A 20. századi olasz gyerekirodalom legkiemelkedőbb alakja, aki költőként, mese- és regényíróként újrafogalmazta a gyerekeknek szóló irodalom feladatát. Műveinek központjában a gyermeki fantázia és kerativitás korlátlan szabadsága áll. Az Andersen-díjas író legtöbb művét számos nyelvre lefordították, humoros, szórakoztató történeteiből filmek és színházi feldolgozások születtek.

Réber Lászó
(1920. május 21- 2001. november 2.)

A rajz az őskor óta úgy születik, hogy közben fogy a nyomot hagyó rajzeszköz, a rajzszén, az okker, az ólom- és ezüstvessző, a tus vagy a modern grafit-rudacska faköpenyben, vagyis a ceruza. Egy ceruza az élet mélységeiben, börtönben vagy fogolytáborban drága kincs, vagy épp tiltott jószág. Réber László már fiatalon tehetségesen rajzolt, de művészete nem főiskolai-egyetemi órákon és gyakorlatokon fejlődött ki, hanem egy azerbajdzsáni hadifogolytábor kőfejtőjében, ahol az életben maradás fontos kelléke volt az a plusz adag "komiszkenyér", amit az őrökről készített rajzokért kapott. Talán ebben a világban vált benne belső paranccsá, hogy nincs más, csak a vonal, hogy nem lehet satírozni, mismásolni, próbálkozgatni, mert nincs papír és ceruza, csak annyi, amennyi feltétlenül szükséges. Ezt a parancsot a kiszabadulása utáni évtizedekben is követte, akár független grafikusként, akár újságkarikatúristaként, akár könyvillusztrátorként. (Hiszen ki ne ismerné a Janikovszky Éva által írt bölcs képeskönyvek családját, kisfiúval, húggal, szülőkkel, rokonokkal, kutyával-macskával?) Ha színeket használt, akkor is így tett: mintha egy iskolás gyerek gombfesték-készletével kellene ábrázolnia a trópusi őserdő összes madarának szárnytollait. És – sikerült. Korlátok közt válik el, ki a mester, valahogy így jellemezte Goethe a művész tehetségét. Ő ugyan a formai szabályok gúzsába kötött táncra gondolt, de érvényes a tétel a hazai és világtörténelem által ránk parancsolt megkötésekre is. A tiszta vonal és színvilág képes felülemelkedni mindenen, minél szűkszavúbban, minél egyszerűbb eszközökkel fejezi ki mondandóját, annál inkább. Ezt bizonyítja Réber László életművének fél évszázada.
Székely András

REICH KÁROLY
(Balatonszemes, 1922. augusztus 8. – Budapest, 1988. január 7.)

Az elmúlt évtizedekben, egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig számtalan gyermekkönyv szereplőit elevenítette meg. Egész nemzedékek nőttek fel mese és verseskötet illusztrációin. ?Alkotásai nem ismeretlenek sem a meseolvasók, sem a művészetrajongók előtt. A Firkálást, a Levelet olvasót, A kiváncsi kecskét, A szobrász kertje cimü sorozatot és a mitológiai témájú tusrajzait már többször megcsodálhatták az érdeklődők. A Shakespeare-müvekhez készült illusztrációit sem kell bemutatni a könyvbarátoknak, a grafikák, rézkarcok kedvelőinek.

Már apró gyermekként is gyermek voltam. Ezt többen tanúsíthatják. Aztán úgy is maradtam.

Az általánosban, amikor a tanárnak valamiért el kellett mennie, vagy be sem tudott jönni az órára, engem állítottak ki felvigyázónak. Úgy döntöttem, hogy a rendetlenkedők felírása helyett inkább mesélek. (Volt miből: rengeteget olvastam.) A mesének azonban elég jónak kellett lennie ahhoz, hogy a hallgatóság ne az osztályterem felaprításával foglalatoskodjon, hanem a mesére figyeljen. Igyekeztem. Meséltem.

Általános iskolában volt egy foglalkoztató könyv, amibe be kellett írni, hogy ki mi akar lenni, ha nagy lesz. Én azt írtam régész, színész vagy rajzoló. A jelek szerint a harmadik bejött.

Általános iskolában volt, hogy azért kaptam, kaphattam jobb jegyet, mert lerajzoltam biosz órán az emberi test ábrát, vagy segítettem a rajzóra tanmenetének példarajzait elkészíteni a tanáraimnak. Egyértelmű volt, hogy rajzot fogok tanulni a későbbiekben is.