Egy szemüveg néha bonyolulttá teheti az életet. Vajon melyik nehezebb: feltenni a szemüveget, és szembenézni a valósággal? Vagy megszabadulni a hétköznapok kíméletlen erejétől, és a fantáziánk szerint élni?
A 2014-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott francia szerző finom bölcsességgel átszőtt kisregényét A kis Nicolas legendás rajzolója, Jean-Jacques Sempé illusztrálta.
Árakkal kapcsolatos információk
A webáruházunkban (mora.hu) felsorolt árak csak az itt értékesített termékekre vonatkoznak.
Eredeti ár: a könyvre nyomtatott ár, a kiadó által ajánlott fogyasztói ár, ami megegyezik a bolti árral (bolti akciók esetét kivéve)
Online ár: csak saját webáruházunkban (www.mora.hu) leadott megrendelés esetén érvényes
Bevezető ár: az első megjelenéshez tartozó kedvezményes ár (előrendelés esetén érvényes)
Kedvezményes ár: a Móra által egyedileg kalkulált kedvezményes ár, amely csak meghatározott időszakokra érvényes
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.
Egy szemüveg néha bonyolulttá teheti az életet. Vajon melyik nehezebb: feltenni a szemüveget, és szembenézni a valósággal? Vagy megszabadulni a hétköznapok kíméletlen erejétől, és a fantáziánk szerint élni?
A 2014-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott francia szerző finom bölcsességgel átszőtt kisregényét A kis Nicolas legendás rajzolója, Jean-Jacques Sempé illusztrálta.
Catherine szemüveget hord, akár a papája. És egy szemüveg néha bonyolulttá teheti az életet: például balett-órán, ahol tánc közben le kell venni. Ám a szemüveg különleges lehetőséget teremt arra, hogy viselője két különböző világban éljen: a való életben, amelyet szemüvegen át lát, és, egy elmosódott, lágy álomvilágban, ahol szemüveg nélkül a dolgok körvonalai élességüket vesztik. Catherine arról ábrándozik, hogy édesanyjához hasonló, híres balett-táncos lesz. Papája a „nagy” üzletre vár, a nyárspolgár üzlettárs verseket ír, s a történet többi szereplőjének élete sem mentes titkos vágyaktól, féltve dédelgetett álmoktól. Vajon melyik nehezebb: feltenni a szemüveget, és szembenézni a valósággal? Vagy megszabadulni a hétköznapok kíméletlen erejétől, és a fantáziánk szerint élni?
A 2014-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott francia szerző finom bölcsességgel átszőtt kisregényét A kis Nicolas legendás rajzolója, Jean-Jacques Sempé illusztrálta.
* * *
Catherine-nal a vonaton
Egy vonaton olvastam először a Catherine Certitude eredeti, francia szövegét, pár hónappal ezelőtt. Október közepe volt, sápadt vörös hajnal, a vonat zökkenéseitől vízcseppek szaladtak le a koszos üvegen. Egy pecsétgyűrűs utas szendvicsének májkrémszaga az orromig kúszott. Émelygésemet legyűrve a pdf fájlba temetkeztem. Párizs. A Montmartre környéke. A mondatoktól és Sempé rajzaitól mocorogni kezdett bennem egy emlék. Nemrég érettségiztem, és a könyvbeli utcák közelében ülök egy padon, egy szakítás friss sebével, mégis mámorosan: Párizsban vagyok. De ez, a könyvbeli egy régebbi Párizs. Ugyanaz és mégsem. Egy szeretnivalóan stiklis apával meg a kisiskolás Catherine-nal, aki akkor látja meg az élet bűvös rétegeit, ha leveszi a szemüvegét.
Van e tanítványok között egy szemüveges kislány. A szemüvegét óra előtt lerakta egy székre, ahogy ennyi idős koromban én is tettem Madame Diszmajlovánál. Senki sem balettozik szemüvegben. Emlékszem, a Madame Diszmajlova-időszakban napközben a szemüveg-nélküliséget gyakoroltam. Az emberek, a dolgok körvonalai élességüket vesztették, minden homályossá vált, még a hangok is egyre fojtottabbak voltak. Ha szemüveg nélkül láttam a világot, megszűnt az érdessége, éppen olyan puha és pelyhes volt, mint egy nagy párna, hozzányomtam az arcomat, és végül elaludtam.
- Miről álmodozol, Catherine? - kérdezgette papa. - Nem ártana feltenned a szemüveged.
Engedelmeskedtem, és minden visszanyerte szokásos keménységét és szabályosságát. Szemüvegben olyannak láttam a világot, amilyen. Már nem tudtam álmodozni.
Magam elé képzeltem Catherine álmatag apját. Jacques Tati figurája ködlött fel előttem. Aztán kipillantottam a vonat ablakán, és a saját apámra gondoltam. Tudtam, hogy nincs sok ideje hátra. De hogy az a nem sok már csak tizenöt nap lesz…
Visszabotorkáltam Párizsba. Egy hivatalnokhoz, aki
…mintha azoktól az apám nevében lévő Cszerektől, Szerektől, Sztisztektől és Cekektől rovarok százait hallotta volna maga körül zümmögni-döngicsélni.
- Beleizzad az ember a maga nevébe - mondta papának a homlokát törölgetve. - Mi lenne, ha egyszerűsítenénk? Mit szólna a… a Certitude-höz? Az legalább azt jelenti: „bizonyosság”.
Bizonyosság. Az összes Modiano-hős ezt keresi abban az egyszerre konkrét és megfoghatatlan világban, amely a valóságból, a képzeletből és az álmokból, a múltból és a jelenből szövődik az elméjükben. Regényhősök, akik mintha egyik könyvből a másikba vándorolnának. Modiano mindig ugyanazt a regényt írja. A Catherine Certitude ifjúsági könyvként jelent meg, de ott bujkálnak benne Modiano felnőtt regényei. Egy 198 cm magas férfi könyvei, aki észrevétlenül lett más értelemben is nagy író. A bizonytalanság írója.
A szöveg végére értem, és eszembe jutott, egy időben mennyire szerettem volna lefordítani Modiano első, La place de l’Étoile című regényét… Most talán találkozunk, másképp, gondoltam.
De aznap ez még bizonytalan volt. Becsuktam a szemem, és újra azon a párizsi padon láttam magam, közel három évtizeddel ezelőtt. Ekkor döbbentem rá, hogy abban az évben ültem ott, amikor Modiano a Catherine Certitude-öt írta.
Pacskovszky Zsolt / 2015. március 28.