"Nagyon görcsös, szorongó kamasz voltam, sok mindent nem értettem a körülöttem lévő világból. Legfőképpen a fiúkat. Pfú! De jó, hogy kinőttem ezeket az éveket! Pontosan tudom, milyen gátlásosnak lenni, milyen érzés az esélytelenek kétségbeesésével szerelmesnek lenni, s milyen elérhetetlennek tűnik ebben az állapotban a boldogság."
„Általában olyan személyt választok főhősnek, akit jól ismerek, sokat beszélgetek vele. A regényhősök minden esetben bejárnak egy utat, de ez számomra inkább belső út. Valóban pszichoterápia ez abban az értelemben, hogy csak akkor hiteles, ha a téma megérintett engem is. Aztán ha megvan a belső honnan hová útirány, jöhetnek a vidám-szomorú hétköznapok – így készül el a regény.”

"Gyerekkoromban nálunk minden nap azzal végződött, hogy vagy anyám, vagy apám mesélt nekem. Ne úgy képzeljétek, hogy elővettek egy meséskönyvet, s elkezdtek felolvasni belőle! A mi családunkban mindenki tudott történeteket kitalálni, én a magunk meséit hallgattam évek hosszú során át.
Ha visszagondolok a gyerekkoromra, mindig ezt az elalvás előtti félhomályt látom, álmosodó magamat s köröttem gyermekéveim őreit: anyámat, apámat meg a meséket." - Szabó Magda

Szabó Magda lányregényeiben olyan kamaszlányokat ábrázol, akik rózsaszín képzeletvilágán átsejlik a felnőttek bűnökkel, kötelességekkel, szívfájdalmakkal teli élete, s az ábrándokat lassan felváltja a valóság.