vannak már a sok szeméttel, és egy erdei tisztáson telepednek le a világ vége után pár mérfölddel, hogy attól fogva csak virágillatot gyűjtsenek feneketlen bendőjükbe. Akárhogy is, nagyon várom már, hogy elolvashassam Mán-Várhegyi Réka címadó meséjét, hiszen minden írásával meglepetést szokott okozni.

Dávid Ádám